Amíg csak a túlzott antidepresszáns-használatot kritizálta és a gyógyszeripar vadhajtásait igyekezett nyesegetni, azt gondolhattuk, hogy Szendi Gáborban ott lapul a potenciál, hogy egy magyar Ben Goldacre váljon belőle. Egy olyan orvos-újságíró, aki racionalitással és logikával veszi fel a harcot mindazok ellen, akik a tudományt megpróbálják kihasználni, és az igazságot úgy hajlítani, hogy abból nekik anyagi hasznuk származzon. Sajnos az elmúlt időszak azt bizonyítja, hogy Szendi nem ezt az utat választotta, hanem pont a Goldacre által leginkább kritizált csoport, a táplálkozástudósok egyik prominens magyar képviselőjévé vált. „Paleolit táplálkozás – A nyugati életmód és a civilizációs betegségek” című kötete (Jaffa Kiadó, 2009) már hetek óta előkelő helyen szerepel az eladási könyvlistákon és – meglovagolandó a sikert – már itt is a folytatás, „Boldogtalanság és evolúció” címmel.
A „tuti” diéta keresése, az egészséges táplálkozást garantáló tanácsadás igénye mára sok millió (milliárd?) forintos piacot generált és Szendi jól mérte fel, hogy a Nyugaton terjedőben levő paleolit diétát még senki nem karolta fel Magyarországon. Így önmaga állt neki, hogy lefordítsa ennek a táplálkozási divathóbortnak tetemes irodalmát és mítoszait. (Ui. Szendi utalásaival ellentétben a paleolit diéta nem „tiltott gyümölcs”, honlapok tízezrei foglalkoznak vele, orvosoktól hobbi-dietetikusokig bizonygatják, hogy miért is ez az egy, igaz út.) A könyv ügyesen kelti a szakkönyv illúzióját, hiszen valóságos adat-cunamit zúdít az olvasójára és állításait látszólag szakirodalmi referenciák százaival igazolja.
Mielőtt azonban elrohanunk a közeli könyvesboltba beszerezni a „Frédi és Béni” DVD-t, hogy ellessük Vilma tuti receptjeit, nem árt egy kicsit jobban megkapargatni azt a bizonyos „tudományos” felszínt. Szendi saját szavait fordítva önmaga ellen, „mivel ő osztja a lapokat, könyve olvasója akár még el is hiszi [amit ír], hisz azt nem láthatja, milyen lapok maradtak a bűvész kezében.” (47. o.). Mint mindjárt kiderül, ilyen lapok pedig maradtak szép számmal, inkább csak az a kérdés, hogy Szendi szándékosan takarja el őket, vagy még ő sincs tudatában létezésüknek.
Nem előítéletgyártás a célunk (sőt), de egyre több jel mutat arra, hogy a magyar növénybiológia valamiért jobban vonzza az alternatív magyarázatokat kereső embereket, mint a többi szakterület (vagy eddig különösen egyoldalúra sikerült a merítésünk). A 
Jerry Coyne blogjában bukkantam erre a minden szempontból szuper képre, ami valahogy elkerülte még anno a figyelmemet, amikor a 
Bár a klímaváltozás hatásai 
Pár héttel ezelőtt már volt 
Közhelyesen megfogalmazásban az abnormális viselkedésformáknak idegrendszeri okuk van. Hogy azonban ez pontosan mit jelent, azt a pongyola megfogalmazás természetesen nem tudja már kifejteni, s így általában a nagy többség számra azt jelenti, hogy az idegsejtek, vagy a „szigetelésüket” alkotó oligodendrociták ill. Schwann sejtek sérültek valamiképpen, pedig, mint látni fogjuk, ez nincs szükségszerűen így.
Eukarióták közti horizontális gén-transzfer (HGT) mindig izgalmas téma, mert ritka, amikor megtörténik az általában különösen érdekes (mármint, hogy milyen hasznot hoz az új gazdájának a beépült gén), és nem utolsó sorban azért is érdekes, mert ez a GMO-ellenes tábor nagy zsákosembere, amitől félni kell.
Ősi Attila dinó-szenzációjáról végképp nem tudok olyant mondani, ami el ne hangzott volna a