Az állkapcsok kialakulása fontos fordulópontja volt a gerincesek evolúciójának, hiszen egészen új táplálkozási formát tett lehetővé: állkapoccsal harapni is lehet, legyen bár a harapás tárgya egy növény, vagy épp egy másik állat. Nem is nagy csoda hát, hogy az evolúció előszeretettel piszkálgatta az állkapcsok (vagy csőrök) alakját, igazítva az éppen preferált táplálékforráshoz táplálékhoz.

Ennek a folyamatnak az egyik (de mint mindjárt látni fogjuk, koránt sem egyetlen) extrém esete a kígyóknál figyelhető meg, amelyek képesek kiakasztani az alsó állkapcsukat, hogy a koponyájuknál lényegesen nagyobb átmérőjű zsákmányukat begyűrjék. S ha már beláttuk, hogy egy jól működő állkapocs mennyire hasznos tulajdonosa számára, akkor az sem tűnik logikátlannak, ha kijelentjük, hogy egy flottul használható állkapocsnál csak egyetlen jobb dolog lehet: két állkapocs.

Mindez bizarrnak és lehetetlennek hangzik? Nos, olyannyira nem az, hogy számos hal (elsősorban a sügéralkatúak) rendelkeznek ún. garat-állkapoccsal/garatcsonttal (pharyngeal jaw). Ezek kialakulása nagyban hasonlít a "valódi" állkapocs kialakulásához, amely az embrionális fejlődés során az első kopoltyúívből alakul ki, csak itt hátsóbb ívek alakulnak át.

De a garatcsontok használata talán sehol nincs annyira tökélyre fejlesztve mint a murénák esetén. Ezek az egyébként szépnek még jóindulattal sem nevezhető halak, amúgy is ijesztő fogsorral rendelkeznek. S mint az egy, a Nature-ben megjelent rövid cikkből kiderül, egy hasonlóan éles garatcsonttal egészítik ki, amelyet nem restek használni sem. A murénák ugyanis egészen különleges harapási technikát fejlesztettek ki: még más ragadozók sok esetben beszívják a táplálékot a torkukba, addig ők harapás közben a hátsó fogsorukat előretolják, s azzal is rögzítik az ebédet. Így az elülső fogak kényelmesen fogást válthatnak (lásd alsó ábrán a röntgen képek, illetve a rajzolt vázlatot). A folyamat eredményeképpen a zsákmány úgy tűnik el a muréna nyelőcsövében, hogy igazából esélye sincs a menekülésre. 

Mehta RS, Wainwright PC (2007) Raptorial jaws in the throat help moray eels swallow large prey. Nature 449: 79-82.

Nem, most nem a mutáns egerek szexuális szokásainak okait boncoló poszt folytatásáról van szó, hanem konkrétan meleg (testhőmérsékletű) ürgékről.

Közelebbről egy kaliforniai ürgefajról (Spermophilus beecheyi), amelynek egyik legjelentősebb ragadozója a csörgőkígyó. Utóbbi egyik jellegzetes tulajdonsága, hogy különleges hőgödrei segítségével a környezete hőtérképét is látja (és itt nem csak valamiféle átvitt értelemben levő látásról van szó, hiszen a kígyók hőérzékeny szerve az elsődleges látóközpontba küldi a jeleit, ahol a kígyó integrálja azokat a valódi vizuális ingerekkel), ezért még koromsötétben is félelmetes pontos vadász.

Persze, mint az egy több millió éves vadász-préda kapcsolatban várható, az ürgék mindenféle apró praktikákat fejlesztettek ki, hogy távol tartsák a kígyókat a fészküktől (a legfinomabb zsákmány ugyanis a fiatal ürgehusi). Például részlegesen immunisak a kígyóméregre és a csörgőkígyók láttán izgatott táncba kezdenek, mely közben a farkukat fenyegetően lobogtatják. Ez a viselkedés más kígyók esetén is megfigyelhető (egyébként bármilyen meglepő, de hatásos) egy apró különbséggel: csörgőkígyók láttán/hallatán az ürgék farka is kimelegedik (lásd A, illetve itt), ez pedig más – nem hőrézékeny – kígyók esetében nem észlelhető (B, ill. itt). (Hogy a viselkedés nem fölösleges az abból is lemérhető, hogy, ha egy robotürgével engedtek össze egy csörgőkígyót, akkor utóbbi lényeges kevesebbszer támadta az izgő-mozgó rágcsáló makettet, amikor annak farka is meleg volt.)

Az egészben a legmeglepőbb talán az, hogy ezek szerint az ürgék egész kifinomult rendszertani ismeretekről tesznek tanulságot és "tudják", hogy a sötétben a hőlátó ragadozó ellenében egy pusztán vizuális ingerrel semmit sem érnének, így nem árt azt felturbózni egy kis meleggel is.

Rundus AS, Owings, DH, Joshi SS, Chinn E, Giannini (2007) Ground squirrels use an infrared signal to deter rattlesnake predation. PNAS 104: 14372-14376.

Egy méh és egy virág. Miért különleges mégis? Mert a Dominikai Köztársaságból előkerült borostyándarabban, a napjainkban is jól ismert románc 15-20 millió évvel ezelőtt örökítődött meg. A virág egy orchideaféle (Meliorchis caribea), a méh pedig egy mára már kihalt, fullánktalan faj (Proplebeia dominicana). 

Ramírez SR, Gravendee B, Singer, RB, Marshall CR, Piercel NE Dating the origin of the Orchidaceae from a fossil orchid with its pollinator. Nature 448: 1042-1045.

Amikor még a blog születése környékén először írtam a szexuális orientációt befolyásoló génekről, kimondva, kimondatlanul ott volt a sorok között, hogy ilyen összetett tulajdonságok esetén csak viszonylag egyszerű idegrendszerű élőlényeknél (pl. muslicák) remélhetjük, hogy egyetlen kulcsgént találhatunk, ami a viselkedésmitáért felelős. És mivel például bennünk emberekben még egy olyan "egyszerű" jellegért, mint a testmagasság is gének közel tucatja felelős, ez elég logikusnak tűnt/tűnik.

Most azonban a Catherine Dulac vezette csoport olyasmira bukkant, ami akár hosszabb távon teljesen megcáfolhatja a fenti "paraszti józan észt". Még 2002-ben Dulac csoportja olyan mutáns egeret hozott létre, amelyből hiányzott egy ioncsatorna, a Trpc2 génje. Ez a fehérje kulcsfontosságú az egerek ún. vomeronazális szervének (VNO) működésében, s mivel ez a szerv felelős a szexuális kommunikációt elősegítő feromonok érzékelésében, talán nem is annyira meglepő, hogy a mutáns hím egerek kissé megkergültek és vadul elkezdtek hím társaiknak udvarolni. Ez persze még nem azt jelentette, hogy a teljes viselkedési mintázat megváltozott, hiszen a hímek továbbra is kedvüket lelték a környezetükben levő nőstényekben, egyszerűen csak nem válogattak szexuális partnereikben.

Érdekes, de talán mégsem földrengető megfigyelés. Arra még öt évet kellett várni, egész pontosan múlt szerdáig, amikor Dulacék a mutáns nőstények viselkedéséről közöltek cikket. Ezek ugyanis más nőstényeket kezdtek megkörnyékezni (és próbáltak alkalomadtán meghágni), sőt mi több ugyanezt tették a környezetükben levő hímekkel is. Magyarán viselkedésük egészen pontos mása volt a mutáns hímekének. (Hasonló eredményeket kaptak akkor is, amikor egyébként normális egerekben a VNO-t elroncsolták.) Ez pedig azért nem triviális, mert miközben a velük egynemű egerek meghódításán fáradoztak, a hím viselkedés teljes és pontos repertorját felvonultatták. Ergo a hím viselkedést instruáló idegi hálózatok léteznek a nőstényekben is, csak normális körülmények között, a feromonok útján érkező jelek elnyomják őket. Ha azonban ezzel a gátlással valami történik, akkor a nőstényekből "előbukkan" a hím.

A nagy kérdés, hogy mindebből valami alkalmazható-e ránk, emberekre is. Mivel bennünk, akárcsak a többi emberszabású majomban, a VNO teljesen elcsökevényesedett, felmerülhet, hogy nem; persze más részről nem tudjuk, hogy az orr nem vette át a VNO szerepét ez ügyben (mivel egyébként a mi szaglásunk lényegesen gyengébb, mint a legtöbb más gerinces szaglása, ez nem tűnik túl valószínűnek, de persze ennyivel nem intézhető el a dolog). Mindenesetre eddig a legtöbb idegrendszerhez kapcsolódó szexuális kétalakúságot (vagyis azt a jelenséget, hogy az agy egyes részei a nemekben eltérő szerkezetűek – pl. a kék területeken a férfiakban relatíve kevesebb szürkeállomány található) a prenatális fejlődés során bekövetkező hormonális hatásokra vezették vissza. S mivel többen a magzati korban megnövekedett androgén koncentrációt hozták összefüggésbe a nők másságával is, talán nem meglepő, hogy most egy német csoport olyan agyi területre bukkant, ami hasonló heteroszexuális férfiakban és homoszexuális nőkben, és különbözik a heteroszexuális nőkben észlelttől (a heteroszexuális – homoszexuális férfi viszonylatban nem leltek ilyesmit). Ez az ún. peririhinális terület (a sárga folt az MRI képen), aminek történetesen szintén tulajdonítanak szerepet a szaglásban… Már csak persze arra kellene fényt deríteni, hogy a megváltozott viselkedés és megváltozott morfológia között van-e ok-okozati összefüggés, vagy sem (mert az együttes előfordulás még önmagában nem bizonyítéka a kauzalitásnak).

Kimchi T, Xu J, Dulac C. (2007) A functional circuit underlying male sexual behaviour in the female mouse brain. Nature 448: 1009-1014.
Ponseti J, Siebner HR, Klöppel S, Wolff S, Granert O, et al. (2007) Homosexual Women Have Less Grey Matter in Perirhinal Cortex than Heterosexual Women. PLoS ONE 2(8): e762. doi:10.1371/journal.pone.0000762

Bár az elevenszülés elsősorban az emlősök trédmárkja, koránt sincsenek vele egyedül a gerincesek között. Olyannyira nem, hogy a jelenség, a madarak kivételével, minden nagyobb csoportban megfigyelhető, noha más csoportokban kétségtelenül nem ez a domináns szaporodási forma.

A halak, kétéltűek és hüllők körében egyaránt többször, egymástól függetlenül kialakult az elevenszülés (vagyis az anya és a fejlődő embrió között szoros élettani kapcsolat jön létre), és az sem ritka, hogy az ilyen fajok közeli rokonaiban egyfajta átmenet figyelhető meg (ún. álelevenszülés) – azaz lényegében tojással szaporodnak, de azok nem hagyják el az anya testét, hanem kikelésig ott fejlődnek. Az ilyen rokonság persze aranyat ér, ha az elevenszülés evolúciós kialakulását akarjuk tanulmányozni, különösen annak feltételezett logikáját, az ún. szülő-utód konfliktust. (Ez utóbbinak rövid lényege az, hogy a szülők és utódjaik nem feltétlenül ugyanazt érzik előnyösnek evolúciós szemszögből, míg a szülő azt szeretné elérni, hogy minnél több utódja legyen, az utód számára az a fontos, hogy minnél több figyelmet kapjon ősétől. A jelenség két véglete a rengeteg, de magára hagyott petesejt – pl. halak és békák többsége -, vagy a kevés/egyetlen évekig nevelgetett utód – itt elég tükörbe néznünk; de a két szélsőség közti átmenetre is lelünk példát szépszámmal.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Bár az emberiség és bővebben a Homo génusz afrikai erdetéhez ma már nem fűződik kétség, az még mindig vitatott, hogy maguk az emberszabású majmok mely kontinensen alakultak ki. Mert bár, az orángutánt kivéve, a kategória összes faja Afrikában él, az eredetükre vonatkozó fosszilis anyag meglehetősen foghíjas. Olyannyira, hogy a 12 – 7 millió évvel ezelőtti időszakból egyetlen afrikai emberszabású maradvány sem volt eddig ismert, aminek következtében sokan azt feltételezték, hogy a vonal kihalt a kontinensen, és később Eurázsiából népesítette vissza azt. (És tény, hogy az emlősök között nem ritka az efajta nomadizáció, lásd a macskafélék esetét.)

Most azonban Etiópiában, az Afar-mélyedésből egy eddig ismeretlen emberszabású faj fogai kerültek elő. A keresztségben Chororapithecus abyssinicus nevet kapó majom fogsora alapján vagy a ma élő gorillák közvetlen őse volt, vagy a közvetlen ősük nagyon közeli rokona – és ami még fontosabb, 10-10.5 millió évvel ezelőtt rótta a környék erdőit. Vagyis éppen abban az időszakban, amikor – ha hinni lehetne az eurázsiai eredetelméletnek – emberszabásúak nem lehettek jelen a környéken.

(Logikus kérdés, hogy miért annyira ritkás a nem hominid afrikai emberszabású fosszilis anyag, mint amennyire, ill. a Chororapithecus-ból is miért csak a fogazata maradt. A válasz ezeknek a fajoknak az életterében keresendő: többségük a nedves esőerdők fái közt – vagy éppen azokon – élt, és a nedves környezet igencsak meggyorsítja mindennemű szerves anyag, így a csont lebomlását is. Általában a fogak adják meg utoljára magukat az időnek, de sok millió éves skálán az ő megörződésükhöz is szerencse kell.)

Suwa G, Kono RT, Katoh S, Asfaw B, Beyene Y (2007) A new species of great ape from the late Miocene epoch in Ethiopia. Nature 448: 921-924.

Homeopaták, kuruzslók és más new-age sarlatánok.

UPDATE: A Youtube-ról lekerült a film, de Google Videon még fent van mindkét rész: első, második. (Köszönet friendofreason-nek a tippért.)

A legrandomabb kreacionista eszmefuttatások közös vonása az a jól hangzó gondolati szál, hogy a "darwinista" tudósok cenzúrázzák a tudományos irodalmat és "elhallgatnak" kényes tényeket. A dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy mindez általában axiomatikusan jelentődik ki és a bizonyításal nem igen fáradnak az kreacionizmus lelkes szekértolói.

Ha jól sejtem mostantól azonban, valami csavar épíül majd a fenti érvrendszerbe, mely szerint bizonyos esetekben természetesen megengedhető a cenzúra, főleg, ha az az "igaz ügyet" és annak vitézeit hivatott segíteni. Történt ugyanis, hogy az Adnan Oktar nevű úriember (aki Harun Yahya néven gazdagítja a kreacionista irodalmat, és aki nemes egyszerűséggel a darwinizmust véli felfedezni a terrorizmus gyökereinél) sikeresen elérte, hogy egy török bíróság letiltsa a WordPress blogok törökországi hozzáférését, mert azok, óirgalomatyjanehagyjel, kritikusak voltak az említett úriemberrel szemben. Ügyvédei követelése szerint, amelyet a WordPress-nek címeztek (nagybetűk az eredetiben):

"WE DEMAND YOU TO REMOVE AND PROHIBIT ANY BLOGS IN YOUR SITE THAT
CONTAIN MY CLIENT’S NAME ADNAN OKTAR OR HIS PEN NAME HARUN YAHYA OR
VARIOUS COMBINATION OF THESE 4 NAMES."

Egy kis ízelítő, a kreacionisták által álmodott szép új világból…