Méltatlanul kevés figyelmet kapott a napokban a Hatodik Elemen megjelent “ökofilozofálgatás” Kardos-Horváth Jánossal, pedig van egy rész, ahol minden picit is tájékozott embernek el kellett kerekedjen a szeme.
Ugyanis a magyar alternatív rock eme állócsillaga élete és világképe nagy axiomái közé sorolta az alábbiakat:
“A fehér ember testileg, genetikailag, pszichikailag a legsatnyább, viszont neki volt a legnagyobb agya. Nézzünk meg egy néger futóbajnokot, egy fehér futóbajnok azért ritka. Egy sárga meg iszonyatos munkabírású. A fehér ember meg inkább az agyát használta mindig. Voltak persze jobbágyok, de ez inkább már egy kaszton belüli cucc.”
Namost ez kellett volna legyen az a pont, ahol az interjút készítő szelíden visszakérdez, “mond János, te tényleg ennyire sötét vagy?”, de nem az interjú megy tovább gördülékenyen, mintha mi sem történt volna. De ha már, akkor ez kellett volna legyen az a pont, amelynek megjelenése után minden politikai formáció, amely valaha is közösséget vállalt KHJ-al, kezét-lábát törve határolódik el. De nem, úgy tűnik a többség szerint ezek teljesen rendben levő, vállalható nézetek.
Sosem fogjuk megtudni, hogy min is törhette a fejét, a ma csak Ötzi néven ismert prehisztorikus alpesi juhász, amikor egy tavaszi napon egy nyílvessző fromájában 
Sporadikusan jelentkező “no comment” rovatunkban, most a 
Van az úgy, hogy egy blognak is jól jönne egy szerkesztő, mert akkor két szerző nem dolgozik egyszerre ugyanazon a témán :-). De
Valami bűzlik, ha nem is Dániában, de azért hozzá elég közel: pusztán a 
Az talán már közhely-szintű, hogy az egyes emberi populációk földrajzi elterjedése és bőrszínük változatossága közt a szelekció teremt könnyen megfogható kapcsolatot: a világosabb bőrszín több D vitamin termelést biztosít, de kevésbé véd az UV-B sugárzástól, így csak ott alakulhatott ki, ahol a napsütés kevésbé volt intenzív. Az immunrendszerünk épp olyan jelleg, mint a bőrszín, így ugyanúgy az adott földrajzi környezet körülményei alakítják milyenségét.
A mellékelt ábrán az látható, hogy miként változott egy leukémiás (AML) beteg rákos sejtpopulációjának összetétele a kór lefolyása alatt. Jól megfigyelhető, hogy a kezdeti daganatot egyetlen klón sejtjei alkotják: a szürke szín jelzi azokat a kezdeti mutációkat, amelyeket a kezelésre érkező beteg összes malignus sejtjében észleltek. Aztán fokozatosan újabb mutációk is kialakultak, amelyet a további színek jeleznek. Ezek közül egy (a lila) előnyt biztosított a daganaton eblül, így az ezt is hordozók többségbe kerültek. De aztán jött a kemoterápia, ami sikeresen kiírtotta ezeket a sejteket, és megcsappantotta a másik két (sárga és narancs) mutációt hordozó populációt is. De kiírtani utóbbit nem tudta, így csak idp kérdése volt, hogy ezek közt megjelenjenek a rezisztenicát biztosító mutációk (piros), amelyekkel már a terápiák nem tudtak mit kezdeni így a diagnózis után két évvel a beteg elhunyt.