Főleg, ha van affinitásuk a mikrobiológiához, mert akkor különösen érdekes munka az övék. (És persze ugyanezért boldogok a csak mikroszkóppal látható világért lelkesedő sörfőzők és a borászok is.)
A sajtkészítés igazi lényege ugyanis abban rejlik, hogy a tejből kinyert és savótlanított fehérje csapadékot különböző mikróbák hatásainak kitéve érleljük egyre finomabbra és karakteresebb ízűre. Ez persze nem jelenti azt, hogy a friss, nem érlelt sajt nem nyújthatna kulináris élményt, sőt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha sajtról van szó áltlában camembertre, pálpusztaira, ementálira vagy épp márványsajtra gondolunk, amelyek létéhez elengedhetetlenek a már emített mikróbák. S hogy ezek pontosan kicsodák, erről írt egy rövid összefoglalót az aktuális Current Biology.
A mikróbák szerepe a hagyományos sajtkészítés során rögtön az elején, a tejfehérje, vagyis kazein kicsapásánál kezdődik. Ennek az alapfeltétele a közeg savassá válása, amelyet a tejcukort tejsavvá lebontó baktériumok biztosítanak. Korábban a tejben természetesen is előforduló bakétriumokra bízták a dolgot, ma már külső forrásból „oltják” be a jól savasító mikróbákat (pl. Lactococcus lactis, Streptococcus thermophilus, különböző Lactobacillus fajok). A már korábban említett savótlanítás után pedig elkezdődhet az „érés” folyamata.
A méhek kapcsán az utóbbi időben kicsit a 
Vannak kísérletek, amelyek nem (de legalábbis nem azonnal) hoznak valami nagy és elképesztő tudományos áttörést, de mégis jó elvégezni őket, mert akár triviálisnak tetsző eredményeik is fontosak, hiszen a maguk módján alátámasztják a meglevő tudományos konszenzust, ismét megbizonyosodhatunk, hogy amit és ahogy gondolunk a világról az alapvetően rendben van.
Gyerekkoromban szüleim régi IPM magazin-gyűjteménye igazi kincsnek számitott a benne levő intelligencia-tesztek és sci-fi novellák miatt. Pár hónappal ezelőtt az egyik kollegám egy aktuális IPM-et nyomott a kezembe és néhány percnyi olvasgatás után megállapíthattam, hogy ugyan a tesztek eltűntek, de az új szerkesztőség tudományos fantasztikum iránti vonzalma megmaradt.
És ha már konvergens evolúció, akkor itt egy másik remekbe szabott példa is – pontosabban csak részben új, hiszen, valami nagyon hasonlóról 
A biológiában a nagyon hasonló formák (legyenek azok akár testrészek, akár genetikai hálózatok, akár sejtalkotók) jelenléte két szervezetben nagyon jó eséllyel közös eredetre utalnak.
A fenti címmel indított a 