Minden egyes ember csak szüleihez képest 60 új mutációt hordoz, amelyek a szülők ivarsejtjeiben, azok érése, kialakulása során jelentek meg. Hogy egy kicsit jobban számszerűsítsük, ez azt jelenti, hogy mindössze a jelenleg élő kb. 7 milliárd emberben, közvetlen elődeikhez képest, száz milliárd új mutáció jelent meg a fogantatás pillanatában, vagyis a kb. 3 milliárd bázispárnyi emberi genom minden egyes nukleotidja átlagban több tucatszor mutálódhatott csak ebben az evolúciós szempontból szűk időablakban. És mindez elenyésző ahhoz képest, ami testi sejtjeinkben történik, ahol az ivarvonalt érintő mutációk sokszorosa alakul ki az életünk során (egyes becslések szerint egy hatvan éves ember belében levő sejtek összességében minden egyes genomi pozícióban hordoznak valamilyen mutációt). A mutációk egy része egyszerűen a sejt DNS-másoló molekuláinak tévedésére vezethetők vissza, sokan azonban környezetei tényezők (UV-sugárzás, dohányfüst, stb.) számlájára írhatók.
Ennek az óriási mutáció-dömpingnek azonban csak töredéke hasznos a szervezet számára, a mutációk jelentős része nem oszt, nem szoroz (szakzsargonban neutrális), és a hasznosnál még mindig sokkal-sokkal több kifejezetten káros mutáció alakul ki, ami vagy működésképtelen és elpusztuló sejtet eredményez, vagy , ami még rosszabb, a nyakló nélküli proliferáció, vagyis a rák előszobáját jelentik.
Így aztán nem meglepő, hogy a legtöbb sejtben szofisztikált molekuláris mechanizmusok alakultak ki, hogy a mutációk mennyiségét a lehető minimumon tartsák. Különböző mutáció-fajták némileg különböző felismerő és javító-rendszereket igényelnek és a 2015-ös kémiai Nobel díjat ezeknek a molekuláris komplexeknek a feltárásáért ítélte oda a bizottság.
Amikor két éve 
A
Tim Hunt 2001-ben, Paul Nurse-szel és Leland Hartwell-lel közösen 
A dél-afrikai Rising Star barlangrendszer neve múlt hétig csak avatott barlangászoknak mondott valamit. Azóta azonban – még ha nem is pusztán ismeretterjesztő lapokat, újságokat és szociális médiát bújunk – szinte a csapból is ez folyik. Az történt ugyanis, hogy az évtized egyik legmeglepőbb és sok tekintetben legfantasztikusabb paleontológiai lelete ennek a barlangnak az egyik elérhetetlennek tűnő kamrájából került elő és ha nem is fenekestül forgatta fel a Homo génusz családfáját, néhány nagy kérdőjelet mindenképpen felvetve arra utal, hogy az eddigi, kicsit lineáris értelmezése a leleteknek nem feltétlenül helyes.
