A biológia nagy kérdéseinek egyike, hogy a szex az vajon miért is jó (evolúciós szempontból, természetesen). A válasz nem triviális hiszen egy önmegtermékenyítő faj látszólag előnyben van a két nemet is tartalmazókkal szemben, ahol csak a populáció fele képes utódokat létrehozni. Magyarán, ha nem lenne valamilyen előnye, akkor a szex egyszerűen megszűnne létezni, hiszen ha egy-egy fajban megjelennének az önmegtermékenyítő egyedek, valamilyen mutációnak köszönhetően, néhány generáció alatt kiszorítanák a szexuálisan szaporodókat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Az emberi immunrendszer működését már mindenki ismeri, úgyhogy szeretnék mutatni az emlősökétől eltérő logikájú rendszereket is. Vegyük elsőként az ecetmuslicát. Nyilván neki is előnyös lenne, ha olyan változékony receptorfehérjéket tudna kifejezni a hemocitáin, mint az emberi immunglobulinok, ám ennek jó pár akadálya van: Egyrészt az élete túl rövid ehhez. Tizenegy nap amíg a petéből kifejlett rovar válik, innentől laborkörülmények között akár hat hétig is elélhet, a természetben ennél sokkal rövidebb idő alatt feldobja a talpát, így nyilván nem lenne ideje heteket várni, amíg kombinatorikai alapon átrendeződnek az immunglobulin génjei. Ez mondjuk előny is, hiszen így semmi szüksége immunológiai memóriára, hiszen hiába jön egy járvány mondjuk évente, azt már a szépunokája sem éli meg. Ugyanígy számításba kell venni a méretét is, hiszen egy ecetmuslica lárvának egy-két ezer hemocitája van csak, ez egyszerűen nem elég egy kombinatorikai alapon működő rendszer fenntartásához, hiszen az emlős immunrendszer működése során a véletlenszerűen előálló receptorfehérjék túlnyomó többsége működésképtelen, az ezeket hordozó sejtek elpusztulnak, az ecetmuslicába összesen nem fér ennyi hemocita. Hogyan tehet szert mégis megfelelő változékonyságú receptorokra egy ecetmuslica, ha csak a genomjában kódolt fehérjékre hagyatkozhat?

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Egyetlen érzékelési forma sem annyira misztikus, mint a mágneses tér érzékelése, az ún. magnetorecepció. Tudjuk, hogy létezik, kísérletek tömege igazolja a legkülönbözőbb (főleg vándorló) fajokban, mégis, a molekuláris mibenléte mindmáig elég homályos.

Eddig ugyanis egyetlen fehérjéről sem sikerült száz-százalékos bizonyossággal kimutatni, hogy a mágneses tér hatására jellegzetes konformációváltozáson esik át, márpedig ez lenne a minimálisan elégséges feltétele annak, hogy a folyamat aktivátora legyen.

A legvalószínűsíthetőbb hatásechanizmus ugyanis azt feltételezi, hogy a szóbanforgó fehérjé különböző irányú mágneses térben kialakuló különböző konformációi valamiképpen egyes idegejtek sejtmembránjában levő ion-csatornák ki-be zárását szabályozhatják, ami aztán ingerületgerjesztő szerepet tölt be és aktiválja a specifikus neuronokat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Ez itt a reklám helye: holnap, a Múzeumok Éjszakája rendezvény égisze alatt megrendezésre kerülő Szertár Offline-on, a Béka-blogot író Nádori kollegával közösen fogjuk pozicionálni magunkat a Millenárison. A rendezvény nevével ellentétben nem éjszaka tesszük mindezt, hanem inkább délután, olyan 2-3 óra magasságával kezdődően. Pucolunk házi barkácsban banán DNS-t, keresünk osztódó sejteket mindenféle csírákban, csont-porc prepiket mutogatunk és még DNS sorrend leolvasással is megpróbálkozunk ;-).

Szolid fél évvel vagyunk a nagyot robbanó bejelentés után, mely szerint a kaliforniai Mono tóban egy DNS-ébe arzént beépíteni képes baktériumfajt találtak. Az állítás valódiságával kapcsolatos kérdőjelek már órákkal a bejelentés után megjelentek, és valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Science egész mostanáig várt a cikk hivatalos közlésével. Egyúttal nem kevesebb mint nyolc kritikus levelet is lehozott (az első magyar vonatkozású, hiszen Csabai István és Szathmáry Eörs jegyzi), valamint a szerzők ezekre adott válaszát. Összességében nem kerülünk közelebb annak megválaszolásához, hogy most akkor mi is van, de érdemes a levelezés kapcsán elolvasni az egyik kritikát is jegyző Steven Benner blogbejegyzését, hogy mi lehet az egymás mellett való elbeszélés egyik oka, valamint egy másik kritikus, Rosie Redfield terveit, hogy miként tesztelje maga is Wolfe-Simonék állításait.

(képregény via xkcd)

Úgy tűnik, hogy az EHEC-járvány lecsengőben van, így kicsit megkésve csapnánk e témában a lecsóba. De talán jobb később, mint soha, és a rengeteg egészségügyi témájú cikk mellé, talán azért elfér egy, ahol a baktérium patomechanizmusáról írunk, arról, hogy miként is kavarja.

Az EHEC betűszó (és ezt talán már mindenki tudja) az “Enterohaemorrhagic E. coli” rövidítése, vagyis egy olyan coli baktérium törzsre utal, amely az emésztőrendszer bevérzését és vérzéses okoz. Nem mellékesen durva veseelégtelenséget (erre utal a napokban előkerült másik rövidítés, a HUS – haemolytic uraemic syndrome), ami különösen gyerekeknél végzetes lehet.

Az Escherichia coli egy gyakori bélbaktériumunk (történetesen az egyik legklasszikusabb laboratóriumi élőlényünk is), amely alapesetben nem hogy bajt nem okoz, de kifejezetten segíti az emésztést és nem mellékesen B12 és K vitamin is termel. A káoszt okozó O157:H7 törzse azonban nem alapeset, és genetikailag néhány nagyon fontos ponton eltér az emberi bélrendszerben élő “vad típusú” rokonától. (Ugyan több forrás is azt állítja, hogy a mostani izolátum egészen új, azért ez nem teljesen biztos.) Az O157:H7 tehenek belében él elsősorban (ezek egyébként egészségesek), ahonnan az ürülékükben kerülhet ki és emberre való terjedése a higiéniás szokások khm… szuboptimális alkalmazásának köszönhető.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Az emlősök evolúciójának egyik legszembeötlőbb momentuma az agy növekedése. A folyamat bennünk érte el a csúcsát és azzal, hogy gondoklozni tudunk erről az egész folyamatról, tényleg egyedinek tűnünk az állatvilágban.

De hogy mi is lehetett ennek az oka, és pontos mechanizmusa, arról eddig csak ötletszintű megközelítések léteztek. Most azonban egy szellemes megközelítésnek köszönhetően kicsit közelebb kerültünk a dolog megismeréséhez.

Ehhez nem kellett más, mint egy oposszum agyát (A) összevetni két emlős-ős agyával – pontosabban azoknak a koponyalenyomat alapján digitálisan elkészített lenyomatával. Az egyik szóban forgó ősi lény a Hadrocodium wui, a ma élő gerincesek legközelebbi ex-rokona (C), illetve a Morganucodon oehleri, amely az  legősibb emlősnek tekinthető (E).

A lenyomatok összevetése egyrészt azt a nem túl meglepő eredményt hozta, hogy az emlősagy több lépcsőben érte el a mai arányait. Ennél azonban lényegesen érdekesebb, hogy a folyamat során többször is a szaglóhagyma drámai növekedése figyelhető meg, a vele (feltehetőleg) összeköttetésben levő kérgi területek szinkron-megnagyobbodásával.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Szerdán este héttől az évad utolsó meetupja jön, ezután a nyári szünet alatt igyekszünk feltöltődni ötletekkel a jövőre vonatkozóan. A helyszín most már tényleg változik, bár továbbra is belváros: Szilvuplé Varieté.

Témákból most sem lesz hiány: mangalica genom, nyelesszemű legyek, fehérje kristályszerkezet, na és pótolva egy korábbi elmaradásunkat, vörösiszap és Kolontár.

Gyertek!

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Ha már úgyis szóba kerültek a púposkabócák, a maguk pszichedelikus “sisakjaival”, akkor érdemes talán egy kicsit külön figyelmet szentelni a sisakok jobbra látható  igen különös formájának. Ezzel a támadó hangyára emlékeztető képződménnyel a Közép- és Dél Amerikában honos Cyphonia clavata büszkélkedhet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →