A rágcsálóirtás rövid (és valószínűleg nagyobb mélységben csak keveseket érdeklő) történetének egyik sikerfejezete kétség kívül a véralvadásgátlók körül íródhatna. Az először az ötvenes években bevetett szerek nem direkt mérgek, nem okoznak azonnali rosszullétet, így az egyébként igen okos, új táplálékból elsőre csak keveset fogyasztó patkányok sem tudják kiszúrni, hogy valami nem stimmel velük.
A kezdetben Warfarin néven forgamazott termékek (de pl. a Bábolna sikeres Protect termékcsaládja is ide sorolható) a véralvadási kaszkád egyik fontos lépését szabotálják, mégpedig a K-vitamin átalakítását más, a folyamatban fontos elemekké. Mindezt a K-vitamin epoxi-reduktáz enzimrendszer egyes alegységének (Vkorc1) gátlásával érik el.
Mivel a Miller-kísérlet gyakorlatilag minden nagyobb lélegzetű evolúciótagadó munka része, több forrásból is megvizsgálhatjuk, mit írtak róla össze, ha már ilyen alaposan beleástam magamat. Ma az iszlám kreacionizmus kerül terítékre, ugyanis Harun Yahya egész fejezetet szentel Az evolúciós csalás című munkájában ennek a kérdésnek. (A könyv a www.azevolucioscsalas.com oldalon volt eddig elérhető, de ma reggel, amikor ellenőriztem, az oldal már nem élt. Vélhetőleg beszerezhető a szerző saját oldaláról is http://www.harunyahya.com/en.m_book_index.php. Ha nem, torrentoldalakon biztosan megtalálható.) Ugyanis Harun Yahya összes könyve ingyen letölthető, ez azért roppant rokonszenves vonás, legalább nem ezen akar nyerészkedni.
Az év elején egy nagy figyelmet kapó felmérés jelent meg a világ egyik legrangosabb természettudományi magazinjának tartott Science hasábjain. A szerzők, Michael Berkman és Eric Plutzer, a Penn State University politikatudományi tanszékének a munkatársai az Egyesült Államok biológia tanárjainak evolúcióhoz, pontosabban az evolúciós elmélet oktatásához való viszonyát próbálták feltárni. Az eredményeik azért keltettek figyelmet, mert annak ellenére, hogy a kutató-biológusok közt konszenzus van az evolúciós mechanizmus elfogadottságával, illetve a kreacionizmus elutasítottságával kapcsolatban, a tanárok közt már koránt sem ez a helyzet. Valószínűleg a nagy hírt kapó pereknek köszönhetően, a tanárok többsége – közel hatvan százalékuk – inkább kerüli az egész témát, csak annyit beszél róla amennyit muszáj és az a legfőbb célja, hogy ne mondjon semmi olyant, amin valaki fennakadhat. A fennmaradó negyven százalék durván kétharmad – egy harmad arányban oszlik meg az evolúciót egyértelműen felvállalók és a vegytiszta kreacionizmust tanítók között.
Európában és így Magyarországon is rendre azt mutatták ki eddig a felmérések, hogy az evolúciós elmélet elfogadottsága lényegesen jobb, mint az Egyesült Államokban. De mi konkrétan arra voltunk kíváncsiak, hogy mit gondolnak a biológia tanáraink. Ennek felderítésére Bán Sándor, a Magyar Biológia Tanárok Országos Egyesülete elnökének, valamint a Tanárblognak a segítségével azt szerettük volna elérni, hogy a Berkmanékhoz tartalmilag hasonló, online kérdőívet töltsenek ki az erre kapható tanárok.
Gondolom mindenki ismeri Richard E. Lenski hosszú távú E. coli kísérletét. Aki nem, annak nagy vonalakban elmondva, több mint húsz évvel ezelőtt (1988 -ban) tizenkét E. coli kultúrát indítottak, amelyeket szőlőcukorban szegény, citromsavban gazdag táptalajra tettek. Azóta naponta friss táptalajra helyezik őket és ötszáz nemzedékenként mintát vesznek belőlük, amelyeket fagyasztva tárolnak. Dolphin is írt már a kísérletről, de azóta is folyton újabb közlemények jelennek meg róla, úgyhogy ma egy ilyen írást veszünk górcső alá.
Az évente megrendezett SuperBowl és a négyévente lezajló elnökválasztás mellett az amerikai közélet egyik menetrendszerűen bekövetkező eseménye a kreacionizmus és a tudományos oktatás szorgalmazói közti összecsapás. Erre egy-egy iskolai körzet bizottságában kerül általában sor, de a vita esetenként valamelyik szövetségi állam tárgyalótermében folytatódik, többnyire a kreacionista tananyag szorgalmazóinak vereségével.
Az 1925-ös tenessee-i Scopes-per nyitotta a jogi torzsalkodások sorozatát, amikor John Scopes középiskolai tanárt vádolták az evolúció tanítását szigorúan tiltó Butler-törvény megszegésével. Ugyan a tárgyalás során – amelyet Jerome Lawrence és Robert Edwin Lee is megörökített “Aki szelet vet” (Inherit the wind) c. drámájában – Scopes-t bűnösnek találták, a vád győzelme pürrhoszinak bizonyult, a perről született beszámolók inkább elfordították a közvéleményt a fundemantalista kreacionizmustól. A hatvanas évek végén aztán maga a Legfelsőbb Bíróság mondta ki (Epperson kontra Arkansas), hogy az evolúció tanításának tiltása alkotmányellenes, mert sérti az alkotmány első kiegészítésének az állam és az egyház szétválasztására vonatkozó kitételét. Ugyanerre hivatkozva 1987-ben ugyanez a testület meg is tiltotta, hogy az állami iskolákban kreacionizmust oktassanak (Edwards kontra Aguillard). Lényegében ez az ítélet az, amely ma is referenciapontnak számít a jogi útra terelődő viták esetében, mint az történt 2005-ben, a pennsylvaniai Doverben is, ahol a “kreacionista tudomány” egyik új reinkarnációjának, az értelmes tervezettségnek (Intelligent Design – ID) az iskolai oktatását tiltotta meg egy szövetségi bíró. (Az ID annyiban különbözik a klasszikus kreacionizmustól, hogy nem mondja meg egyértelműen, ki a teremtő, mindössze amellett érvel, hogy az élővilág egyes elemei annyira komplexek, hogy azokat csak egy intelligens tervező hozhatta létre.)
Európai szemmel ugyan meglepőnek tűnhet, hogy a biológia órák tananyaga végső soron peres úton alakul ki a világ biológiai tudományokban (is) vezető kutatóhatalmánál, de az amerikai oktatás decentralizált jellegénél fogva ez gyakorlatilag kódolva van a rendszerben. Az egyes körzetek tananyagát, a szövetségi állam törvényeivel összhangban, helyi bizottságok határozzák meg, melyek tagjait az ott lakók választják saját soraikból. Így értelemszerűen nagyon különböző gondolkodású testülete lesz egy metropolisz egyetemi központja köré épülő iskolai körzetnek, illetve egy kisváros vagy “alvóváros” konzervatív, főként hitéleti tevékenység köré szerveződő közösségének. Utóbbiakban gyakran különösen nagy súllyal vannak jelen a szó szerinti Biblia-értelmezést szorgalmazó neoprotestáns gyülekezetek tagjai. Ők érthető okokból nem szívlelik a ma ismert földi élet sokszínűségének létrejöttéről kialakult tudományos konszenzust, így mindent megtesznek, hogy saját meggyőződésüknek is helyet találjanak a biológiaórák tananyagában.
A precedens alapú amerikai törvényhozás nem teszi ugyan lehetővé, hogy pont ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, amelyek már egyszer elvéreztek a bíróságokon, de a kreacionisták kitartónak bizonyultak. A már említett Edwards kontra Aguillard per ítélethozatala után azonnal ejtették a “kreacionista” kifejezést a szótárukból és helyette “tervezettség támogatót” (design proponent) kezdtek használni. Olyannyira, hogy a doveri per során minden bizonnyal az egyik legnagyobb hatású bizonyíték az ID tanítására ajánlott tankönyv korábbi kéziratainak összevetése volt, amelyekből egyértelművé vált, hogy a lapokon 1987 után egyszerűen lecserélték az addig domináns “kreacionizmust”, de egyébként a szöveg változatlan maradt. A beszédes bizonyítékok ellenére az ID támogatói a nagyközönségnek szánt nyilatkozataikban máig tagadják a kreacionizmussal való közösséget, ami nem csoda, hiszen a beismerés egyet jelentene a tudományosság illúziójának nyílt feladásával.
A doveri vereség azonban egyértelművé tette, hogy az “értelmes tervezettség” áltudományos köntöse sem elég ahhoz, hogy a kreacionista tanokat visszacsempésszék a tananyagba. Így új stratégia született: a kritikus, tudományos gondolkozás fontosságára hivatkozva kérni, hogy az egyes elméletek “vitatott pontjait” is ismertesse a tananyag.
Ennek megfelelően az elmúlt évek során több déli államban is törvénnyel próbálták a “kiegyensúlyozottságot” a biológiaórákra becsempészni. A konfliktust nem ismerő jóhiszemű és naiv szemlélő számára akár ártatlannak is tűnhet ezeknek a beterjesztett tervezeteknek a szövege. Hiszen a “kritikus gondolkodás” vagy az “elméletek gyenge pontjainak megismerése” tipikusan olyasmi, amit a kutatók maguk szoktak fontosnak tartani. Jobban megismerve a beterjesztők motivációit, hamar kiderül, hogy a megfogalmazás mindössze verbális álca, a cél egyáltalán nem a valóban kritikus, analitikus gondolkozásmód népszerűsítése.
A szóban forgó törvénytervezeteket jegyzők bővebb magyarázata – nézőponttól függően paradox vagy cinikus módon – Scopesra utal vissza. David Fowler, aki pont Tenessee-ben az evolúció-ellenes törvény legfőbb lobbistája, a Chattanoogan c. helyi újságban megjelent publicisztikájában úgy állította be, mintha a jelenkor tudósai lennének azoknak a megfelelői, akik anno Scopes-nak akarták megtiltani, hogy mit taníthasson, az általa fontosnak tartott evolúció-kritika állítólagos elhallgatásával. Bill Dunn, a törvényt beterjesztő republikánus képviselő is hasonló húrokat pengetve nyilatkozta pár hete a Scientific Americannek: “Megfordítottuk a Scopes-per szereposztását. Csak annyit szeretnénk, hogy az összes tudományos tény az asztalra kerüljön.”
A gond ezzel az érveléssel mindössze az, hogy azok a tények, amelyeket ők szeretnének látni, nem léteznek, az evolúció valóban kritikus kérdéseire pedig ők nem kíváncsiak. Azok a kérdések, amelyek valóban élénk vitákat gerjesztettek a kutatók között az elmúlt években, évtizedekben, őket hidegen hagyják. Így nem arról szeretnének vitát a középiskolai biológia órán, hogy az egyes fajok között megfigyelhető jellegbeli különbségeket a fehérjék aminosavsorrendjében megjelenő változások okozzák-e elsősorban, vagy a fehérjék kifejeződését szabályozó mutációk, vagy hogy egyes jellegek változása folyamatos-e, vagy ugrásszerű. Amiről ők szeretnének hallani, azok a kreacionisták által évek óta ismételgetett “érvek”, mely szerint a radioizotópos kormeghatározás csal, átmeneti fosszíliák nem léteznek, egyes élőlények annyira összetettek, hogy lépésenként nem jöhettek volna létre. Ugyan ezek az “érvek” tudományosnak nem mondhatók, ráadásul tételes és folyamatosan bővülő cáfolatuk létezik (a doveri perben több napon keresztül történt ezek ismertetése), ez szerintük nem ok arra, hogy ne beszéljenek róla a tanárok a biológiaórákon. Ez persze nem meglepő, hiszen a mozgalom fundamentalista-vallásos gyökerei miatt aligha lehet valaha olyan bizonyítékot felmutatni, amit meggyőzőnek találnak ügyük feladására. Hét évvel William Dembski, az ID-mozgalom egyik oszlopos tagjának jóslata után, mely szerint “öt éven belül a molekuláris darwinizmus – az az elmélet, mely szerint darwini folyamatok komplex struktúrákat hoznak létre sejt alatti szinten – halott lesz”, a molekuláris evolúció tanulmányozása a biológia egyik leggyorsabban fejlődő területe, Dembski pedig továbbra is az ID egyik legharcosabb hirdetője.
A modern kreacionistáknak a kutatókhoz való sajátos viszonyát legjobban Don McLeroy fogalmazta meg. A fogorvosi végzettségű McLeroy 2009-ig a Texasi Oktatási Bizottság tagjaként tevékenykedett, s ezalatt számos alkalommal igyekezett olyan határozatokat elfogadtatni, amelyek legalábbis lehetővé teszik a kreacionizmus oktatását a biológia keretében. Amikor szembesítették vele, hogy a szakértők nem értenek egyet javaslatával, McLeroy válasza frappánsan annyi volt, hogy “valakinek szembe kell szállni a szakértőkkel”. A szakértői konszenzussal való szembenállás Fowler korábban említett Chattanoogan publicisztikájában is megjelenik, ahol maga a szerző írja, hogy a törvény védelmet nyújtana olyan tanároknak, akik órájukon ID-t szeretnének tanítani.
Az ID-t propagálók helyzetét az sem könnyíti, hogy a koncepció bizonyított tudománytalanságán túl néhány éve nyilvánosságra került a mozgalom hátsó szándékaira rávilágító ún. “Ék-stratégia”. Ezt Phillip E. Johnson, az értelmes tervezettség mozgalom (egyik) atyja jegyzi és lényege tömören annyi, hogy ahhoz, hogy a neo-kreacionista mozgalom elérje célját, a Teremtés-történet széleskörű elfogadtatását az életről és a világmindenségről szóló materialisztikus magyarázatok helyett, egy kis lépésekből álló PR-kampányt kell folytatni. Ennek fontos eleme az evolúcióval szembeni bizalmatlanság kialakítása, amelynek egyik eszköze az ID iskolai tananyagba való beemelése “alternatív magyarázatként”.
Ugyan bírósági szinten a vita az utóbbi időben rendszeresen az ID-tábor vereségét hozta, a mesterségesen gerjesztett nézeteltérés más szinten elérte a hatását. Egy januári felmérés szerint az amerikai biológia tanárok többsége (hatvan százalékuk) – az esetleges konfrontációt elkerülendő – mára inkább kerüli az evolúció részletes tárgyalását. Mindössze 28%-uk foglalkozik óráin nagyobb mélységben a témával, a maradék pedig kreacionizmust oktat helyette. Ez pedig aligha fogható fel másképp, mint a tudományos oktatás nyilvános kudarca ezeken a helyeken, hiszen, ahogy Johnson maga is bevalotta: “Ez a vita sosem a tudományról szólt, hanem vallásról és filozófiáról”.
(A szöveg szerkesztett változata, kisebb várakozás után… az origo-n jelent meg. Köszönet Ambrus Géza Gergelynek az irodalom-vadászatban nyújtott segítségért.)
Úgy tűnik Stanley Miller hagyatéka ma is él, legalábbis újra jelennek meg közlemények a jó fél évszázada végzett kísérleteiről. Például idén tavasszal a PNAS hasábjain látott napvilágot egy cikk, amelyben Miller egyik 1958 -as kísérletének a végtermékét elemezték újra a legújabb módszerekkel, amik nyilván nem álltak Miller rendelkezésére.
A kísérletben metán, ammónia, kénhidrogén és szén-dioxid gázokat használt, amelyekkel elektromos kisülésekkel közölt energiát. Annak idején maga Miller végezte el a kísérletet, a mintákat azonban félretette, de valamiért sohasem elemezte ki őket, ezt tették meg most Eric T. Parker és munkatársai. Huszonhárom aminosavat és négy amint mutattak ki a mintában, ezek közül hat kéntartalmú aminosavat és két kéntartalmú amint. A keletkezett alanin, metionin, izoszerin, izovalin, aminosavak egyenlő arányban tartalmaztak L és D aminosavakat (racém elegy), ami kizárja, hogy külső szennyezésből származnának, hiszen a földi élőlények túlnyomórészt L aminosavakból állnak.
Parker ET, Cleaves HJ, Dworkin JP, Glavin DP, Callahan M, Aubrey A, Lazcano A, Bada JL.(2011): Primordial synthesis of amines and amino acids in a 1958 Miller H2S-rich spark discharge experiment. PNAS 108(14):5526-31
Amikor az előző bejegyzést írtam, még nem sejtettem, hogy békaembereket fogok látni, hogy éppen megjelent egy közlemény erről a kérdéskörről. A közleményben Christopher D. K. Herd és munkatársai a Tagish tóra hullott meteoreső négy darabját vizsgálták meg alaposan. Ezek a meteorok általában három tömegszázaléknyi szerves anyagot tartalmaznak, nagyrészt karbonsavakat és szulfonsavakat, ám aminosavak is kimutathatóak belőlük. Azt már korábban kimutatták, hogy a meteorokban található szerves anyagok izotóparánya eltér a Földön szokásostól tizenötös tömegszámú nitrogénben és deutériumban gazdagok, ami egyértelműen mutatja Földön kívüli eredetüket.
Ha már kicsit beástuk magunkat az abiogenezis rejtelmeibe, ide kívánkozik még néhány közlemény, amik elég távol állnak a biológiától, de elég komoly érvekkel szolgálnak. Ugye a tökéletes kísérlet az lenne, ha találnánk egy fiatal bolygót, ami éppen most hűlt le annyira, hogy megjelenhetett rajta a folyékony víz és egymilliárd éven át figyelnénk, hogy mi történik vele. Ez ugye nyilván kivitelezhetetlen, ám az űrkutatás eddigi eredményei között is találunk olyanokat, amik fényt deríthetnek a kérdésre, hogy szerves vegyületek létrejöhetnek -e egy élettelen égitesten is?
Lassan, de biztosan oszlik fel a köd a madáreredet 150 éves vitatémájában is. A lexikonokban, tankönyvekben, ismeretterjesztő kiadványokban mindeddig meggyökeresedett vélemény az Archaeopteryx ősmadár voltáról egyre inkább inog, sőt, mondhatnám, hogy már le is dőlt a piedesztáljáról. A Nature közelmúltban megjelent cikkei is ezt támasztják alá.
Már az első Archaeopteryx példány 1861–es bajorországi felfedezésekor Wagner professzor, a müncheni egyetem zoológia tanára, azon a véleményen volt, hogy a lelet egy tollas hüllő maradványa. Nem véletlen, hogy a már előtte 6 évvel felfedezett hasonló csontvázat tollazat lenyomat hiányában dinoszaurusz maradványként írták le, s adták el a hollandiai Haarlem város múzeumának. Ott fedezte fel újra 1970-ben John Ostrom amerikai paleontológus. Ő lett az, aki aztán az ősmadarak dinoszauruszokból való származtatásának hipotézisét újra felmelegítette (először még Huxley vetette fel a 19. század közepén) és ez vált az uralkodó elméleté az utóbbi évtizedekben.
A rágcsálóirtás rövid (és valószínűleg nagyobb mélységben csak keveseket érdeklő) történetének egyik sikerfejezete kétség kívül a véralvadásgátlók körül íródhatna. Az először az ötvenes években bevetett szerek nem direkt mérgek, nem okoznak azonnali rosszullétet, így az egyébként igen okos, új táplálékból elsőre csak keveset fogyasztó patkányok sem tudják kiszúrni, hogy valami nem stimmel velük.
Mivel a Miller-kísérlet gyakorlatilag minden nagyobb lélegzetű evolúciótagadó munka része, több forrásból is megvizsgálhatjuk, mit írtak róla össze, ha már ilyen alaposan beleástam magamat. Ma az iszlám kreacionizmus kerül terítékre, ugyanis Harun Yahya egész fejezetet szentel Az evolúciós csalás című munkájában ennek a kérdésnek. (A könyv a 
Az év elején egy nagy figyelmet kapó 
Az évente megrendezett SuperBowl és a négyévente lezajló elnökválasztás mellett az amerikai közélet egyik menetrendszerűen bekövetkező eseménye a kreacionizmus és a tudományos oktatás szorgalmazói közti összecsapás. Erre egy-egy iskolai körzet bizottságában kerül általában sor, de a vita esetenként valamelyik szövetségi állam tárgyalótermében folytatódik, többnyire a kreacionista tananyag szorgalmazóinak vereségével.
A precedens alapú amerikai törvényhozás nem teszi ugyan lehetővé, hogy pont ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, amelyek már egyszer elvéreztek a bíróságokon, de a kreacionisták kitartónak bizonyultak. A már említett Edwards kontra Aguillard per ítélethozatala után azonnal ejtették a “kreacionista” kifejezést a szótárukból és helyette “tervezettség támogatót” (design proponent) kezdtek használni. Olyannyira, hogy a doveri per során minden bizonnyal az egyik legnagyobb hatású bizonyíték az ID tanítására ajánlott tankönyv korábbi kéziratainak összevetése volt, amelyekből egyértelművé vált, hogy a lapokon 1987 után 
Úgy tűnik Stanley Miller 
Amikor az előző bejegyzést írtam, még nem sejtettem, 
Ha már kicsit beástuk magunkat az abiogenezis rejtelmeibe, ide kívánkozik még néhány közlemény, amik elég távol állnak a biológiától, de elég komoly érvekkel szolgálnak. Ugye a tökéletes kísérlet az lenne, ha találnánk egy fiatal bolygót, ami éppen most hűlt le annyira, hogy megjelenhetett rajta a folyékony víz és egymilliárd éven át figyelnénk, hogy mi történik vele. Ez ugye nyilván kivitelezhetetlen, ám az űrkutatás eddigi eredményei között is találunk olyanokat, amik fényt deríthetnek a kérdésre, hogy szerves vegyületek létrejöhetnek -e egy élettelen égitesten is? 
Lassan, de biztosan oszlik fel a köd a madáreredet 150 éves vitatémájában is. A lexikonokban, tankönyvekben, ismeretterjesztő kiadványokban mindeddig meggyökeresedett vélemény az Archaeopteryx ősmadár voltáról egyre inkább inog, sőt, mondhatnám, hogy már le is dőlt a piedesztáljáról. A Nature közelmúltban megjelent cikkei is ezt támasztják alá.