A barlangi élet különös alkalmazkodásokat követel meg azoktól az élőlényektől, akik a létnek ezt a sötét formáját választják. A jóformán örök sötétségben fölöslegessé válik a felszínen oly fontos látás, lényegtelenné a bármilyenfajta mintázat, más érzékek és más jellegek válnak fontossá az életbenmaradás és fajfenntartás céljából.
És ami már büntetlenül elromolhat, az bizony el is romlik, így aztán azok a gének, amelyek pl. csak a szem kialakításában és működésében, vagy a testtakaró színezetének létrehozásában látnak el szerepet előbb-utóbb olyan mutációkat szednek össze, amely következtében működésképtelenné válnak (pszeudogénesednek), és így a szóbanforgó sejttípusok sem alakulnak ki.
A folyamat egyik poszter-faja a mexikói vaklazac (Astyanax mexicanus), ami a Yucatán alatt található hatalmas barlangrendszerekben lelhető fel, de persze messze nem ez az egyetlen ilyen élőlény. Most a világ egy másik részében élő vak halról tudhattunk meg többet, a genomja segítségével.
A lóháziasítás egyik eredménye a különböző fajták minta-diverzitása, ami ha nem is annyira látványos, mint mondjuk kutyák esetében, de mindenképpen figyelemre méltó.
Még az óév utolsó napjaiban Évivel a 
A Fény Ünnepe, a 
Az állatvilág egyik legérdekesebb jelensége, hogy a hihetetlen hosszú távokon vándorló fajok sokszor ösztönösen “tudják”, hogy milyen irányba kell haladniuk útjuk során. Ami, figyelembe véve, hogy sokszor még modern eszközökkel is mennyire könnyen el lehet tévedni egy ismeretlen helyen, mindenképpen figyelemreméltó.