Tegnap került ki az Indexre egy kicsit eseménytelen jéghalas videó, ami remek apropó, hogy leporoljuk a régi posztunkat, ahol ezeknek az állatoknak az evolúciójáról írtunk (különös tekintettel a színtelen vérükre).
A jéghal vére
1
Varga Máté bejegyzései
Plague Inc.
Egy kicsit elvéve Sexcomb kenyerét, most én is egy egészen remek biológiai szimulációs játékról szólnék: konkrétan az Ndemic Creations népszerű mobil-platformos játéka, a Plague Inc a poszt alanya. Ugyan a játék már nem új, de azért talán még nem is annyira ismert, hogy most mindenki ásítva tovább kattintson. 🙂
Járványügyi szimulátorral állunk szemben, méghozzá nem is akármilyennel: a kórokozó “bőrébe” bújva célunk a teljes emberiség kiírtása. Ami, mint megtapasztalhatjuk, nem is olyan egyszerű.
A játék induláskor ki kell választanunk, hogy milyen típusú kórokozóval leszünk, ami választás némileg korlátozott: előbb csak baktériumokkal lehetünk, majd ha azzal sikerült a küldetést teljesíteni, akkor lehetőségünk lesz vírusokkal, és így tovább, gombákon, parazitákon és prionokon keresztül “bio-fegyverekig”. Minden patogén egy kicsit más repertoárral rendelkezik, de – és ez a játék egyik hátránya – annyira nem nagy a variáció, az alapstratégia az kb ugyanaz marad. (Ugyanitt azt hiszem illendő bevallanaom, hogy én csak az első két szintet teljesítettem, a többi már időarányosan nem jelentett elég kihívást, de azért egyszer majd később, hátha … :-)).
Az ugróegér titka
Sajnos az utóbbi napok oroszlán-központúsága elnyomta a Budapesti Állatkert igazán fontos új lakóinak érkezését: márpedig a Varázshegy sötétlabirintusában otthont lelő két nagy ugróegér (Jaculus orientalis) lényegesen több figyelmet érdemelne.
Egy átlagos Pokémon-figura valószínűtlen testalkatával rendelkező állatok amellett hogy zoológiai különlegességek, egy fejlődésbiológus számára igazi sztárok, hiszen – akárcsak egy denevér esetében – embriológiájuk megértése sok mindent elárul a kevésbé különleges anatómiával rendelkező emlősök fejlődéséről is.
Egérzsenik
Ha sok egyéb tulajdonságunkban nem is, de kognitív képességeink szempontjából mindenképpen kiemelkedünk a körülöttünk levő élővilágból, ami, egyebek mellett, lehetővé teszi, hogy aktívan kutassuk, hogy miért, minek köszönhetően lehet ez.
A sablonos válasz természetesen az idegrendszer különleges összetettségét emlegetné, ami egyrészt igaz, másrészt azért még csak nagyon homályos választ ad a fent is vázolt kérdésre, így természetesen nem árt egy kicsit tovább feszegetni a témát.
Parti egerek – 4.
Hopi Hoekstra csoportját igazán nem lehet azzal vádolni, hogy nem járnak körül egy témát. Ha jól számolom, ez már a harmadik alkalom, hogy egy a floridai homodűnéken élő Peromyscus egérpopuláció mintázatgenetikája apropóján írok a munkájukról, és ugyan a téma már-már túltárgyaltnak tűnhet, azért még nem vennék mérget rá, hogy nem tudnak valami újat és érdekeset kihozni a dologból a jövőben.
Tehát, az előző részek tartalmából: a dűnéken élő egérpopuláció jellegzetesen különbözik a szárazföld belsejében élő rokonaitól, mégpedig hátán világosabb szőrrel rendelkezik (dorsal color), a fehér hasi mellény is tovább terjed a háti irányba (D-V boundary), valamint a szőrrel nem borított farok is fehérsebb, mert hiányzik róla egy jellegzetes barna csík (tail stripe).
Az első tanulmányban a Hoekstra csoport kimutatta, hogy a pigmentációs különbségekért három gén tehető felelőssé, az Mc1r, az Agouti és a cKit. A következőkben az Agouti-t vették jobban szemügyre, és akkor arra jutottak, hogy valami szabályozó mutációról lehet szó, aminek hatására megnő a gén expressziója és így kevesebb aktív melanocita lesz a bőrben.
Rövid szárnyakon
A különböző madárjellegek változása szelekciós nyomás alatt (legyen az természetes, vagy mesterséges) számos jól dokumentálható példáját adta az evolúciónak az utóbbi évek során.
Most egy rövid tanulmány a Current Biology hasábjain azt mutatja be, hogy miképp befolyásolta indirekt módon az ember az amerikai sziklafecske (Petrochelidon pyrrhonota) szárnyfesztávolságának változását.
A szóban forgó madár előszeretettel fészkel Oklahoma és Nebraska autópálya hídjai és felüljárói mentén, ahol a nyolcvanas évek során megjelenő pick-up jellegű autók magassított hűtőrácsain számos egyed vesztette életét.
Mindez a szelekciós nyomás azokat a madarakat részesítette előnyben, akik gyorsabban tudtak felszállni, illetve a levegőben fordulni. Ehhez a rövid, lekerekedett szárnyak inkább alkalmasak aerodinamikailag, mint a hosszúak szárnyak, mert optimálisabb a felületi terhelésük. És ennek megfelelően, azt látni, hogy a nagyobb szárnyfeszttávolságú fecskék túlreprezentáltak az elütött madarak (“road kills”) között, illetve, mivel az évek során az autópályák mentén lakó populáció (“population at large”) szárnyfessztávolsága csökkeni kezdett, egyre kevesebb elütött madárral találkozhatunk. A fészkek száma viszont növekszik, megbízható jeleként a megnövekedett fitnesznek.
Debunking the paleo diet
Christina Warriner sokkal profibbul szedi elemeire a paleolitikus táplálkozás mögé erőltetett mítoszokat, mint én tettem egykor, de a lényeg ugyanaz: természetesen működhet, mint diéta, de ziher, hogy nem azért, mint Szendiék állítják.
A wallaby hosszú útja
Nem minden emlős engedi meg magzatának azt a luxust, hogy az embrionális fejlődés előrehaladott szakaszáig maradjon az anyaméhben. A méhlepény nélküli emlősök (kloakások és erszényesek) esetében a fejlődő egyedeknek egészen extrém módon kell már fejlődésük egész korai szakaszában bizonyítaniuk rátermettségüket.
A kenguruk és más erszényesek esetében az alig pár hetes embrió már megszületik és méretéhez és fejlettségéhez képest egészen döbbenetesen hosszúnak (és veszélyesnek) tűnő úton át kúszik az anyja erszényébe, ahol az emlőre tapad és lényegében ott fejezi be a fejlődését.
És nem ez az egyetlen érdekesség, amivel például a wallabyknál találkozunk: az anya mindössze egyetlen órával az előző utódja születése után már fogamzóképes és hogy szalonképesen fogalmazzak, ennek megfelelően hamar be is kapja a legyet :-). Az így keletkező embrió (miközben idősebb testvére sem igen nevezhető még másnak) olyan 100 sejtes állapotban megreked, és 11 hónapig csak “hibernál”. Az idősebb ivadék elválasztása (vagyis a szoptatás beszüntetése) lesz az a jel, ami kizökkenti a fejlődő magzatot ebből a stázisból.
Megnő a progeszteron szint és átlagosan 26.5 nappal később megszületik az új egyed. Ha a gyors fejlődést ultrahangon nézzük netán (mint azt most egyesek neg is tették), akkor nagyon is szembetűnő lesz, hogy a születés előtt mennyire gyorsan kell az embriónak “befejeznie” a szükséges fejlődési folyamatokat, amelyek egyáltalán képessé teszik, hogy életképes utódként az erszényig eljusson.
Extremofil géntranszfer
A baktériumok viszonylag könnyen csereberélik a genetikai anyagjukat a horizontális gén transzfernek (HGT) nevezett folyamat során, amikor teljes gének, vagy még nagyobb DNS fragmensek ugranak át egyik fajból a másikba. Sokáig úgy tűnt, hogy ami számukra pofonegyszerű, az az eukarióták számára kábé lehetetlen és a genetikai anyag ilyen bővülése komplexebb élőlényekben lehetetlen.
Ez a kvázi-dogma azért már eléggé gyenge lábakon állt az elmúlt években, hiszen egy- és kétszikű növények közt, valamint levéltetvek és gombák közt egyaránt leírtak gén transzfert. De azért ez egy-egy génre szorítkozott, így rá lehetett erőltetve mondani, hogy a “kivétel, ami erősíti a szabályt”.
A napokban aztán Galdieria sulphuraria nevű extremofil vörösalga genomja valószínűleg megadta a kegyelemdöfést “az eukariótákban nincs HGT” nézetnek, hiszen, az adatok alapján ez a faj folyamatosan szerzett géneket mind baktériumoktól, mind archea fajoktól.
A G. sulphuraria szélsőséges körülmények közt él, és bár glükóz hiányában képes fotoszintézisre (fent, balra), ha van megfelelő tápláléka, akkor nem vesződik a fényenergia hasznosításához szükséges gének átírásával (így nem is lesz zöld – fent, jobbra). Családjának, az egyébként is igencsak sav-kedvelő Cyanidiophyceae-nek különösen szívós tagja ő, forró, kénes, vulkanikus erekben találjuk, és magas arzén, kadmium, illetve egyéb toxikus fémeket tartalmazó környezeteknek gyakran ő az egyetlen eukarióta lakója.
Budapest Science Meetup – 2013. március
