Ha esetleg valaki kedvet kapott a méhek tanulmányozásához, szeretnék ajánlani egy magyar nyelvű összefoglaló cikket, Dr. Békési László munkáját, amely ingyen hozzáférhető, magyar nyelven. Mivel még a méhcsalád-összeomlás előtt jelent meg (2005 -ben), arról nyilván nem ír a szerző, de jó összefoglalóját nyújtja a mézelő méh immunrendszerének.
Ha már legutóbb az alig ismert fertőző betegségekkel foglalkoztam, itt egy másik teljesen rejtélyes jelenség a méhcsalád összeomlás, ami egyre több méhcsaládot érint az egész világon. A méhészet ősrégi foglalkozás, így nem csoda, ha nem ez az első megfigyelt méhpusztulási hullám, 1869 óta körülbelül tizennyolc különálló pusztulási eseményt jegyeztek fel, például 1891 -ben és 1896 -ban Colorádóban egy „Májusi betegség” nevű járvány során a mostani méhcsalád-összeomláshoz hasonlóan rövid idő alatt jelentős mennyiségű méh tűnt el. A manapság méhcsalád összeomlásnak vagy CCD -nek nevezett jelenséget először 2006/2007 telén figyelték meg az USÁban, eredetileg ezekkel a jellemzőkkel írták le:
-A dolgozók gyors pusztulása, amit jól jelez, hogy ezekben a családokban sok lárvára kevés kifejlett rovar jut.
-Az érintett kaptárak környékén sehol sem látni elhullott dolgozókat. (Ez látható az első képen)
-A kaptárban csak később szaporodnak el az élősködők, mint a kaptárbogár és a viaszmoly, valamint a szomszédos családok sem azonnal kezdik rabolni a gyönge családot.
Ezt a tünetegyüttest, vagy ha úgy tetszik jelenséget nevezték el eredetileg méhcsalád összeomlásnak. Az eredete a mai napig ismeretlen, leginkább ötletek kerülnek elő, hogy mi okozhatja, ezekből ha minden jól megy jó párat áttekintünk majd. Érdemes megnézni először egy korai leírását, Dennis vanEngelsdorp és munkatársai 2009 -es munkáját! 
Ha egy új fertőző betegség üti föl a fejét, általában csak mérsékelt érdeklődést vált ki, főleg, ha emberekre nem veszélyes. Ha gazdaságilag fontos élőlényeket veszélyeztet, már többen fölkapják a fejüket. Jelenleg éppen kibontakozóban van egy olyan járvány, ami az emlősfajok húsz százalékát is veszélyeztetheti, a fehér orr tünetegyüttes. Keveset hallani róla, mivel denevéreket fertőz, bár a denevérek jelentős rovarfogyasztásuk révén talán nagyobb hatást gyakorolnak a termésre, mint bárki gondolná. A betegség egészen új, elsőként 2006 -ban figyelték meg New York mellett. Maga a kórokozó egy Geomyces destructans nevű hidegkedvelő gomba, ami húsz fok alatt képes szaporodni, így a telelő denevérek testén nőve gombafonalaival beborítja a fejüket és a szárnyukat. A beteg denevérek zsírtartalékai idő előtt elfogynak, így nem élik túl a telet. A betegség meglepően pusztító, az USA fertőzött barlangjaiban gyakorlatilag az összes egyed elpusztul, ráadásul a kórokozó igen gyorsan terjed új barlangokba, mondjuk ez nem túl meglepő, hiszen a gazdaszervezet egy repülő emlős. A kórokozó eredetéről nem sokat tudunk, találgatás szintjén felmerült, hogy barlangászok hurcolhatták be valahonnan. 
Réges-régen hallgattam az egyetemen egy „Szexualitás evolúciós teóriái” című tárgyat, ami nagyon tetszett, kifejezetten érthetően foglalta össze Szabó Krisztián, mit gondolunk a nemiség kérdéseiről, hogyan kapcsolódik mindez az evolúcióhoz, illetve az ivaros szaporodás egyes jellegzetességei hogyan magyarázhatóak az evolúció elméletével. A tárgy jegyzete az interneten bárki számára hozzáférhető, érdekes, tanulságos olvasmány, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Ígérem egy darabig hanyagolni fogom a Miller-Urey kísérletet, már gondolom mindenkinek a könyökén jön ki, de ha már végignéztük a vallásos keresztények és muszlimok ellenvetéseit, mindenképpen szükséges megnézni, mit is mondanak szigorúan tudományos alapon, minden vallástól függetlenül az értelmes tervezés hívei. Nem lesz túl hosszú, mert az érvek nagy részét már tárgyaltuk. A Miller-Urey kísérlettel Tasi István is foglalkozott a könyvében, ez a fejezet a világhálón is megtalálható, ezt vesézném ki. A csak számmal jelölt közlemények részletesebb ismertetése megtalálható a korábbi cikkek egyikében. Érdemes ezekkel kezdeni az olvasást.
Mivel a Miller-kísérlet gyakorlatilag minden nagyobb lélegzetű evolúciótagadó munka része, több forrásból is megvizsgálhatjuk, mit írtak róla össze, ha már ilyen alaposan beleástam magamat. Ma az iszlám kreacionizmus kerül terítékre, ugyanis Harun Yahya egész fejezetet szentel Az evolúciós csalás című munkájában ennek a kérdésnek. (A könyv a www.azevolucioscsalas.com oldalon volt eddig elérhető, de ma reggel, amikor ellenőriztem, az oldal már nem élt. Vélhetőleg beszerezhető a szerző saját oldaláról is http://www.harunyahya.com/en.m_book_index.php. Ha nem, torrentoldalakon biztosan megtalálható.) Ugyanis Harun Yahya összes könyve ingyen letölthető, ez azért roppant rokonszenves vonás, legalább nem ezen akar nyerészkedni.
Gondolom mindenki ismeri Richard E. Lenski hosszú távú E. coli kísérletét. Aki nem, annak nagy vonalakban elmondva, több mint húsz évvel ezelőtt (1988 -ban) tizenkét E. coli kultúrát indítottak, amelyeket szőlőcukorban szegény, citromsavban gazdag táptalajra tettek. Azóta naponta friss táptalajra helyezik őket és ötszáz nemzedékenként mintát vesznek belőlük, amelyeket fagyasztva tárolnak. Dolphin is írt már a kísérletről, de azóta is folyton újabb közlemények jelennek meg róla, úgyhogy ma egy ilyen írást veszünk górcső alá.
Úgy tűnik Stanley Miller hagyatéka ma is él, legalábbis újra jelennek meg közlemények a jó fél évszázada végzett kísérleteiről. Például idén tavasszal a PNAS hasábjain látott napvilágot egy cikk, amelyben Miller egyik 1958 -as kísérletének a végtermékét elemezték újra a legújabb módszerekkel, amik nyilván nem álltak Miller rendelkezésére.
A kísérletben metán, ammónia, kénhidrogén és szén-dioxid gázokat használt, amelyekkel elektromos kisülésekkel közölt energiát. Annak idején maga Miller végezte el a kísérletet, a mintákat azonban félretette, de valamiért sohasem elemezte ki őket, ezt tették meg most Eric T. Parker és munkatársai. Huszonhárom aminosavat és négy amint mutattak ki a mintában, ezek közül hat kéntartalmú aminosavat és két kéntartalmú amint. A keletkezett alanin, metionin, izoszerin, izovalin, aminosavak egyenlő arányban tartalmaztak L és D aminosavakat (racém elegy), ami kizárja, hogy külső szennyezésből származnának, hiszen a földi élőlények túlnyomórészt L aminosavakból állnak.
Parker ET, Cleaves HJ, Dworkin JP, Glavin DP, Callahan M, Aubrey A, Lazcano A, Bada JL.(2011): Primordial synthesis of amines and amino acids in a 1958 Miller H2S-rich spark discharge experiment. PNAS 108(14):5526-31
Amikor az előző bejegyzést írtam, még nem sejtettem, hogy békaembereket fogok látni, hogy éppen megjelent egy közlemény erről a kérdéskörről. A közleményben Christopher D. K. Herd és munkatársai a Tagish tóra hullott meteoreső négy darabját vizsgálták meg alaposan. Ezek a meteorok általában három tömegszázaléknyi szerves anyagot tartalmaznak, nagyrészt karbonsavakat és szulfonsavakat, ám aminosavak is kimutathatóak belőlük. Azt már korábban kimutatták, hogy a meteorokban található szerves anyagok izotóparánya eltér a Földön szokásostól tizenötös tömegszámú nitrogénben és deutériumban gazdagok, ami egyértelműen mutatja Földön kívüli eredetüket.
Ha már kicsit beástuk magunkat az abiogenezis rejtelmeibe, ide kívánkozik még néhány közlemény, amik elég távol állnak a biológiától, de elég komoly érvekkel szolgálnak. Ugye a tökéletes kísérlet az lenne, ha találnánk egy fiatal bolygót, ami éppen most hűlt le annyira, hogy megjelenhetett rajta a folyékony víz és egymilliárd éven át figyelnénk, hogy mi történik vele. Ez ugye nyilván kivitelezhetetlen, ám az űrkutatás eddigi eredményei között is találunk olyanokat, amik fényt deríthetnek a kérdésre, hogy szerves vegyületek létrejöhetnek -e egy élettelen égitesten is?