Hogy kerül egy gimis diák a Nobel-díj átadóra? Tudjuk-e már végre, hogy tényleg volt-e élet a Marson, és mikor lesz már végre kolóniánk a vörös bolygón? Ezekre a kérdésekre is keressük a választ a decemberi Impaktákban.
Nem romlott el a billentyűzetem, nem véletlen a sok idézőjel, hanem csak azt próbálom jelölni, hogy nem a szó klasszikus értelmében vett “klónozásról” lesz itt szó, s így a folyamat végén nem is igazi mamutot lelünk majd.
Az egész téma azért került most elő, mert pár hete került fel az Inquiring Minds podcastjei közé egy interjú George Church-csel, a Mikulás kinézetű, néha kicsit őrült tudós attitűdű harvardi professzorral, ahol sok egyéb dolog mellett hosszan szó esik Church egyik legújabb kedvenc vesszőparipájáról, a kihalt élőlények “felélesztéséről”, a deextinkcióról is.
És ellentétben a közel két évvel ezelőtti nagy vihart kavart Spiegel interjúval, amikor Church kicsit szabadjára engedve a fantáziáját meglebegtette (racionális célokat meg sem jelölve) a neandervölgyiek potenciális klónozását, ezúttal kifezetten összeszedetten érvelt nem csak amellett, hogy miért lenne kívánatos a mamut-szerű nagytestű és hidegtűrő vastagbőrű élőlények visszahozása, de egy kifejezetten racionálisnak tűnő kutatási tervet is felvázol, ami -mint az a beszélgetésből kiderül – tulajdonképpen már megvalósítás alatt van.
A madarak törzsfája mindig is bonyolultnak tűnt, nem véletlenül volt szükséges 48 különböző faj genomjának megszekvenálásához, hogy végre tiszán láthassuk, ki-kivel rokon.
A puszta rokonsági kapcsolatok megállapításán túl, azért ez a jelentős mennyiségű adat mindenféle más érdekességet is feltárt a madarak evolúciójáról és genetikai anyagának változásáról. Például, hogy hogyan változott a szex-determinációjért felelős nemi kromoszómáik struktúrája, milyen konvergens gén-expressziós változások játszódtak le a különböző énekesmadarak agyában, vagy, hogy miképpen hagyott lenyomatot a genomon is a fogak elvesztése.
A denevérek “radarja”, a gekkók szupertapadós tappancsai, vagy az angolnák sokkolója csak néhány kiemelkedő példa azon evolúciós innovációk közül, amelyeket az emberi kreativitás is csak a közelmúltban volt képes úgy-ahogy lemásolni.
Az aktuális poszt szempontjából az angolnák különleges elektromos szerve lesz érdekes, mert ez mind sejtbiológiai szempontból, mind a működését tekintve méltán tarthat igényt a figyelemre és csodálatra.
Csütörtökön este. Gyertek!
Oltások és járványok a hidegháború idején, pszichoaktív szerek vélt és valós hatása felnőttekben és gyerekekben ma. Itt a novemberi Impakták.
Szélesebb rendszertani csoportunk közös jellemzője, hogy minden idetartozó faj a fejlődés valamelyik stádiumában egy jellegzetes képletet növeszt, a gerinchúrt.
Ez a rugalmas pálcára emlézetető, hatalmas vakuólumoktól feszülő sejtekből álló szerv ugyanúgy megtalálható egy emberi embrióban, mint egy hallárvában, vagy akár egy fiatal zsákállatban, és minden egyes egyedben az embriogenezis során egyfajta belső feszítő-vázként szolgál a szervezet számára. A fejlődés későbbi stádiumaiban gyakran fölösleges lesz, s ilyenkor vagy teljesen, nyomtalanul eltűnik (lásd zsákállatok), vagy beépül a létrejövő szövetekbe (így bennünk a porckorong belsejében lelhető fel a nyoma).
A gerinchúr olyan univerzális ismertető jegy is, amelynek köszönhetően biztosak lehetünk benne, hogy gerinchúrosok már 530 millió évvel ezelőtt is léteztek, mert ismerjük egy képviselőjüket a Pikaia-t.
Persze mindez aligha ad választ a kérdésre, hogy honnan ered ez a különös szerv? Mikor alakult ki, s főképpen vajon miből?
Nos, ha nem is minden fontos kérdésre válaszol Detlev Arendték új cikke, de néhány érdekes dologra fényt vet.
(Az poszt szövege Györgyey János Facebook oldalán jelent meg, de mivel illik a mi GMO-vita sorozatunkban, az engedélyével utánközöljük. Ennek megfelelően a szöveg János álláspontját tükrözi, ami persze nem áll távol a miénktől sem :-).)
Az alábbi sokkoló kép a hozzátartozó szöveggel a „GMO Free USA” Facebook oldalon jelent meg, és járta be a netes közösséget.
I N D E P E N D E N T P E E R R E V IE W E D S T U D Y : G L Y P H O S A TE IN P I G F E E D I N C R E A S E S B IR T H DEFECTS IN PIGLETS. The highest concentrations of glyphosate were found in the lungs and heart, with the lowest concentrations in muscle. The rate of malformations increased to one out of 260 born piglets if sow feeds contained 0.87-1.13 ppm glyphosate in the first 40 days of pregnancy. Birth defects appeared at lower levels of exposure but at lower rates. Did you know that many of the EPA allows maximum glyphosate residues in our food are much higher? This leads us to ask: Does exposure to glyphosate lead to birth defects in humans? MORE RESEARCH IS URGENTLY NEEDED.
READ: http://www.gmoevidence.com/dr-krüger-glyphosate-increases-birth-defects-in-pigs/
READ THE STUDY: http://omicsonline.org/open-access/detection-of-glyphosate-in-malformed-piglets-2161-0525.1000230.pdfEPA allowable residue levels:
http://www.ecfr.gov/cgi- bin/retrieveECFR?gp=1&SID=c5a592a17ad61d488cc375393686f355&ty=HTML&h=L&r=PART&n=40y24.0. 1.1.27#40:24.0.1.1.27.3.19.124
Az eukarióta, vagyis valódi sejtmagvas sejtek kialakulása az evolúció egyik nagy újítása volt, egy igazi mérföldkő a komplexebb életformák kialakulása felé. Ugyanakkor a folyamat pontos mikéntje mindmáig homályba veszik és csak az az egy biztos, hogy az eddig felvázolt elméleteknek mind megvan a maga Achilles-inasarka.
Amiben minden létező elmélet egyetért, hogy az eukarióta sejt egy prokarióta sejtből, alakult ki, sőt igazából rögtön többől, mert ezeknek kellemes együttélése, szimbiózisa alkotta azt a kis közösséget, amiből aztán a sejtmagvas sejt és mitokondriumjai létrejöttek. Az sem igazán vitatott, hogy a mitokondriumok α-proteobaktériumokból jöttek létre.
A nagy kérdés igazából tényleg a sejtmag eredete. A replikációban részt vevő gének, illetve a kromoszómák szerkezetében részt vevő hisztonokok szekvenciája (és utóbbiak esetében egyáltalán megléte) alapján nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy ezek archeális eredetűek vagyis, akár azt is feltételezhetjük, hogy az ősi eukarióta sejt genetikai anyagja egy archeától származik. Azaz a legegyszerűbb elémet szerint az eukarióa sejt egy archea és egy α-proteobaktérium szimbiózisából ered.
Viszont mivel az eukarióta sejtek membránjának felépítése inkább a prokariótákéra hajaz, sokan bonyolítottak annyit a történeten, hogy a sejtmag maga is endoszmbiózis eredménye, és egy prokarióta nyelt el végső soron egy archeát, valamint egy α-proteobaktériumot, hogy létrejöhessen az ősi sejtmagvas sejt.
Valószínűleg Bárány Róbert nem azonnal értesült arról, hogy 1914-ben “a vesztibuláris apparátus fiziológiájának és patológiájának tanulmányozásáért” a Svéd Akadémia neki ítélte meg az élettani Nobel-díjat. És a késlekedés oka nem elsősorban az volt, hogy az akkori technológia több ídőt igénylet, hogy az ilyen híreket szétröpítse a világban, hanem az, hogy Bárány egy orosz hadifogoly-táborban raboskodott.
A várpalotai zsidó családból származó, de maga már Bécsben született Bárány 1905-től a bécsi egyetem klinikáján dolgozott és itt végezte úttörő munkásságát, majd az első világháború során önkéntes orvosként tevékenykedett. Ez vezetett ahhoz is, hogy hadifogságba esett, és feltehető, a Nobel-díjnak köszönheti az életét, hiszen megbetegedett és csak Bernadotte Károly svéd királyi herceg közbenjárásának köszönhetően engedték szabadon 1916-ban.
Bárány kulcsmegfigyelése a mára már nevével teljesen összeolvadt kalorikus ingerléshez kapcsolódik: a teszt lényege, hogy vagy hideg, vagy meleg vizet folyatnak a páciens egyik fülébe. Ennek következtében a szemek jellegzetes nisztagmust mutatnak, amely során a szem gyorsan elmozdul az egyik irányba, majd (relatíve lassan) vissza a másikba.