2008. március hónap bejegyzései

Hexopus

Közzétéve Szerző:
1

Az elmúlt hét "trendi" biológiai híre kétségtelenül az Észak-Wales partjainál felfedezett hatlábú oktopusz volt. S mivel a kis jószág láthatólag nem valami kéretlen külső erő hatására rendelkezik két lábbal kevesebbel, értelemszerűen a fejlődésbiológusok azon kezdik instant a fejüket törni, hogy mi okozhatta ezt a alkati malőrt.

A kérdésre azonban nehezebb a válasz, mint azt elsőre gondolná ez ember. Mivel a puhatestűek és különösen a fejlábúak fejlődése fejlődésbiológiailag nem egy könnyű dió (nehéz jó minőségű embriókhoz jutni, és azok fejlődése akár hónapokig eltarthat), nem is sokat tudunk róluk. A kevésből ami rendelkezésünkre áll (és szerencsére, pár hete jelent meg egy új tanulmány az ugyanide tartozó Nautilus-ok embriológiájáról), nagyvonalakban azért rekonstruálhatjuk, hogz miként is zajlott a tintahalak és oktopuszok evolúciója – és ezen át, hogy mi is történhetett a walesi hexopusban.

Ha összevetjük a puhatestűek egyszerűbb képviselőit, pl. egy Patella nevű tengeri csigafajt a lényegesen bonyolultabbnak tűnő "polipokkal", a legszembetűnőbb különbség, hogy utóbbiakban a lábak (szinte) körbefogják a fejet – innen az elnevezésük is -, azt az illúziót keltve, hogy a lábak a fejből nőttek ki. A helyzet azonban nem ez: a fejlábúak lábjai és csápjai a csigák lábával homológ szervek. Kialakulásuk (és a puha szövetek fosszilizációjának ritkasága miatt, itt ma még találgatásra kell hagyatkoznunk) során a csigák lába több részre "osztódott", valamint a test hossztengelye lerövidült, ami a fej és láb szerveinek összetömörüléséhez, egymásracsúszásához vezetett.

A fejlábúakra jellemző archetipikus embrionális bauplan "védjegye" a test két odalán szimmetrikusan kialakuló öt bár bimbó-szerű képződmény. Ezek közül az első kettő a Nautilusok esetén a fej egy különleges szervét, a csuklyát hozza létre, míg az utolsó három több tucat ujjszerű minicsápot hoz létre (ez feltételezhetően egy másodlagos, csak a Nautiloid vonalban megjelenő jegy). Tipikusabb a tintahalak esete, ahol mind az öt bimbópárból "végtag" alakul ki: a négy pár láb, plusz egy pár csáp. Az oktopuszok azonban különcködnek, mert náluk már csak négy pár "végtag" bimbó jelenik meg a fejlődés során (ezekből éertelemszerűen a nyolc kar alakul majd ki) – aminek két magyarázata lehetséges: vagy egy pár bimbó-képződmény kis sem alakul, vagy mindkét oldalon két-két ilyen kiemelkedés összeolvad.

És innen már evidens a hexopusunk legvalószínűbb magyarázata is: megismétlődőtt a kar-bimbó elvesződés/fúzió. Hogy ennek genetikai okai vannak, vagy egyszerűen csak a korai fejlődési mechanizmusok kavarodtak meg (mint Janus, a kétfejű teknős esetén) az azonban megválaszolhatatlan, bár az utóbbi sanszosabbnak tűnik.    




Shigeno S, Sasaki T, Moritaki T, Kasugai T, Vecchione M, Agata K (2008) Evolution of the cephalopod head complex by assembly of multiple molluscan body parts: Evidence from Nautilus embryonic development. J Morphol. 269(1): 1-17.

Fontos, de nem elég

Közzétéve Szerző:
5

Mármint, hogy az akadémia kategorikusan kiáll az evolúció mellett és elhatárolódik a kreacionizmus különböző formáitól. Persze ez egyébként is elvárható minimum lenne és hát ha a jeles testület egyik nyugalmazott főosztályvezetője történetesen non-stop ekézi az evolúcióelméletet, akkor kifejezetten egészséges is. De ez nem elég ahhoz, hogy a kreacionizmus által megfogalmazott szellemi igénytelenség ne tudjon tovaterjedni. Ehhez ugyanis arra lenne szükség, hogy a tudományos ismeretterjesztés Magyarországon is betöltse a szerepét és az átlagemeberek számára is kézzelfoghatóvá tegye, miért fontos az evolúció és a természetes szelekció mindennapjainkban, a gyógyítástól a mezőgazdaságig.

Erre egyrészt remek platormot biztosíthatna a kicsit leülőben levő Mindentudás Egyeteme és tökéletes apropót lenne a közelgő Darwin-bicenetnárium. De persze az is elvárható lenne, hogy ha létezik egy Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Magyarországon, amelynek történetesen az Akadémia aktuális elnöke a vezetője, akkor az is egy “kicsit” nagyobb lelkesedéssel látssa el a feladatát és nem a jobboldalon is látható, lelombozó grafikonokkal ismerje el kvázi csődjét.

Ha pedig már szóbakerült a TIT, akkor nem hallgathatunk egy másik sarukról sem, annak a lapnak a szánnivaló vergődéséről, ami a populáris ismeretterjesztést legfontosabb magyar fóruma kellene legyen. Természetesen az “Élet és Tudományról” van szó, melynek utóbbi két-három évben végijárt kálváriája siralmas látlete a magyar tudományos újságírás helyzetének is. Persze voltak már korábbi mélypontok a lap életében (bő tíz éve rendszeresen kacérkodtak ezotériával a lapjaikon), de talán sohasem állt annyira a szellemi és anyagi tönk szélén, mint napjainkban.

Pedig 3-4 éve kifejezetten ígéretesnek tűnt a lap helyzete: fiatal, lendületes főszerkesztő és vele megújult szerkesztőgárda érkezett. De a lap (s így a szerkesztőség) lehetőségeit folyamatosan beszűkítette, hogy – részint a TIT passzív ellenállása miatt – nem nyithattak a valódi hirdetési piac felé, így persze egyre lehetetlenebb anyagi helyzetbe kerültek. Végül aztán 2006-ban elégelte meg a hiány finaszírozását a gazdasági reformot egyébként szintén nem forszírozó Magyar Hivatalos Közlönykiadó (MHK) és passzolta vissza az összes jogot a TIT-nek, amely a lap “rendbetételét” drasztikus leépítésekkel képzelt megoldani.

Egy kicsi szerkesztőségnél ez a fajta “megoldás” drámai minőségromláshoz vezetett. A közelmúltban már csak hárman szerkesztették a lapot, s hogy egyáltalán biztosítva legyen a megjelenése, a másik TIT kiadvány, a Természet Világa szerkesztősége is aktívan kellett szállítson cikkeket. Mára a honlap is elérhetetlen (pedig az archívum minimum hasznos forrásanyag lehetne), a holnap meg ki tudja mit hoz annak a lapnak, amelynek a szerkesztőbizottságában olyanok ülnek (az impresszum szerint), mint Pléh Csaba, Hámori József, Freund Tamás, stb..

Nem volt törvényszerű, hogy így legyen, mert amikor az MHK szabadulni akart a laptól (állítólag) komoly kérők is bejelentkeztek: a Mindentudás Kht., a HVG kiadója, a Sanoma és a National Geographic Hungary is feltűntek (minimum pletykaszinten), de az üzlet mindig meghiúsult a TIT ellenállásán: a kiadói jogokat nem akarták kiadni a kezükből. Pedig meggyőződésem, hogy Magyarország is képes lenne üzleti alapon eltartani (á la New Scientist, Scientific American, Seed Magazine) egy ilyen lapot (sőt), ami egyben lehetővé tenné, hogy azt színvonalas szerzők és grafikusok tegyék vonzóvá tartalmilag.

Végül, de nem utolsósorban, arra is szükség lenne, hogy a tudományos ismeretterjesztő könyvkiadás picit naprakészebbé váljon. Mert az szép és jó, hogy néhány klasszikus Dawkins, Mayr és Gould elő-előfordul a könyvesboltok polcain, de ma már egy teljesen új generáció is megmutatta magát a világnak, angol nyelvterületen nem is sikertelenül. A teljeség igénye nélkül néhány könyvcím, amit jó lenne a közeljövőben magyarul is látni: Carl Zimmer: EVOLUTION – The Triumph of an Idea, At the Water’s Edge, Smithonian Intimate Guide to Human Origins, Sean B. Carroll: Endless Forms Most Beautiful, The Making of the Fittest, ill. a napokban megjelent Neil Shubin: Your Inner Fish.  

A Harun Yahya lufi

Közzétéve Szerző:
30


Amikor úgy két hete elterjedt, hogy az egyetemen magyarázzák majd a magyarázhatatlant Harun Yahya követői, rögtön éreztem, hogy kevés szórakoztatóbb programot találhatnék egy kedd késődélutánra. Így aztán amikor eljött a nap, háromnegyed négykor a pipettát az asztalra csaptam és átcaplattam a kijelölt előadóba, hogy egy kényelmes helyről, megfelelően kiélvezhetem a showt. Persze ekkor már túl is voltunk az első botrányon, ami abból adódott, hogy az egész hepajt szervező Student Islamic Society, kicsit sunyi módon nem jelölte meg, hogy miért pont a Darwin-előadót szeretné lefoglalni egy pontosan nem megjelölt témájú előadás számára, így a dékán és a tanszék oktatói már leginkább csak a sajtóból értesültek arról, hogy kreacionista körökben kisebb PR-puccsként ünnepelték a Darwin egykori londoni háza helyén épült egyetemi épületben tartandó szeanszukat. Hogy a Gower Street "istentelen mocska" mégsem az ominózus teremben élvezhette a "The Collapse of Evolutionary Theory and Fact of Creation" című ~90 perces gyönyörűséget, az annak köszönhető, hogy a pimaszságon jópáran besokaltak és végül másik előadóba terelte át a díszes társaságot az egyetemi bürokrácia.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Távol Afrikától

Közzétéve Szerző:
2

A közelmúltban közzétett Human Genome Diversity Project (HGDP) első eredményei világrengetőnek nem igazán nevezehetőek: lényegében minden fontosabb eredmény már ilyen-olyan formában ismert volt, vagy mitokondriális, vagy X és Y kromoszómás vizsgálatokból, vagy kisebb elemű egyéb genetikai felmérésekből.

Mégis, az 51 populáció, 938 (rokonsági viszonyban nem álló) egyedén, 650,000 egyszerű nukleotida polimorfizmus (SNP) figyelembevételével végzett vizsgálat már a puszta adatmennyiség miatt is jelentős. És ha korábbi ismereteink megerősítést nyernek, hát annál jobb ;-).

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Az élet enciklopédiája

Közzétéve Szerző:
13

Első találkozásra a Wikipédia tipikusan az a project, ami szinte mindenkiből, aki minimális affinitást érez a tudományos ismeretterjesztés iránt, lelkesedést vált ki. S ha pusztán az angol Wikit nézzük, a lelkesedésnek valóban sok alapja van.

A baj csak az, hogy ami ott jól működik a sok ezer szerkesztővel és lelkes közreműködővel (ami garancia az objektív(ebb) szócikkek megszületésére), nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindez kicsiben ugyanilyen flottul fog menni. Tudom, persze, parttalan vitát lehet erről folytatni, de saját (régebbi) tapasztalataim alapján a magyar Wikire vonatkoztatva van némi alapja a vágói kritikának. Ugyanis egy ilyen szűk közösségben különösen nagy hatása lehet egy-egy túlbuzgó (és elfogult) szerkesztőnek. Különösen, ha az általa előszeretettel buherált területekhez, khmm, nem ért…

Szóval ilyen okok miatt (is) kezd az ember szimpatizálni, a wiki alapú, de elitistább projectekkel, mint a Scholarpedia, vagy legújabban az Encyclopedia of Life. Utóbbi nem kevesebbet tűzött ki maga elé, mint az összes ismert faj katalogizálása, és bár ebből a szempontból némileg redundáns a Tree of Life projecttel, az oldalak külön állítható részletessége, valamint a rengeteg cross-link garanciának tűnik arra, hogy mind a laikusok, mind az avatottabbak számára hasznos referenciapont lehet. Na persze az objektivitás szempontjából az sem árt, hogy a szerzők kutatók és múzeumi kurátrok közül kerülnek ki – aminek viszont az az ára, hogy csak lassanként telnek majd fel az oldalak.