Az evolúció egy ikonja

Mint az alig pár hete szóba került, “a külalak változása mindig hálás témája az evolúciót taglaló irományoknak, hiszen az még a leglaikusabb olvasók számára is triviális, hogy mind a ragadozók, mind a prédáik számára nagyon fontos, hogy minnél jobban kerüljék a feltűnést és beleolvadjanak környezetükbe”. Ennek a jelenségnek a tankönyvi példája (ami talán sokaknak ismerős) a pettyesaraszolók esete (Biston betuaria): a rovarok “természetes” színe a szürkés-pettyes, de a 19. század végén ill. 20. század elején Anglia ipari vidékei (és ami kevésbé ismert, az Egyesült Államok hasonló helyei) körül hirtelen felbukkant, és rohanvást elterjedt egy fekete színű, melanizált forma (morpha carbonaria), hogy a szigorú környezetszennyezési szabályok életbe lépése után, ugyanilyen ütemben visszaszoruljon.

A folyamat “klasszikus” (és bizonyos szempontból intuitív) értelmezése szerint, tipikus adaptív változást láthat a szemlélő, amikor a szennyezett ipari vidékeken a fák kérgére lerakódó korom miatt a sötét színű rovarok előnyt élveznek szürke társaikkal szemben, ui. nem hívják fel magukra az éhes madárszemek figyelmét. (A környezetszennyezés csökkenése után a morpha carbonara visszaszorulása fordított logikával magyarázható.) Ennek az interpretációnak a bizonyítására először az 1950-es években egy Bernard Kettlewell nevű úriember vállalkozott, aki kísérletei során világos és sötét pettyesaraszolókat engedett el szennyezett és nem szennyezett erdőkben. Az eredmény, nem túl meglepően, az volt, hogy a világos rovarok gyakrabban váltak madáreledellé a szennyezett vidékek erdeiben, míg sötét kollegáik a természetes erdőkben jártak ugyanígy. A kísérlet mára klasszikussá vált, és szépen bevándorolt a tankönyvekbe ill. köztudatba.

Pár évtizeddel később páran fenntartásokat fogalmaztak meg Kettlewell metodológiájával kapcsolatban és ekkor a kreacionista bolhacirkusz is hirtelen vad érdeklődést kezdett mutatni a kísérletek iránt. A mozgalom egyik doyenje, Jonathan Wells ikonoklasztikusnak szánt (de ahhoz túl gyenge, lásd itt és itt) “Icons of Evolution: Science or Myth?” c. művében egyenesen azt állította, hogy tipikus darwinista csalással állunk szemben és egy szó sem igaz az egész sztoriból. Ez azóta egyébként a kreacionisták kedvelt mantrájává vált, ami minden vitában előkerül, függetlenül attól, hogy az egész érvrendszer tévedésekre és csúsztatásokra alapoz.

Wells néhány érve csuklóból cáfolható (pl. “a pettyesaraszolók nem is pihennek a fák törzsén” – de igen), mások pedig vagy nevetségesek (“a tankönyvi képek beállítottak” – abszolút lényegtelen, ha egyszer a természetben is előfordul az ábrázolt szituáció), vagy valójában az eredeti kritikusok szavait kiforgató álérvek. Utóbbi kategóriába tartozik az a gondolatmenet, mely szerint Kettlewell munkássága semmit sem ér, hiszen a pettyesaraszolók főbb ragadozói nem is madarak, hanem denevérek. Ez, bár önmagában igaz, logikailag egy non sequitur, mivel a denevérek nem válogatnak a különböző formák között, míg a madarak igen.

Wells (bár végig borítékolható volt a pofáraesése) végül egy cambridgei professzorban, Mike Majerusban akadt emberére, akinek először megpróbálta a szavait kiforgatni, majd amikor ez nem jött össze piti sárdobálásba kezdett. Majerus azonban nem sietett, és hogy totálisan lerombolja Wells “érvrendszerét” egy hatéves kísérletsorozatba fogott. Ennek eredményét a napokban ismertette egy svédországi konferencián (itt a szöveg, itt pedig a powerpoint fájl) és persze teljes mértékben alátámasztja a korábbi magyarázatot: a rovarok idejük jelentős részét töltik a fák kérgén, a denevérek pedig nem tesznek különbséget a különböző pettyesaraszoló formák között, de a madarak igen, s utóbbiak gyakrabban választják a fekete színű rovarokat táplálékul, mint szürke társaikat (így értelemszerűen ők tekinthetők a sötét forma visszaszorulása elsődleges okának). Azaz Majerus szavaival, a pettyesaraszolók esete továbbra is tankönyvekbe való példa, mert az evolúció mindáig egyik legjobban dokumentált esetének tekinthető. (De persze ne legyenek kétségeink, nincs az a bizonyíték, ami egy kreacionistát jobb belátásra bírna… ;-))