Elit felsőoktatás: létezik-e több variáció egy témára?

A Science aktuális számában, egy kutató-egyetemeket górcső alá vevő sorozat részeként, arról ír, hogy miképpen próbálják a németek és a franciák a saját felsőoktatásukat világszínvonalúvá tenni.

A téma számunkra is instruktív lehet, hiszen, ha más léptékben is, hasonló dolgok miatt fő az említettek feje is: gazdasági erejükhöz (és egójukhoz) képest csúnyán alulreprezentáltak a világ top egyetemeinek élvonalában. A brit egyetemek nélkül Európa ugyanis sehol sincs ezekben a nemzetközi listákban, Franciaország és Németország csak három, illetve négy intézménnyel képviseli magát a Shanghai-i Egyetem készítette felmérés TOP százas listájában.

A magyar felsőoktatás szintén nem jeleskedik ezeken a listákon és több kormányzati cikluson keresztül immár visszatérő cél, ezen változtatni.

Az eszközök azonban aligha lehetnének különbözőek: a németek és a franciák több éve arra fektetnek nagy hangsúlyt, hogy néhány elit egyetemüket “helyzetbe hozzák” és ehhez nem is sajnálják a közpénzt: a németek Excellence Initiative programja tíz év alatt 4.6 milliárd eurót költ erre a célra, a franciák IDEX-e pedig 7.7 milliárdot.

Kormányváltás előtt, valami hasonló kezdeményezés lett Magyarországon is belebegtetve (bár komolysága némileg kétséges volt), de azóta, ha a cél nem is változott, szögesen ellentétes irányba indult el a felsőoktatás átalakítása, most a cél önfenntartó felsőoktatás kialakítása, ahol az állam a lehető legjobban kivonul a terület finanszírozásából.

Pár év múlva már elvileg megjelenhetnek a különböző fejlesztési filozófiák első eredményei, kiderül, hogy melyik (netán mindegyik) megközelítés vihet közelebb az áhított cél felé…

Világok harca – kutatók vs. Elsevier

Valami bűzlik, ha nem is Dániában, de azért hozzá elég közel: pusztán a keresési trendeket figyelembe véve is látható, hogy az utóbbi hetekben “trendi” lett a holland lapkiadó óriás, az Elsevier bojkottjáról olvasgatni.

Azt ugyan még nem látni, hogy mennyire hatásos a dolog, de a közel 5500 kutató által aláírt nyílt levél jól mutatja, hogy igény egész biztosan van rá.

Az Elsevier elleni morgolódásnak persze hagyománya van, az új mozgalom azonban azért tűnik (egyelőre) többnek az eddigi próbálkozásoknál, mert most először, szervezettebb a dolog. Na meg persze az sem ártott, hogy a dolog élére egy Field érmes matematikus állt, Timothy Gowers.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szabadalmaztatható-e egy gén? Igen, de…

(Az alábbi szöveg a BBC Science Focus magyar kiadásának első számában jelent meg, bő másfél hónappal ezelőtt.)

Találmányaik utáni biztos haszon a mindenkori feltalálók legjobb ösztönzője: a szabadalmi rendszer lényegét már az ókori görögök is felismerték, amikor Szibariszon szakácsaik számára egy éves monopóliumot biztosítottak új fogásaik receptje felett. Azóta sok minden változott (maga Szibarisz is eltűnt), de a szabadalmak logikája kiállta az idő próbáját.

Persze a mai találmányok sokszor más jellegűek: nanochipek, algoritmusok, atomreaktorok.  Vagy épp molekulák. Többnyire a gyógyszeriparban használt szintetikus vegyületekről van szó, amelyek ha hasonlítanak is természetben előforduló anyagokra, azokkal nem azonosak: természeti jelenségre és termékekre ugyanis nem kérhető szabadalom.

Ezért is furcsa elsőre, hogy egy amerikai cég két emberi gén, a mellrákban kulcsszereplő BRCA1 és BRCA2 szekvenciáját igyekszik évek óta levédetni. A tét nem kicsi, arról van szó, lehet-e monopóliuma a géneket először azonosító, Myriad nevű cégnek, hogy rákszűrésben használja fel őket.

A Myriad persze nem a kromoszómákon levő génszekvenciát igyekszik szabadalmaztatni (azt nem is tehetné), hanem csak annak a fehérjekódoló részeit. Mivel ez a rövid DNS szekvencia önmagában nem létezik a sejtben, a cég által levédetni kívánt molekula elvileg szintetikus vegyületnek minősülhet.

Ezt az érvelést egy amerikai feljebbviteli bíróság el is fogadta júliusi ítéletében, ami, ha így marad, a BRCA gének fehérjekódoló részét valóban a Myriad kizárólagos szellemi tulajdonává teszi. Kérdés, hogy mire mennek vele, hiszen a bíróság egyúttal elutasította eljárási szabadalmaikat, melyek a két gén szekvencia elemzéséről szóltak. Utóbbiak nélkül pedig aligha védhető le a rákszűrési eljárás, aminek lényege pont a páciensek DNS-ének összehasonlító vizsgálata.

Fontos, de nem elég

Mármint, hogy az akadémia kategorikusan kiáll az evolúció mellett és elhatárolódik a kreacionizmus különböző formáitól. Persze ez egyébként is elvárható minimum lenne és hát ha a jeles testület egyik nyugalmazott főosztályvezetője történetesen non-stop ekézi az evolúcióelméletet, akkor kifejezetten egészséges is. De ez nem elég ahhoz, hogy a kreacionizmus által megfogalmazott szellemi igénytelenség ne tudjon tovaterjedni. Ehhez ugyanis arra lenne szükség, hogy a tudományos ismeretterjesztés Magyarországon is betöltse a szerepét és az átlagemeberek számára is kézzelfoghatóvá tegye, miért fontos az evolúció és a természetes szelekció mindennapjainkban, a gyógyítástól a mezőgazdaságig.

Erre egyrészt remek platormot biztosíthatna a kicsit leülőben levő Mindentudás Egyeteme és tökéletes apropót lenne a közelgő Darwin-bicenetnárium. De persze az is elvárható lenne, hogy ha létezik egy Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Magyarországon, amelynek történetesen az Akadémia aktuális elnöke a vezetője, akkor az is egy “kicsit” nagyobb lelkesedéssel látssa el a feladatát és nem a jobboldalon is látható, lelombozó grafikonokkal ismerje el kvázi csődjét.

Ha pedig már szóbakerült a TIT, akkor nem hallgathatunk egy másik sarukról sem, annak a lapnak a szánnivaló vergődéséről, ami a populáris ismeretterjesztést legfontosabb magyar fóruma kellene legyen. Természetesen az “Élet és Tudományról” van szó, melynek utóbbi két-három évben végijárt kálváriája siralmas látlete a magyar tudományos újságírás helyzetének is. Persze voltak már korábbi mélypontok a lap életében (bő tíz éve rendszeresen kacérkodtak ezotériával a lapjaikon), de talán sohasem állt annyira a szellemi és anyagi tönk szélén, mint napjainkban.

Pedig 3-4 éve kifejezetten ígéretesnek tűnt a lap helyzete: fiatal, lendületes főszerkesztő és vele megújult szerkesztőgárda érkezett. De a lap (s így a szerkesztőség) lehetőségeit folyamatosan beszűkítette, hogy – részint a TIT passzív ellenállása miatt – nem nyithattak a valódi hirdetési piac felé, így persze egyre lehetetlenebb anyagi helyzetbe kerültek. Végül aztán 2006-ban elégelte meg a hiány finaszírozását a gazdasági reformot egyébként szintén nem forszírozó Magyar Hivatalos Közlönykiadó (MHK) és passzolta vissza az összes jogot a TIT-nek, amely a lap “rendbetételét” drasztikus leépítésekkel képzelt megoldani.

Egy kicsi szerkesztőségnél ez a fajta “megoldás” drámai minőségromláshoz vezetett. A közelmúltban már csak hárman szerkesztették a lapot, s hogy egyáltalán biztosítva legyen a megjelenése, a másik TIT kiadvány, a Természet Világa szerkesztősége is aktívan kellett szállítson cikkeket. Mára a honlap is elérhetetlen (pedig az archívum minimum hasznos forrásanyag lehetne), a holnap meg ki tudja mit hoz annak a lapnak, amelynek a szerkesztőbizottságában olyanok ülnek (az impresszum szerint), mint Pléh Csaba, Hámori József, Freund Tamás, stb..

Nem volt törvényszerű, hogy így legyen, mert amikor az MHK szabadulni akart a laptól (állítólag) komoly kérők is bejelentkeztek: a Mindentudás Kht., a HVG kiadója, a Sanoma és a National Geographic Hungary is feltűntek (minimum pletykaszinten), de az üzlet mindig meghiúsult a TIT ellenállásán: a kiadói jogokat nem akarták kiadni a kezükből. Pedig meggyőződésem, hogy Magyarország is képes lenne üzleti alapon eltartani (á la New Scientist, Scientific American, Seed Magazine) egy ilyen lapot (sőt), ami egyben lehetővé tenné, hogy azt színvonalas szerzők és grafikusok tegyék vonzóvá tartalmilag.

Végül, de nem utolsósorban, arra is szükség lenne, hogy a tudományos ismeretterjesztő könyvkiadás picit naprakészebbé váljon. Mert az szép és jó, hogy néhány klasszikus Dawkins, Mayr és Gould elő-előfordul a könyvesboltok polcain, de ma már egy teljesen új generáció is megmutatta magát a világnak, angol nyelvterületen nem is sikertelenül. A teljeség igénye nélkül néhány könyvcím, amit jó lenne a közeljövőben magyarul is látni: Carl Zimmer: EVOLUTION – The Triumph of an Idea, At the Water’s Edge, Smithonian Intimate Guide to Human Origins, Sean B. Carroll: Endless Forms Most Beautiful, The Making of the Fittest, ill. a napokban megjelent Neil Shubin: Your Inner Fish.