Amikor még a blog születése környékén először írtam a szexuális orientációt befolyásoló génekről, kimondva, kimondatlanul ott volt a sorok között, hogy ilyen összetett tulajdonságok esetén csak viszonylag egyszerű idegrendszerű élőlényeknél (pl. muslicák) remélhetjük, hogy egyetlen kulcsgént találhatunk, ami a viselkedésmitáért felelős. És mivel például bennünk emberekben még egy olyan "egyszerű" jellegért, mint a testmagasság is gének közel tucatja felelős, ez elég logikusnak tűnt/tűnik.

Most azonban a Catherine Dulac vezette csoport olyasmira bukkant, ami akár hosszabb távon teljesen megcáfolhatja a fenti "paraszti józan észt". Még 2002-ben Dulac csoportja olyan mutáns egeret hozott létre, amelyből hiányzott egy ioncsatorna, a Trpc2 génje. Ez a fehérje kulcsfontosságú az egerek ún. vomeronazális szervének (VNO) működésében, s mivel ez a szerv felelős a szexuális kommunikációt elősegítő feromonok érzékelésében, talán nem is annyira meglepő, hogy a mutáns hím egerek kissé megkergültek és vadul elkezdtek hím társaiknak udvarolni. Ez persze még nem azt jelentette, hogy a teljes viselkedési mintázat megváltozott, hiszen a hímek továbbra is kedvüket lelték a környezetükben levő nőstényekben, egyszerűen csak nem válogattak szexuális partnereikben.

Érdekes, de talán mégsem földrengető megfigyelés. Arra még öt évet kellett várni, egész pontosan múlt szerdáig, amikor Dulacék a mutáns nőstények viselkedéséről közöltek cikket. Ezek ugyanis más nőstényeket kezdtek megkörnyékezni (és próbáltak alkalomadtán meghágni), sőt mi több ugyanezt tették a környezetükben levő hímekkel is. Magyarán viselkedésük egészen pontos mása volt a mutáns hímekének. (Hasonló eredményeket kaptak akkor is, amikor egyébként normális egerekben a VNO-t elroncsolták.) Ez pedig azért nem triviális, mert miközben a velük egynemű egerek meghódításán fáradoztak, a hím viselkedés teljes és pontos repertorját felvonultatták. Ergo a hím viselkedést instruáló idegi hálózatok léteznek a nőstényekben is, csak normális körülmények között, a feromonok útján érkező jelek elnyomják őket. Ha azonban ezzel a gátlással valami történik, akkor a nőstényekből "előbukkan" a hím.

A nagy kérdés, hogy mindebből valami alkalmazható-e ránk, emberekre is. Mivel bennünk, akárcsak a többi emberszabású majomban, a VNO teljesen elcsökevényesedett, felmerülhet, hogy nem; persze más részről nem tudjuk, hogy az orr nem vette át a VNO szerepét ez ügyben (mivel egyébként a mi szaglásunk lényegesen gyengébb, mint a legtöbb más gerinces szaglása, ez nem tűnik túl valószínűnek, de persze ennyivel nem intézhető el a dolog). Mindenesetre eddig a legtöbb idegrendszerhez kapcsolódó szexuális kétalakúságot (vagyis azt a jelenséget, hogy az agy egyes részei a nemekben eltérő szerkezetűek – pl. a kék területeken a férfiakban relatíve kevesebb szürkeállomány található) a prenatális fejlődés során bekövetkező hormonális hatásokra vezették vissza. S mivel többen a magzati korban megnövekedett androgén koncentrációt hozták összefüggésbe a nők másságával is, talán nem meglepő, hogy most egy német csoport olyan agyi területre bukkant, ami hasonló heteroszexuális férfiakban és homoszexuális nőkben, és különbözik a heteroszexuális nőkben észlelttől (a heteroszexuális – homoszexuális férfi viszonylatban nem leltek ilyesmit). Ez az ún. peririhinális terület (a sárga folt az MRI képen), aminek történetesen szintén tulajdonítanak szerepet a szaglásban… Már csak persze arra kellene fényt deríteni, hogy a megváltozott viselkedés és megváltozott morfológia között van-e ok-okozati összefüggés, vagy sem (mert az együttes előfordulás még önmagában nem bizonyítéka a kauzalitásnak).

Kimchi T, Xu J, Dulac C. (2007) A functional circuit underlying male sexual behaviour in the female mouse brain. Nature 448: 1009-1014.
Ponseti J, Siebner HR, Klöppel S, Wolff S, Granert O, et al. (2007) Homosexual Women Have Less Grey Matter in Perirhinal Cortex than Heterosexual Women. PLoS ONE 2(8): e762. doi:10.1371/journal.pone.0000762

Bár az elevenszülés elsősorban az emlősök trédmárkja, koránt sincsenek vele egyedül a gerincesek között. Olyannyira nem, hogy a jelenség, a madarak kivételével, minden nagyobb csoportban megfigyelhető, noha más csoportokban kétségtelenül nem ez a domináns szaporodási forma.

A halak, kétéltűek és hüllők körében egyaránt többször, egymástól függetlenül kialakult az elevenszülés (vagyis az anya és a fejlődő embrió között szoros élettani kapcsolat jön létre), és az sem ritka, hogy az ilyen fajok közeli rokonaiban egyfajta átmenet figyelhető meg (ún. álelevenszülés) – azaz lényegében tojással szaporodnak, de azok nem hagyják el az anya testét, hanem kikelésig ott fejlődnek. Az ilyen rokonság persze aranyat ér, ha az elevenszülés evolúciós kialakulását akarjuk tanulmányozni, különösen annak feltételezett logikáját, az ún. szülő-utód konfliktust. (Ez utóbbinak rövid lényege az, hogy a szülők és utódjaik nem feltétlenül ugyanazt érzik előnyösnek evolúciós szemszögből, míg a szülő azt szeretné elérni, hogy minnél több utódja legyen, az utód számára az a fontos, hogy minnél több figyelmet kapjon ősétől. A jelenség két véglete a rengeteg, de magára hagyott petesejt – pl. halak és békák többsége -, vagy a kevés/egyetlen évekig nevelgetett utód – itt elég tükörbe néznünk; de a két szélsőség közti átmenetre is lelünk példát szépszámmal.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Bár az emberiség és bővebben a Homo génusz afrikai erdetéhez ma már nem fűződik kétség, az még mindig vitatott, hogy maguk az emberszabású majmok mely kontinensen alakultak ki. Mert bár, az orángutánt kivéve, a kategória összes faja Afrikában él, az eredetükre vonatkozó fosszilis anyag meglehetősen foghíjas. Olyannyira, hogy a 12 – 7 millió évvel ezelőtti időszakból egyetlen afrikai emberszabású maradvány sem volt eddig ismert, aminek következtében sokan azt feltételezték, hogy a vonal kihalt a kontinensen, és később Eurázsiából népesítette vissza azt. (És tény, hogy az emlősök között nem ritka az efajta nomadizáció, lásd a macskafélék esetét.)

Most azonban Etiópiában, az Afar-mélyedésből egy eddig ismeretlen emberszabású faj fogai kerültek elő. A keresztségben Chororapithecus abyssinicus nevet kapó majom fogsora alapján vagy a ma élő gorillák közvetlen őse volt, vagy a közvetlen ősük nagyon közeli rokona – és ami még fontosabb, 10-10.5 millió évvel ezelőtt rótta a környék erdőit. Vagyis éppen abban az időszakban, amikor – ha hinni lehetne az eurázsiai eredetelméletnek – emberszabásúak nem lehettek jelen a környéken.

(Logikus kérdés, hogy miért annyira ritkás a nem hominid afrikai emberszabású fosszilis anyag, mint amennyire, ill. a Chororapithecus-ból is miért csak a fogazata maradt. A válasz ezeknek a fajoknak az életterében keresendő: többségük a nedves esőerdők fái közt – vagy éppen azokon – élt, és a nedves környezet igencsak meggyorsítja mindennemű szerves anyag, így a csont lebomlását is. Általában a fogak adják meg utoljára magukat az időnek, de sok millió éves skálán az ő megörződésükhöz is szerencse kell.)

Suwa G, Kono RT, Katoh S, Asfaw B, Beyene Y (2007) A new species of great ape from the late Miocene epoch in Ethiopia. Nature 448: 921-924.

Homeopaták, kuruzslók és más new-age sarlatánok.

UPDATE: A Youtube-ról lekerült a film, de Google Videon még fent van mindkét rész: első, második. (Köszönet friendofreason-nek a tippért.)

A legrandomabb kreacionista eszmefuttatások közös vonása az a jól hangzó gondolati szál, hogy a "darwinista" tudósok cenzúrázzák a tudományos irodalmat és "elhallgatnak" kényes tényeket. A dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy mindez általában axiomatikusan jelentődik ki és a bizonyításal nem igen fáradnak az kreacionizmus lelkes szekértolói.

Ha jól sejtem mostantól azonban, valami csavar épíül majd a fenti érvrendszerbe, mely szerint bizonyos esetekben természetesen megengedhető a cenzúra, főleg, ha az az "igaz ügyet" és annak vitézeit hivatott segíteni. Történt ugyanis, hogy az Adnan Oktar nevű úriember (aki Harun Yahya néven gazdagítja a kreacionista irodalmat, és aki nemes egyszerűséggel a darwinizmust véli felfedezni a terrorizmus gyökereinél) sikeresen elérte, hogy egy török bíróság letiltsa a WordPress blogok törökországi hozzáférését, mert azok, óirgalomatyjanehagyjel, kritikusak voltak az említett úriemberrel szemben. Ügyvédei követelése szerint, amelyet a WordPress-nek címeztek (nagybetűk az eredetiben):

"WE DEMAND YOU TO REMOVE AND PROHIBIT ANY BLOGS IN YOUR SITE THAT
CONTAIN MY CLIENT’S NAME ADNAN OKTAR OR HIS PEN NAME HARUN YAHYA OR
VARIOUS COMBINATION OF THESE 4 NAMES."

Egy kis ízelítő, a kreacionisták által álmodott szép új világból…

Richard Dawkins új sorozatáról van szó, amelyet a Channel 4 megbízásából készült. Asztrológusok, kártyavetők, vízkeresők, médiumok – és ez még csak az első rész :-). (Avagy hogyan is működne Vágó István "Sarlatánok kíméljenek" rovata nagyban.)

Ha hinni lehetne az Index és FN.hu cikkeinek, a napokban a paleoantropológia tudománya kisebb földrengésen ment keresztül (az említett orgánumok részleges mentségére felhozható, hogy a BBC és a Science hírrovata is hasonló hangvételben tálalta a dolgot).

S hogy mi az oka ennek a, látszólag már-már "paradigmaváltásnak"? Egy, a Nature lapjain megjelent cikk, amelyben Leakey- dinasztia legfiatalabb tagja, a legendás Louis Leakey unokája, Louise Leakey arról számol be, hogy a Turkána- tó szomszédságában található ilereti lelőhelyen, azonos korú rétegekben Homo erectus és Homo habilis maradványokra bukkantak.

Ez a felfedezés természetesen cáfolja az olyan elméleteket, amelyek az ember megjelenését egy lineáris skálán képzelik el, ahol az Australopithecusokat fokozatosan felváltotta a H. habilis, utóbbit a H. erectus, s azt végül a modern ember. A gond csak annyi, hogy ezek az elméletek már rég nem részei a mainstream gondolkozásnak. Ahogy a hír kapcsán John Hawks is megjegyezte: "this idea of contemporaneity of H. habilis and H. erectus is neither interesting nor new". Olyannyira nem újdonság, hogy már 2005-ben is populáris ismeretterjesztő könyvek ábraanyagában szerepelt (lásd a mellékelt illusztrációt, amely Carl Zimmer "Smithonian Intimate Guide to Human Origins" könyvében található).

A Homo génusz fejlődése semmiképpen sem létrához hasonlítható, sokkal inkább egy ágas-bogas bokorhoz, ami azt tükrözi, hogy pár millió éve símán több különböző hominid faj rótta a világot, egymás kortársaként. Így volt ezzel a H. habilis (pontosabban annak kései képviselői) és a H. erectus is, akik Afrikában hosszú ideig éltek egymás szomszédságában – ezért feltételezhető, hogy nem teljesen azonos életteret töltöttek be, különben az egyik viszonylag gyorsan kiszorította volna a másikat (mint ahogy feltételezhetően valami ilyesmi történt a neandervölgyi – és cro-magnoni ember viszonylatában).

Ugyanakkor a felfedezés ellenére az továbbra sem dönthető el, hogy a H. erectus a H. habilis egy lokális, elszigetelt populációjából alakult ki, vagy "csak" közös őse volt a két csoportnak (teljesen őszintén, nekem mint félig laikusnak, az előbbi tűnik valószínűbbnek, addig, amíg be nem bizonyosodik, hogy a H. erectus lényegesen hamarabb alakult ki, mint ahogy ma hisszük).

Ami azonban kétségkívül újdonság, az a H. erectus koponya mérete: ez ui. lényegesen kisebb mint az eddig fellelt koponyák. Lehetne persze egy erectus-kamasz maradványa, ami leegyszerűsítené a magyarázatot, de a koponyavarratok tanúsága szerint nem az volt, hanem egy kifejlett felnőtt. Márpedig ez akár azt is jelentheti, hogy akárcsak a ma élő gorillák esetében (és tőlünk, emberektől eltérően), a Homo erectusnál erőteljes nemi kétalakúság volt megfigyelhető, tagbaszakadt hímekkel és törékeny(ebb) nőstényekkel. Persze, csak akkor, ha a koponya darab valóban egy nősténytől származik, amit sajnos nem lehet biztosan tudni, mert pont azok a részei, amelyek alapján ez megmondható lenne, hiányoznak.

Spoor F, Leakey MG, Gathogo PN, Brown FH, Antón SC, McDougall I, Kiarie C, Manthi FK, Leakey, LN (2007) Implications of new early Homo fossils from Ileret, east of Lake Turkana, Kenya. Nature 448: 688-691.

Az egyik dolog amitől a napokban zengett a (tudományos) sajtó, az az antarktiszi jégmintákból kitenyésztett mikróbákhoz fűződik (a másikról kicsit később).

Személyszerint picit vitatnám azokat az állításokat , hogy a százezer ill. nyolcmillió éves mintákból kinyerni élő anyagot totál meglepő lenne – hiszen hasonló kunsztot már véghezvittek 200 millió éves sókristályokkal is -, de persze az valahol természetes, hogy a szerzők igyekeznek nagy feneket keríteni saját cikküknek (de ettől még nem kellene minden szuperlatívuszt gondolkodás nélkül bevenni).

Viszont a fenti kekeckedésemtől függetlenül, vagy épp azzal együtt, az eredmény érdekes. A két említett mintában csak baktériumok vannak jelen (archebaktériumoknak és eukariótáknak nem lelték nyomát), és azok is viszonylag fajszegényen: a fiatalabb mintában leginkább Arthrobacterekkel rokon fajok domináltak, míg az idősebben Leptothrix fajok.

Az talán kevésbé volt meglepő, hogy a százezer éve "lefagyasztott" bacik jobb bőrben voltak (azért a DNS a javító mechanizmusok nélkül roncsolódik az idők során, még fagypont alatt is), s ennek megfelelően kb. 7 nap alatt tudták számukat megduplázni, szemben 30-70 nappal, amire nyolcmillió éves rokonaiknak volt szükségük. Az viszont inkább, hogy mindkét minta esetében az izolált DNS szakaszok ~40%-a nem hasonlított semmire a bakteriális genom-adatbázisokban. Ennek egyik magyarázata persze az is lehetne, hogy a DNS teljesen szétmutálódott/roncsolódott, de ez persze elég kézenfekvő volt ahhoz, hogy megfelelő ellenőrzásekkel kiküszöbölhető legyen. Vagyis úgy tűnik, hogy egy csomó új génnel állunk szemben. Pár éve ez még elképesztően izgalmasnak tűnt volna, de azóta jobban tudatában vagyunk saját ismereteink határainak mikrobiális diverzitás terén: a közelmúltban befejezett (kisléptékű) óceáni mintavételek 1700 új fehéjecsaládot írtak le! (Hiába no, többfajta bacik vannak földön és égen, Horatio…) 

És mivel ez az régi-új genetikai sokféleség olvadó jégrétegekben fekszik, az is elképzelhető, hogy ha a gleccserek olvadásával ezek az ősi bacik bejutnak a tengerekbe és kapcsolatba kerülnek mai társaikkal, akkor a horizontális géntranszfer nevű mechanizmus révén átadhatják nekik ősi géneiket, vagyis azokat gyorsítópályán küldhetik vissza a természetes szelekció "tesztmezejére".   

Mindenesetre, ha egy-egy baci több millió évig képes jégbefagyva kihúzni ennyire mostoha körülmények között, akkor persze azon is el lehet filózni, hogy ezt csak a Földön tudná, vagy pl. egy üstökös belsejében is… A pánspermia szimpatizánsai újabb érvvel gazdagodtak.  😉 

Bidle KD, Lee SH, Marchant DR, Falkowski PG (2007) Fossil genes and microbes in the oldest ice on Earth. PNAS 104: 13455-13460.