"Egy szigorúan szárazföldi állat, amely kezdetben táplálékáért vadászva csak alkalomadtán merészkedett sekély vízbe, majd patakokba és tavakba, végül egy teljesen vízi élőlénnyé alakult, amely nem riadt vissza a nyílt óceántól sem."
Ezekkel a szavakkal írta le Darwin a fókák (az ő korában még csak feltételezett) kialakulását, és az idő fényesen visszaigazolta. Legutóbb a kanadai Nunavut inuitok lakta szigetvilágából került elő egy kb. 22 millió éve élt, 110 cm hosszú ragadozó maradványa, amely minden jel szerint az úszólábúak egyik legősibb (ismert) képviselője lehet.
A keresztségben Puijila darwini nevet kapó lény ("puijila" inuitul "fiatal tengeri emlőst" jelent) leginkább egy vidrára emlékeztetett és valószínűleg, ahogy azt Darwin megjósolta, azokhoz igen hasonló életmódot folytatott, a helyi patakokban és tavakban keresve "kenyerét". Ugyanakkor a koponya, és különösen a fogazat, jellegzetességei eygértelművé teszik, hogy nem egy különös ősi vidrával állunk szemben, hanem nagyon is egy "fókával".
"Egy szigorúan szárazföldi állat, amely kezdetben táplálékáért vadászva csak alkalomadtán merészkedett sekély vízbe, majd patakokba és tavakba, végül egy teljesen vízi élőlénnyé alakult, amely nem riadt vissza a nyílt óceántól sem."
Ezekkel a szavakkal írta le Darwin a fókák (az ő korában még csak feltételezett) kialakulását, és az idő fényesen visszaigazolta. Legutóbb a kanadai Nunavut inuitok lakta szigetvilágából került elő egy kb. 22 millió éve élt, 110 cm hosszú ragadozó maradványa, amely minden jel szerint az úszólábúak egyik legősibb (ismert) képviselője lehet.
A keresztségben Puijila darwini nevet kapó lény ("puijila" inuitul "fiatal tengeri emlőst" jelent) leginkább egy vidrára emlékeztetett és valószínűleg, ahogy azt Darwin megjósolta, azokhoz igen hasonló életmódot folytatott, a helyi patakokban és tavakban keresve "kenyerét". Ugyanakkor a koponya, és különösen a fogazat, jellegzetességei eygértelművé teszik, hogy nem egy különös ősi vidrával állunk szemben, hanem nagyon is egy "fókával".
A Puijila fellelési helye azért is fontos, mert pontot tehet az úszólánúak kialakulásának helyét firtató viták végére. Korábban már felmerült, hogy valahol errefele élhetett ennek a csoportnak az őse, de mindmáig, fosszíliák hiányában ezt sokan nem vették komolyan.
Pedig minden jel szerint ez lehetett a valóság, és a kialakulás körülbelüli időpontja alapján egy valószínűnek tűnő okot is megjelölhetünk az óceánlakó úszólábúak kialakulására: a telente befagyó édesvizek választás elé állíthatták az állatokat – vagy meghódítják a tengert, vagy gyakori éhkoppal kell számolniuk. A tengeri életmódra való áttérés után kétirányban hódították meg az amerikai kontinens partvidékét – a keleti parton alakultak aztán ki a valódi fókafélék, míg a nyugati parton a szárazföldön kevésbé esetlen ún. füles fókák jöttek lére.
A különleges lelet tiszteletére, a Kanadai Természettudományos Múzeum igen pöpec kis honlapot hozott létre, ahol igen részletesen meg lehet tekinteni a maradványokat (akár 3D-ben is), részletesen elovashatjuk a fölfedezés körülményeit és egyéb érdekességeket is találunk (pl. onnan tudhatjuk, hogy egy hímről van szó, hogy megtalálták az ún. baculumot, a ragadozókra jellemző "pénisz csontot").
Rybczynski N, Dawson MR, Tedford RH (2009) A semi-aquatic Arctic mammalian carnivore from the Miocene epoch and origin of Pinnipedia. Nature 458: 1021-1024.