Az Európai Tanács 2006-ban fogalmazta meg a 1924/2006/EK rendeletét, mely – többek között – kimondja, hogy az élelmiszereknek és táplálékkiegészítőknek is a gyógyszerekhez hasonló bizonyítási procedúrán kell átesniük, ha valamilyen feltételezett pozitív egészségügyi hatással bírnak.
„(13) Az egyes tagállamokban az élelmiszerek címkézésekor és reklámozása során számos olyan, jelenleg is alkalmazott állítás használatos, amelyek olyan anyagokkal kapcsolatosak, amelyek kedvező volta nem igazolt, vagy amelyeket illetően pillanatnyilag nincsen kellő tudományos egyetértés. Biztosítani kell, hogy az anyag, amelyre az állítás vonatkozik, valóban rendelkezzen kedvező táplálkozási vagy élettani hatással.”
„(22) Az egészségre vonatkozó állítások használatát csak a lehető legmagasabb színvonalú tudományos értékelést követően lehet engedélyezni a Közösségben. Ezen állítások összehangolt tudományos értékelése érdekében az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóságnak kell elvégeznie ezeket az értékeléseket.”
E rendeletre hivatkozva utasított el az Eu
rópai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) 2012. decemberéig mintegy 1500 kérelmet, így ezen termékek csomagolásán nem tüntethető fel többé a probiotikus jelző (224 termék kapott rá engedélyt). Vagyis mostantól az EU-ban bizonyítani is kell, hogy egy adott termék olyan élő mikrobákat tartalmaz, amelyek kedvező hatással vannak az azt megfelelő mennyiségben fogyasztó egészségére, nem lehet csak úgy ráírni egy pohár joghurtra vagy egy kapszulás üvegre, hogy ha ezt isszuk-esszük, megedződik az immunrendszerünk, nem leszünk többé asztmások, rendbe jön a bélflóránk, esetleg elmúlik a depressziónk.
Na de mi a baj a probiotikumokkal? És vajon miért szentel a Nature Biotechnology idei 4. száma jó néhány összefoglaló, elemző cikket a probiotikumok és a humán bélflóra témájának?
Egy kicsit elvéve Sexcomb kenyerét, most én is egy egészen remek biológiai szimulációs játékról szólnék: konkrétan az Ndemic Creations népszerű mobil-platformos játéka, a 
Azt hiszem az senkinek nem mond újat, hogy a kevés alvás negatív hatással van a szervezetre. Azon kívül, hogy a koncentrációs készség és az éberség csökken, a hosszú távú kialvatlanságnak komoly fiziológiai következményei is lehetnek; nagyobb eséllyel alakul ki elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedés, és úgy átlagban nő a halálozási arány a krónikusan keveset alvók között – márpedig a CDC szerint az amerikaiak nagy többsége rendszeresen napi 6 óránál kevesebb alszik, ami már kimeríti a fenti kategóriát [1].
A biológia különösen érdekes fejezetei közé tartoznak az élősködők és gazdaszervezeteik között zajló millió éves fegyverkezési versenyek. Az élőlények ugyanis az evolúció során a környezetükhöz alkalmazkodnak, azonban ez esetben a környezetük nagyon fontos része egy élőlény is, amely szintén evolvál, így a gazda evolúcióját az élősködője hajtja, az élősködőét meg a gazdáé. Egy ilyen rendszerben sok evolúciós újdonság önmagában előnyt jelent, hiszen minden olyan húzás, ami a gazda/élősködő immunrendszerét készületlenül éri, javíthatja a tulajdonosa túlélési esélyeit. Az egyik szokásos ilyen gazda-élősködő rendszer, amiről viszonylag sok adattal is rendelkezünk a Drosophila melanogaster ecetmuslica és egy élősködő darázs, amely a Leptopilina boulardi névre hallgat. Mindkettő könnyen kezelhető, az ecetmuslica genetikai modellszervezet, az L. boulardi pedig egy egyszerű cukros tápon eltartható, ha néhány nőstényt ecetmuslica lárvákat tartalmazó üvegbe teszünk, szépen megkeresik a lárvákat és megszúrják őket, majd a bejuttatott petékből kikelő darázslárvák belülről felfalják a muslica lárvát. Nyilván ez a folyamat nem száz százalékos hatékonyságú, időnként a darázslárva pusztítja el a muslica lárvát, ekkor a bábozódás után egy darázs kel majd ki, de az is gyakran megtörténik, hogy a muslica lárva immunrendszere győzi le az élősködőt, egy fekete, melanizált tokot képez körülötte, amiben a darázs lárva elpusztul.
Sajnos az utóbbi napok oroszlán-központúsága elnyomta a Budapesti Állatkert igazán fontos 
Hopi Hoekstra csoportját igazán nem lehet azzal vádolni, hogy nem járnak körül egy témát. Ha jól számolom, ez már a harmadik alkalom, hogy egy a floridai homodűnéken élő Peromyscus egérpopuláció mintázatgenetikája apropóján írok a munkájukról, és ugyan a téma már-már túltárgyaltnak tűnhet, azért még nem vennék mérget rá, hogy nem tudnak valami újat és érdekeset kihozni a dologból a jövőben.