Kevés felkapottabb téma létezett az utóbbi évtizedben, mint a rajtunk és bennünk élő baktériumközösség, az ún. mikrobióta tanulmányozása. Ennek kapcsán az egyik érdekes factoid, amit boldog, boldogtalan, aki a témában mondott valamit (így én magam is) elmondott, az hogy a mikrobiótát tízszer annyi sejt alkotja, mint ahány a saját testünket felépíti.
Az adat nem csak ismeretterjesztő cikkekben, de szakmai összefoglalókban is szerepelt, a New York-i Természettudományi Múzeum aktuálisan futó kiállításának brossúrájában is fellelhető, s csak egy gond van vele: úgy tűnik, hogy nem pontos. A hetvenes évekbeli sejtszám becslések, amelyek alapján kijött, túlbecsülték a baktériumok, illetve alulecsülték a testi sejtek számát.
A barlangi élet különös alkalmazkodásokat követel meg azoktól az élőlényektől, akik a létnek ezt a sötét formáját választják. A jóformán örök sötétségben fölöslegessé válik a felszínen oly fontos látás, lényegtelenné a bármilyenfajta mintázat, más érzékek és más jellegek válnak fontossá az életbenmaradás és fajfenntartás céljából. 
A lóháziasítás egyik eredménye a különböző fajták minta-diverzitása, ami ha nem is annyira látványos, mint mondjuk kutyák esetében, de mindenképpen figyelemre méltó.
Még az óév utolsó napjaiban Évivel a 
A Fény Ünnepe, a 
Az állatvilág egyik legérdekesebb jelensége, hogy a hihetetlen hosszú távokon vándorló fajok sokszor ösztönösen „tudják”, hogy milyen irányba kell haladniuk útjuk során. Ami, figyelembe véve, hogy sokszor még modern eszközökkel is mennyire könnyen el lehet tévedni egy ismeretlen helyen, mindenképpen figyelemreméltó.