Közhelyszámba megy, hogy bár a tudományos közmegegyezés szerint a génmódosított élőlények biztonságosak, a lakosság körében éppen az ellenkező hiedelem terjedt el. A huszonegyedik század egyik legégetőbb kérdése, különösen itt Európában, hogy mi ennek az oka és hogyan lehetne a közvéleményt közelíteni a tudományos közmegegyezéshez? A mai cikkeink szerzői éppen ezt vizsgálták.
Legutóbb már foglalkoztam a SARS-CoV-2 gyorstesztek ügyével, de sajnos megint elő kell hogy vegyem a kérdést, mert láthatóan a magyar sajtó egyszerűen nem hajlandó elengedni egy rettentően ingatag lábakon álló kacsát. Az újabb írás oka, hogy megjelent egy levél az Orvosi hetilapban, amit az emlékezetes májusi cikkben boncolgatott SARS-CoV-2 gyorsteszt gyártója írt a lapnak, illetve a szerkesztő válasza erre. Az oda-vissza válaszok megtalálhatóak a cég honlapján is, érdekes olvasmányok.
Legutóbb azt vettük szemügyre, hogyan lehet dezinformációkereskedelemből törvényesen kifejezetten szerény hasznot termelni. Azonban ha az ember kicsit tágabban értelmezi az erkölcsöket és hajlandó a törvényeket megkerülve használni a bejáratott dezinformációforrásait, sokkal csinosabb összegekre is pályázhat ám! Ma egy ilyen történetet veszünk szemügyre:
A magyar sajtó ugyan nem kürtölte világgá, de néhány hete Timothy Litzenburg a bíróság előtt bűnösnek vallotta magát zsarolás kísérletében. Miért érdekel ez minket? Ez a bizonyos Litzenburg úr az az ügyvéd, aki a glifozát elleni dezinformációs támadást meglovagolva sorra nyerte a pereket a Bayer ellen.
Legutóbb már írtam a dezinformációról, akkor külön csoportba soroltam a tisztán dezinformációkereskedő oldalakat és a ″valódi″ sajtót, de mint a mai példa mutatja, nem biztos, hogy egyáltalán tehetünk ilyen különbséget.
Igencsak elgondolkodtató cikk jelent meg nemrég, négy amerikai Bayer dolgozó írta, mind a Monsanto megvásárlásával került a céghez. Mivel a European Management Journal-ban közölték le, ez nem szigorúan vett természettudományos közlemény, nem is természettudományos kutatási eredményeket ír le, de nagyon érdekes nézőpontot ad a közösségi oldalak által uralt új nyilvánosság működéséhez. A címe: “A dezinformáció készpénzre váltása: Esettanulmány a génmódosított szervezetekről”. Érdekes elolvasni, mert olyan szakértők meglátásait tartalmazza, akik az egész GMO ellenes post-truth mozgalom kibontakozását a másik oldalról nézték végig, ahová a legtöbbünk nem nagyon lát be, a Monsanton belülről.
Az már szinte közhely, hogy lassan kifogyunk a használható antibiotikumokból, az már jóval kevésbé világos, hogy vajon mit használjunk helyettük? Az egyik ígéretes megoldás a fágok használata. A fágok vírusok, amelyeknek a gazdaszervezetei baktériumok, így fertőzéskor a baktériumokat pusztítják el, az emberi sejtekkel semmilyen kölcsönhatásba sem lépnek, minket nem fertőznek. Ezerszám ismertek fágok, a vadonból is könnyedén gyűjthetőek, ráadásul evolválnak is, tehát ha egy baktériumtörzs ellenállóvá válik az eddig ellene használt fágra, csak hosszabb ideig tenyészteni kell őket egy kultúrában és emberi számítás szerint az evolúció ki is termeli az ellenálló baktériumot is fertőző vírust. Mivel egy adott fágtörzs meglehetősen kevés gazdaszervezetet fertőz, egy ilyen kezelés mellékhatásai is jóval enyhébbek, mint egy antibiotikumkezelésé. De akkor miért nem kizárólag fágokat használunk baktériumfertőzések kezelésére? A mai cikkben ezt a kérdést járjuk körbe egy kicsit.
Amióta felpörgött a COVID-19 járvány, néha felröppen egy-egy cikk arról, hogy megtalálták a vírus ellenszerét, valamilyen ellenanyagot. Mivel az ellenanyagot angolul ″antibody″ -nak hívják, néha a sajtóban antitestként is emlegetik. De akkor miért nincs belőle még gyógyszer? Azért érdekes kérdés, mert ezekkel párhuzamosan a leghajmeresztőbb összeesküvés-elméletek keltek szárnyra, igazán tekintélyes filozófusok ekézték a gyógyszergyárakat az ellenanyagok miatt. De akkor mi a helyzet ezekkel az ellenanyagokkal? Miért nem készült belőlük gyógyszer?
A jelenleg is zajló járvány miatt szinte naponta olvashatunk arról, hogy mi is a pillanatnyi helyzet a vírustesztekkel, mi jött be, mi nem jött be, mi maradt ki, mennyi időbe telik? Láthatóan a sajtóban teljes a tanácstalanság, hogy melyik hogyan működik, ezért gondoltam, érdekes lehet összefoglalni, hogy milyen módszerekkel mutathatunk ki egy vírust?
A dolog nem is olyan egyszerű, mint első látásra tűnik, éppen a vírusok tulajdonságai okán. Egyrészt a vírusokat általában nem tartjuk élőlényeknek, önmagukban szaporodásképtelenek, csak a gazdasejt életműködéseit eltérítve sokszorozhatják meg önmagukat. Ezzel ki is lőhetjük a kézenfekvő megoldást, ami egy baktériumnál működne: Bármilyen táptalajra helyezünk egy vírust önmagában, az egyszerűen csak megdöglik, szaporodni nem fog. Egy baktérium azonosítható viszonylag egyszerűen úgy, hogy egy kocsonyás táptalajra szélesztjük, majd megfigyeljük, milyen telepeket alkotnak a felszaporodó baktériumsejtek. Egy vírusnál ez az egyszerű módszer nem működik. Másrészt a vírusok rendkívül apróak (20-300 nanométeresek), így nem láthatóak fénymikroszkóppal, azaz kiesett az a kézenfekvő azonosítási módszer is, hogy valamilyen festékkel megfestenénk egy mintát és egy mikroszkópba téve megszemlélnénk őket. De mit lehet akkor tenni egy vírussal?
Eddig már nagyon sokat írtunk a méhcsalád–összeomlásról, nem véletlenül, korunk egyik legégetőbb biológiai kérdése. Sajnos eddig még semmilyen megoldás sem szünteti meg végleg a jelenséget, így minden új megoldás érdekes lehet. A mai cikk egészen váratlan irányból közelíti meg a kérdést, amitől valószínűleg a méhészek összevonják majd a szemöldöküket.
Annak idején, amikor az Impossible burgerről írtunk, rögtön felmerült a kérdés, hogy oké, de milyen az íze? Ugye ezt elég nehéz szabadalmakból kihámozni. De örömmel jelenthetem, hogy időt, fáradtságot nem kímélve személyesen is megkóstoltam az Impossible Whoppert és teljesen átlagos hamburgernek bizonyult. Mellékeltem a fényképes bizonyítékot is a hamburger elfogyasztásáról.
Ha nem írták volna rá a csomagolására, magamtól sohasem jöttem volna rá, hogy nem húst eszek. Tényleg pont úgy csiklandozza a nyelvemet, mint az igazi húspogácsa, ellenben a Magyarországon forgalmazott Rebel Whopperrel, amin azért érződik, hogy nem marhából származik. Szóval részemről már alig várom, hogy itthon is forgalmazni kezdjék az Impossible Whoppert.