Valószínűleg Bárány Róbert nem azonnal értesült arról, hogy 1914-ben “a vesztibuláris apparátus fiziológiájának és patológiájának tanulmányozásáért” a Svéd Akadémia neki ítélte meg az élettani Nobel-díjat. És a késlekedés oka nem elsősorban az volt, hogy az akkori technológia több ídőt igénylet, hogy az ilyen híreket szétröpítse a világban, hanem az, hogy Bárány egy orosz hadifogoly-táborban raboskodott.
A várpalotai zsidó családból származó, de maga már Bécsben született Bárány 1905-től a bécsi egyetem klinikáján dolgozott és itt végezte úttörő munkásságát, majd az első világháború során önkéntes orvosként tevékenykedett. Ez vezetett ahhoz is, hogy hadifogságba esett, és feltehető, a Nobel-díjnak köszönheti az életét, hiszen megbetegedett és csak Bernadotte Károly svéd királyi herceg közbenjárásának köszönhetően engedték szabadon 1916-ban.
Bárány kulcsmegfigyelése a mára már nevével teljesen összeolvadt kalorikus ingerléshez kapcsolódik: a teszt lényege, hogy vagy hideg, vagy meleg vizet folyatnak a páciens egyik fülébe. Ennek következtében a szemek jellegzetes nisztagmust mutatnak, amely során a szem gyorsan elmozdul az egyik irányba, majd (relatíve lassan) vissza a másikba.
Mivel a hideg víz hatására a mozgás gyors komponense a beöntéssel ellenkező irányba valósul meg, a meleg víz esetében pedig a beöntés irányába, a módszert angol nyelvterületen COWS-ként is rövidítik (Cold – Opposite, Warm – Same).
Bárány volt az első, aki rájött, hogy mindez azért történik, mert a testhőmérséklettől eltérő hőfokú víz hatására a belső fülben konvekciós áramlatok indulnak el, amelyek azt az érzést keltik, hogy a fej mozog és a szem ezt igyekszik korrigálni. (Egyébként nem csak a szem: ha valakinek azt a feladatot adjuk, hogy becsukott szemmel és kinyújtott kézzel érintse meg a kísérletező kezét, majd guggoljon le, és álljon fel úgy, hogy a kezek ismét érintkezzenek, az viszonylag hamar menni fog. Ám, ha kalorikus stimulálást végzünk közben, a kísérleti alany szinte önkéntelenül is el fog fordulni valamilyen irányban (ösztönösen “korrigálva” a szimulált “elmozdulást”).
Mivel ebben az esetben a nisztagmus egy olyan ösztönös mozgás, amelynek a lassú komponensét agytörzsi magvak vezérlik, gyors komponensét pedig felsőbb agyi központok, a kalorikus teszt alkalmas annak felmérésére, hogy a kezelt beteg milyen fokú agysérülést szenvedett: ha a nisztagmus teljesen eltűnik, akkor nagyon nagy a baj, és súlyos a prognózis.
Mindezen kísérletekről igen részletesen és színesen mesél Bárány, 1916-ban megtartott Nobel-díj átvevője során is, ahol szóbakerülnek további kísérletei is, melyek a kisagyat érintették.
Ezek annyiban kapcsolódnak is a kalorikus teszthez, hogy Bárány azért kezdett érdeklődni ezen agyi terület iránt, mert a középfülből érkező agyi ideg egyik leágazása a kisagyba (konkrétabban a flocculonoduláris lebenybe) fut, így Bárány joggal (és helyesen feltételezhette), hogy a kisagy lesz felelős a vesztibuláris rendszer ingerületeiből következő mozgások koordinációjáért. Olyan esetekben, amikor a vizsgált betegeknek csak egyik oldali kisagyi lebbenye sérült, az azonos oldal végtagjainak mozgákoordinációja szenvedett zavart.
Egyik betegében, ahol a koponya felnyitása után (nem világos pontosan, mit kezelt, a kicsit homályos “kisagyi tályog” szerepel a szövegben) a kisagyat csak egy vékony agyhártya fedte, gyors ötlettől vezérélve Bárány megkísérelte a szó szoros értelmében átmenetileg lefagyasztani a kisagy egyes régióit és az így fellépő bénultságok és mozgászavarok segítségével térképezte fel, hogy milyen kiasgyi területek felelősek az egyes mozgások koordinációjáért.
Ennek apropóján pedig még a háború szörnyűségében is felfedezte a pozitívumot, hiszen, ahogy Nobel-díj átvevője legvégén fogalmaz:
A jelen háború során és utána számos lehetőség lesz a kísérletet alkalmazni, mivel számtalan fejsérülés van, ahol a sebek gyógyulása után a keményagyhártyát csak egy vékony bőrréteg borítja. Biztos vagyok benne, hogy az emberek, akiknek ilyen sérüléseik vannak, készek arra, hogy egy biztonságos és fájdalommentes kísérlet révén az egész emberiség érdekét szolgálják.
Lopez C, Blanke O (2014) Nobel Prize centenary: Robert Bárány and the vestibular system Curr Bio 24(21): R1026–R1028.
Köszi ezt a remek megemlékezést!