Hányszor halljuk ismerősöktől és rokonoktól, hogy a gyerek egy-egy mozdulata "tiszta anyja/apja". Természetesen nem véletlenül, hiszen valóban sok hasonlóság lehet szülők és gyerekeik grimasszai között. Az viszont nem egészen tisztázott, hogy a hasonlóságnak genetikai okai vannak, vagy egyszerűen a gyerekek eltanulják szüleik mimikáját.
Ennek eldöntésére egy izraeli kutatócsoport olyan családokat vizsgált, amelyeknek születésktől fogva vak tagjai is voltak (akik értelemszerűen nem tanulhatták el rokonaik grimasszait). A családtagok arcmimikáját (piros pöttyök) különböző érzelmi szituációkban feljegyezték majd összehasonlították azonos szituációban levő idegenek arcjátékával (kék pöttyök). Három érzelmi szituációban (koncentrálás, szomorúság, méreg – az utóbbit mutatja a jobb oldali ábra) ki tudtak mutatni családspecifikus (s így valószínűleg genetikailag kódolt és öröklött) mimikai mintázatokat, míg három másik szituációban – undor, öröm és meglepetés – nem volt statisztikailag jelentős a különbség a családtagok és nem családtagok arcjátéka között (itt nagyobb szerepe lehet a tanulásnak/utánzásnak).
Peleg G, Katzir G, Peleg O, Kamara M, Brodsky L, Hel-Or H, Keren D, Nevo E (2006) Hereditary family signature of facial expression. PNAS 103: 15921-15926.
Az élő szervezetek alaptulajdonságai közé tartozik a növekedés és a szaporodás, két meglehetősen energiaigényes tevékenység. Éppen ezért a legkülönbözőbb élőlények számára egyaránt az egyik legfontosabb tevékenység, hogy megfelelő energiaforrást biztosítsanak ezek számára, magyarán táplálkozzanak.
Egy-egy bálnacsontvázzal szembesülve az átlagember első (és gyakran egyetlen) gondolata, hogy “hát igen, ez valóban bazi nagy”. Azonban a fizikai nagyság el- és felismerése mellett gyakran hajlamosak vagyunk elsuhanni az apróbb részletek mellett (persze néha kontár preparátorok is segítenek ebben).