A mellékelt ábra pár héttel ezelőtt került fel az egyik Facebook csoportba és ugyan ott pillanatok alatt megszületett a helyes válasz (lásd alább) a felvetésre, azért az egykori kvízmester által felvetett kérdés nagyon is racionális és mindenképpen megér egy posztot.

Annál is inkább, mert nem teljesen triviális, hogy miért nem veszélyes (pontosabban elhanyagolhatóan veszélyes) a rák szempontjából a vérátömlesztés, illetve a természet nagy törvénye, hogy ami lehetséges, az – időnként – meg is történik, márpedig a “ragályos rák” lehetséges is, illetve időnként meg is figyelhető. De menjünk szép sorban.

A rák gyilkos természete pont abban rejlik, hogy a szervezet saját sejtjei válnak kvázi pszichopata, csak saját osztódásaikra koncentráló egységekké. Márpedig, mivel az “ellenség” belülről jön, az általában külső “ellenség” felkutatására szakosodott immunrendszer sokkal nehezebben tud a dologgal megbirkózni. (Nem véletlen, hogy a 2013-ban már az Év Áttörésének megválasztott rák-immunterápia kifejlesztése évtizedekig tartott.)

Az immunsejtek érésük során a csecsemőmirigyben (tímusz) hosszas szelekciós lépéseken mennek keresztül, egyrészt, hogy felismerjék azokat a sejtfelszíni molekulákat (MHC-I/HLA), amelyek révén a szervezet sejtjei “bemutatják” a bennük található fehérjék darabkáit, így az esetleges patogéneket is (“pozitív szelekció”), másrészt, hogy ha a sejtek csak normális fehérjéket mutatnak be, ne aktiválódjanak (“negatív szelekció”).

Ennek köszönhetően a tímuszból kikerülő immunsejtek már nagy hatékonysággal képesek a sajátot a nem sajáttól megkülönböztetni, ami a korábban említett patogén-válasz mellett a kilökődési reakciók alapját is képezi: hiszen így ismeri fel az immunsejt, mi az ami saját és mi az ami nem (és ezért kell annyira gondosan megválogatni a donorokat a transzplantációk esetében). És bizony, a rákos sejtek ezen a szűrőn általában fennakadnak. Általában, de azt mint alább néhány állati és emberi példa mutatja majd, nem mindig.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →