A nap híre (bár jelentőségét mérgetve, könnyen lehet, hogy az év hírével van dolgunk), kétségtelen a DNS-ükben foszfor helyett arzént használó prokarióták azonosítása.
A NASA sajtótájékoztatóját megelőzően a szivárogtatások alapján már számos hírportál megírta kb. mire is lehet majd számítani, bár többnyire sikerült bődületesen rosszul megfogni, hogy mi is a lényeges a dologban. A Gizmodo kezdeti hírét, annak összes hibájával együtt, sokan átvették és “arzénalapú” életről, illetve DNS-ről cikkeztek hosszan. Ami persze eléggé félreértése a lényegnek (lásd mindjárt), hiszen az “arzénalapút” csak a szénalapú ellentétjeként lehetne értelmezni, márpedig a szén egyedi tulajdonságai közül, amelyek kulcsszereplővé teszik a szerves kémiában, az arzén nem mindegyikkel bír. (A nem-szénalapú rendszerek közül talán a szilícium alapúnak van a legnagyobb rajongó tábora, de itt is a szén különlegessége mellett szól, hogy bár a földkéregben ezerszer kevesebb van belőle, mint a szilíciumból, mégis a szén lett az élet kulcsszereplője.)
Mint a legtöbb évben, december elsején most is az AIDS-ről lesz röviden szó, a kiadott éves 
Talán nincs élő ember, aki a biológia iránt érdeklődik és ne hallott volna még az ún. “malária hipotézisről” – még ha ebben a formában esetleg nem is esik le, miről van szó.
Magyarország területéről induló domináns kultúrkör meghódítja Európa nagy részét. Nem nemzeti fiction ez, de nem is a hagyományos történelemkönyvek része. Mégpedig azért nem, mert egy olyan eseményről van szó, ami kívül esik sok tankönyv által részletesen tárgyalt “történelmi” időszakon.
Trópusi növénytársulások, növényi stressz, gleccserek a Marson és szex a jövőben.
Sokáig tartott, de végül megadtuk magunkat Zuckenberg biznisze előtt és létrehoztuknk egy
A közelmúltban az egyik magyarországi kreacionista műhely honlapjára felkerült
A posztba beillesztve még megtalálhatjuk Tasi István pávák társaságában megejtett 