Kispapa

Bár az elevenszülés elsősorban az emlősök trédmárkja, koránt sincsenek vele egyedül a gerincesek között. Olyannyira nem, hogy a jelenség, a madarak kivételével, minden nagyobb csoportban megfigyelhető, noha más csoportokban kétségtelenül nem ez a domináns szaporodási forma.

A halak, kétéltűek és hüllők körében egyaránt többször, egymástól függetlenül kialakult az elevenszülés (vagyis az anya és a fejlődő embrió között szoros élettani kapcsolat jön létre), és az sem ritka, hogy az ilyen fajok közeli rokonaiban egyfajta átmenet figyelhető meg (ún. álelevenszülés) – azaz lényegében tojással szaporodnak, de azok nem hagyják el az anya testét, hanem kikelésig ott fejlődnek. Az ilyen rokonság persze aranyat ér, ha az elevenszülés evolúciós kialakulását akarjuk tanulmányozni, különösen annak feltételezett logikáját, az ún. szülő-utód konfliktust. (Ez utóbbinak rövid lényege az, hogy a szülők és utódjaik nem feltétlenül ugyanazt érzik előnyösnek evolúciós szemszögből, míg a szülő azt szeretné elérni, hogy minnél több utódja legyen, az utód számára az a fontos, hogy minnél több figyelmet kapjon ősétől. A jelenség két véglete a rengeteg, de magára hagyott petesejt – pl. halak és békák többsége -, vagy a kevés/egyetlen évekig nevelgetett utód – itt elég tükörbe néznünk; de a két szélsőség közti átmenetre is lelünk példát szépszámmal.)

Bár az elevenszülés elsősorban az emlősök trédmárkja, koránt sincsenek vele egyedül a gerincesek között. Olyannyira nem, hogy a jelenség, a madarak kivételével, minden nagyobb csoportban megfigyelhető, noha más csoportokban kétségtelenül nem ez a domináns szaporodási forma.

A halak, kétéltűek és hüllők körében egyaránt többször, egymástól függetlenül kialakult az elevenszülés (vagyis az anya és a fejlődő embrió között szoros élettani kapcsolat jön létre), és az sem ritka, hogy az ilyen fajok közeli rokonaiban egyfajta átmenet figyelhető meg (ún. álelevenszülés) – azaz lényegében tojással szaporodnak, de azok nem hagyják el az anya testét, hanem kikelésig ott fejlődnek. Az ilyen rokonság persze aranyat ér, ha az elevenszülés evolúciós kialakulását akarjuk tanulmányozni, különösen annak feltételezett logikáját, az ún. szülő-utód konfliktust. (Ez utóbbinak rövid lényege az, hogy a szülők és utódjaik nem feltétlenül ugyanazt érzik előnyösnek evolúciós szemszögből, míg a szülő azt szeretné elérni, hogy minnél több utódja legyen, az utód számára az a fontos, hogy minnél több figyelmet kapjon ősétől. A jelenség két véglete a rengeteg, de magára hagyott petesejt – pl. halak és békák többsége -, vagy a kevés/egyetlen évekig nevelgetett utód – itt elég tükörbe néznünk; de a két szélsőség közti átmenetre is lelünk példát szépszámmal.)

Az elevenszülés egyik, gyakran természetesnek vett attribútuma, hogy az anyai szervezet válik a fejlődő embrió otthonául, ami valahol logikus is, hiszen a nőstények a tápanyaggazdag petesejttel már egyébként is többet fektettek az utódba, mint a sperrmiumokat milliószámra termelő hím. Logikus, de nem törvényszerű, olyannyira nem, hogy van néhány ellenpélda (bár ezek kis száma eleve jelzésértékű – nem biztos, hogy ez a járhatóbb út). Ezek pedig jóformán mind a tűhalfélék családjába (Syngnathidae) tartoznak, magyarán a csikóhalról és rokonairól van szó.

Ezekben a fajokban a megtermékenyítés során a nőstény a hím hasi oldalán elhelyezkdő erszénybe helyezi petéit, és a hím itt termékenyíti meg őket. (Az erszény egyébként lehet a has felszínén, vagy egy kicsit lejebb a farok tövénél, eszerint megkülönböztethetünk hasköltőket (Gastrophori) és farokköltőket (Urophori).) Megtermékenyítés után, a kis csikóhalak kifejlődéséig azok itt éldegélnek, ebben a mikrokörnyezetben, ami – hasonlóan az emberi anyaméhhez – jelentős átalakuláson esik át, hogy otthonossá tegye a kis vendégeknek a környezetet.

Mint a mellékelt ábrán is látható (egy hasmagasságban készült keresztmetszetről van szó), az erszény belső felszíne megvastagodik, hogy az embriók kényelmesen beágyazódhassanak. De nemcsak passzív védelemről van szó, hiszen az ilyenkor létrejövő szövetek sejtjei egyben tápanyag gazdag folyadékot választanak ki, ill. számos más módon biztosítják, hogy a belső folyadék kémiai összetétele ideális legyen a fejlődő embriók számára. Érdekes módon az egész folyamat egy olyan hormon szabályozása alatt áll, ami az emlősökben is fontos az utódgondozás során (igaz, leginkább annak méhen kívüli szakaszában); ez a prolaktin, vagy "tejelválasztást serkentő hormon". Persze a csikóhalban szó sincs tejelválasztásról, de ha elroncsolják a hormont termelő hipofízist egy hímben, akkor az erszény megvastagodása elmarad (de a folyamat mesterségesen kiváltható hormonkezeléssel).

S persze végül az örök kérdés: egy ilyen komplex szerv miként jöhetett létre? Természetesen lépésenként, hiszen nem minden tűhalféle rendelkezik a csikóhaléval vetekedő erszénnyel. Sok esetben az embriók egyszerűen az apa hasfalába implantálódnak, ill. más esetekben egy, a külvilág felé eléggé nyitott bugyorban helyezkednek el. Ayonban egy pillantást vetve a csoport családfájára egyértelmű, hogy ez esetben az idők folyamán növekedett a komplexitás és a később kialakuló fajok egyre szofisztikáltabb erszénnyel rendelkeztek.

Ami pedig a szülő-utód konfliktust illeti: ez esetben bár az apák rengeteg időt és energiát áldoznak az utódaikra, egyféle képpen azonban mégis előnyt élveznek. Más fajoktól eltérően ui. így legalább biztosak lehetnek, hogy nem kell több hímmel (és azok ivarsejtjeivel) vetélkedniük egy-egy petesejt megtéremkenyítéséért szaporodás közben (hiszen a nőstények maguk helyezik el az erszényben a petesejteket), ami ahhoz vezetett, hogy lényegesen kisebb heréik vannak, amelyek (más halakhoz képest) csak kevés ivarsejtet hoznak létre.

Stölting KN, Wilson AB (2007) Male pregnancy in seahorses and pipefish: beyond the mammalian model. BioEssays 29: 884-896.