Nem előítéletgyártás a célunk (sőt), de egyre több jel mutat arra, hogy a magyar növénybiológia valamiért jobban vonzza az alternatív magyarázatokat kereső embereket, mint a többi szakterület (vagy eddig különösen egyoldalúra sikerült a merítésünk). A szőlőnemesítést Noéig visszavezető Heszky László és a növényi formák mögött szándékos tervezettséget sejtő Borhidi Attila után, most Szalai István professzor, nyugalmazott egyetemi tanár munkásságából merítenénk állandó kommentelőnk, bubuka jóvoltából.

A szóban forgó könyv (“A növények élete – Ahogyan ma látjuk“) első blikkre egyszerű növényélettan tankönyv, de ha jobban megnézzük, a bevezető fantasztikus elméleteket rejt, amelyek legfőbb hivatkozási alapja egy szovjet akadémikus 1979-es Inter Press Magazin (!!!) cikke. Nem is próbálom tovább csigázni a kedélyeket, a sorok magukért beszélnek, csapassunk a közepébe:

Ahhoz, hogy megértsük az élet lényegét, valahogyan belülről kellene látnunk az élő szervezetet. Behatolnunk a belsejébe és megnézni mi történik ott, a biológiai téren belül. Egy parányi „démont” kellene létrehoznunk, aki behatol abba a másfajta térbe és onnan figyelné meg, hogyan változik maga a tér a biológiai mező (*) hatására a mikrokozmoszban és a makrokozmoszban (W. M. INJUSIN, Inter Press Magazin 1979). […]

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Bár a klímaváltozás hatásai nem feltétlenül lesznek bolygónk lakóinak ínyére, azért akad egy-egy faj, amely élvezni képes a helyzet (rövidtávú) előnyeit.

Ha az Észak-Amerikában őshonos sárga-hasú mormota populációdinamikáját figyeljük, elkerülhetetlenül arra jutunk, hogy ezek az állatok jobban élnek mint 10-20-30 éve: a populációk egyedszáma az elmúlt években ugrásszerűen elkezdett növekedni, egyre több utód születik, a meglevő egyedek, pedig boldogak és elégedettek, látszik a szőrsúlyukon.

Az egész annak tudható be, hogy a melegedés hatására az állatok átlagosan évente egy nappal hamarabb ébrednek fel a hibernációjukból, ami rövid távon nem tűnik nagy különbségnek, de harminc év alatt már egy extra hónapot jelent. A hosszabb “nyár” több lehetőséget kínál a táplálkozásra, így a következő hibernációt már jobb kondiban kezdi a delikvens, nagyobb eséllyel éli át a telet és még a következő tavasszal is jobb kondiban lesz a következő generáció legyártásához. Ez a szerencsés kombináció aztán az elmúlt években populációrobbanáshoz vezetett a mormoták közt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

“Egyébként magam is kíváncsi vagyok, hogy a finnugor elmélet hogyan állja ki a genetikai összevetés próbáját, és úgy gondolom, a kíváncsiság az egész emberi civilizációt és kultúrát meghatározó és mozgató erő. Nem szabad a kíváncsiság jogát elvitatni magunktól vagy másoktól.“

Szőcs Géza, a kulturális terület vezetője, tehát kíváncsi. Ami szép és jó, hiszen jó pap is holtig biflázik. A gond csak azt, hogy a kíváncsiságát egy rakat pénz elverésével tervezi csitítani, ahelyett, hogy egy picit körül nézne.

A szóban forgó kérdés már eléggé tisztázott, nyilván még lehet finomítani rajta, de döntően nem fog megváltozni a dolog: kulturális örökségünk egy kulturális és nem egy genetikai örökség. “Vérrokonságban” a közeli népekkel vagyunk és a kettőnek (kulturális ill. genetikai rokonság) esetünkben semmi köze egymáshoz. Bővebben itt.

Közhelyesen megfogalmazásban az abnormális viselkedésformáknak idegrendszeri okuk van. Hogy azonban ez pontosan mit jelent, azt a pongyola megfogalmazás természetesen nem tudja már kifejteni, s így általában a nagy többség számra azt jelenti, hogy az idegsejtek, vagy a “szigetelésüket” alkotó oligodendrociták ill. Schwann sejtek sérültek valamiképpen, pedig, mint látni fogjuk, ez nincs szükségszerűen így.

Mario Capecchi csapat arra keresett magyarázatot, hogy a Hoxb8 mutáns egerek miért kurkásszák magukat (ill. társaikat) monomániás obszesszivitással, melynek eredménye általában a vakart területeken bekövetkező intenzív szőrhullás lesz (lásd A vs. C a posztindító képen). A kérdés azért is izgalmas, mert a Hox gének ezernyi funkciójuk mellett eddig még nem igen lettek összefüggésbe hozva viselkedésmintázatokkal, pedig ha kiderülne, hogy egyes viselkedésformákat irányító idegi hálózatok Hox befolyás alatt alakulnak ki, az mindenképpen nagyot durranna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Ősi Attila dinó-szenzációjáról végképp nem tudok olyant mondani, ami el ne hangzott volna a különböző médiaösszefoglalókban.

Így maradjon annyi zanzásítva: az Iharkútról előkerült lelet az első, és eleddig egyetlen európai Ceratopsia.

Gratulálunk!

Ősi A, Butler RJ, Weishampel DB. (2010) A Late Cretaceous ceratopsian dinosaur from Europe with Asian affinities. Nature 465: 466-68.

Ugyan ez a hír a napokban már rendesen megjárta a médiát, így igazából kétlem, hogy valaki elmulasztotta volna, de mivel remekül rímel a legutóbbi posztra, legyen azért itt is.

Szóval most konkrétan a burgessi palából került elő egy régebbi rejtély megfejtése. Hiszen a Nectocaris pteryx nem újonnan felfedezett (egykori) állat, de az addig rendelkezésre álló egyetlen példány töredezettsége miatt nem sok volt tudható róla. Most azonban nem kevesebb mint kilencvenegy új egyed maradványainak megtalálásával pontosan látható mi is ez: a legősibb ma ismert puhatestű.

Jól látható, hogy nem összetett szeme van, mint egy ízeltlábúnak, hanem ún. kamera-szeme, mint a ma élő polipoknak, így nem lehet valami furcsa rovarszerűség. Ezt erősíti meg a test elején fellelhető szifon, amely segítségével a ma is élő tengeri puhatestűek előszeretettel hajtják magukat, meg a karjai is – bár ezekből csak kettő van neki, ami arra enged következtetni, hogy nem a ma élő polipok és tintahalak őse lehet (ui. utóbbiak esetén a fejlődésbiológiai jelek arra utalnak, hogy egy sok-karos ősből erednek), hanem egy rokoncsoport.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →