A nyomok a lengyelekhez vezetnek

Közzétéve Szerző:
9

Az új évet rögtön egy szenzációval indítjuk, egy olyan felfedezéssel, ami minden valószínűség szerint jelentősen átrendezi, hogy mit is gondolunk a szárazföldek négylábú gerincesek általi meghódításáról.

A Nature-ben frissen megjelent cikk puszta adatanyaga első ránézésre meglehetősen unalmas: elmosódott, éppen csak észrevehető lábnyomok, amelyek egy dél-kelet lengyelországi kőfejtő mélyéről kerültek elő, a Góry Świętokrzyskie (Szent Kereszt Hegyek) közelében.

És mégis, aligha lehetett volna jobban felforgatni az őslénytan területét. A fejben tartandó két lényeges adat ugyanis az, hogy a nyomok egyértelműen egy olyan lénytől származnak, amelyiknek ujjai voltak minden végtagján, és a réteg amiben előfordulnak, az több millió évvel idősebb, mint a négylábú gerincesek eddig feltételezett kialakulása.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Szagot vesztők

Közzétéve Szerző:
4

Ami elromolhat, az el is romlik, tartja Murphy örökbecsűje, és természetesen ez igaz az élővilágra vonatkoztatva is. Azzal a kitétellel megtoldva, hogy a szelekció szigorából csak olyan dolog szabadulhat ki (vagyis romolhat el, a fitnessz vészes lecsökkenése/megszünése nélkül), amit az élőlény már nem, vagy nem nagyon használ.

Ilyenek például természetesen örök kedvenceink, a csökevényszervek, vagy ezek DNS szintű analógjai, a pszeudogének.

Amikor utóbbiakról egy átfogó poszt keretében szót ejtettem anno, már említettem, hogy a legszebb példák egyike a szaglóreceptorokhoz (olfactory receptors – OR) tartozik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Méteres kékeres – 2.

Közzétéve Szerző:
6

Amikor pár éve szó esett a gácsérok méretes nemiszervéről (ami különösen a madarak közt szokatlan, hiszen a legtöbb madár faj esetében a hímnek egyáltalán nincs kiálló “hímtagja”), már röviden leírtam a jelleg kialakulásának feltételezett okát is.

Ez pedig az ún. “szexuális konfliktus”, ami a hímek és a nőstények közt zajlik: előbbiek szeretnének minél több utódot nemzeni, utóbbiaknak pedig az az érdeke, hogy szabályozni tudják ki is lesz az utódaik apja (ha már egy csomó energiát belefeccolnak a tojásrakásba és keltésbe).

Az ellentétes érdekek vezettek aztán ahhoz, hogy a kacsa hímeknek egyre hosszabb fallosza lett, a nőstényeknek pedig egyre bonyolultabb hüvelye: előbbiek esetében a cél az, hogy minél mélyebbre juttassák az ivarsejtjeiket, hiszen annál nagyobb az esélye az apaságnak, míg utóbbiak épp ezt a folyamatot meggátlandó alakítottak ki magukban egy izmos labirintust.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

A nőkben rejlő férfi

Közzétéve Szerző:
8

A világ amelybe belenövünk tele van közhelyekkel, amelyek a férfi és női identitást valamilyen bináris választásként prezentálja, gondoljunk csak a Mars és Vénusz, vagy a Ying és Yang hasonlatokra. Csak amikor olyan különleges esetekkel kerülünk szembe mint Caster Semenya, akkor döbben rá a világ nagy többsége, hogy létezik egy “homály zóna” a két nem között, ahova olyan személye tartoznak, akiknek puszta léte bizonyítja, hogy a nemi determináció egy sokkal komplexebb folyamat, mint azt az átlagember képzeli

Nem segít a helyzeten, hogy az általános iskolai tananyag sem lép komolyabban túl a “másodlagos nemi jellegek”, illetve nemi kromoszómák említésén túl, amikor a férfi és női nem közti különbségeket igyekszik kielemezni, és szinte semmilyen szinten nem kerül ismertetésre az a bonyolult genetikai folyamat, amely végén eldől, hogy a fejlődő magzat ivarszerve petefészekké, vagy herévé alakul.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Az élet a legjobb méregkeverő

Közzétéve Szerző:
5

Az amerikai rövid-farkú cickány (Blarina brevicauda) cukisága megtévesztő, hiszen azon kevés emlősfajok közé tartozik, amelyek bénítani tudnak mérgező harapásukkal.

Nyálának méreganyaga a BLTX, amely jellegét tekintve egy kallikrein típusú proteáz (azaz fehérje hasító) enzim, amely működése során egy bradykinin nevű molekulát hoz létre, s nagy koncentrációban ez bénulást illetve halált okoz (a cickány prédájában).

A mérgező állatok közös tulajdonsága, hogy nem mérgező ősökből alakultak ki, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy minden egyes esetben a méreganyaguknak van valamilyen nem-mérgező evolúciós “eredete”. Nincs ez természetesen másként a szóban forgó cickány faj esetében sem, így természetesen érdemes utánaeredni, honnan is származik a BTX.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Legyen eszed a mozgáshoz

Közzétéve Szerző:
Válasz

Az alábbi ábra egy egyszerű korreláció, abból azonban az érdekesebb fajta: a függőleges tengelyen a fogamzástól a járás elkezdéséig eltelt napok száma látható, míg a vízszintesen a kifejlett példányok agyának tömege (mindkettő logaritmikus skálán). Ami észreveendő, hogy az agy fejlődése és a motoros készségek kialakulása közt nagyon szoros összefüggés van az emlősökben.

A telt körök olyan fajokat jelölnek, amelyek a teljes talpukon járnak, az üresek pedig amelyek részben vagy egészben lábujjon “tipegnek”.

Mindenesetre ez jópofa magyarázatnak tűnik arra, hogy miért tart kb. egy évig, hogy egy kisgyerek elkezdjen járni, bár természetesen azért a korreláció maga még nem funkcionális magyarázat.

Garwicza M, Christenssona M, Psounib E (2009) A unifying model for timing of walking onset in humans and other mammals. PNAS 106(51): 21889-21893.

Építkezők

Közzétéve Szerző:
1

A különböző oktopusz fajok általában a biológusok nagy kedvencei, mert hihetetlen álcázó képességük, sajátos mozgásuk (különösen kombinálva), és viselkedésük úgy általában arra szolgál első osztályú bizonyítékot, hogy az intelligencia magas foka nem csak gerinces fajokban alakulhat ki.

A legújabb trükkjük, amiről lehullt a lepel, az nem kevesebb, mint az eszközhasználat.

Az indonéz partok mellett figyelték meg, hogy az ott élő Amphioctopus marginatus egyedeielőszeretettel cipelnek magukkal kókuszdióhéjakat, hogy azokat később menedékként használják.

Mindez abban különbözik a remeterák esetétől,  hogy az állatok hosszú távokon keresztül hajlandóak karjaik között cipelni a héjakat, amelyek kifejezetten gátolják őket a mozgásban és közben semmifajta védelmet nem nyújatnak (lásd a videót).

Mivel a kettőbe vágott kókuszdióhéjak az emberi tevékenység eredményeként kerülnek a vízbe, feltételezhető, hogy eredetileg a viselkedés nagyméretű kagylóhéjak felhasználására alakult ki, és az okotpuszok csak később “váltottak” a könnyebb kókuszhéjra.

Finn JK, Tregenza T, Norman, MD (2009) Defensive tool use in a coconut-carrying octopus. Curr Bio 19(23): R1069-R1070.