A járványos gyermekbénulás (más nevén polio) elleni harc alapvetően egyike az orvostudomány sikertörténeteinek, hiszen a korábban rettegett betegséget az elmúlt században szinte teljesen sikerült legyőzni. Az egész történetnek fontos magyar vonzata is van (erről bővebben a novemberi impaktában volt szó), hiszen Magyarország az egyik első olyan hely volt a Földön, ahol bevetették a Sabin-cseppet, így az első országok közé tartozott, ahol sikerült kiírtani a betegséget (az oltás ma is kötelező).
Hosszú ideig csak néhány ország maradt, ahol endemikusan jelen tudott lenni a kórokozó vírus, ezek egyike Nigéria volt, másik pedig Afganisztán és Pakisztán határterületei. (Utóbbi helyen nem kis problémát okozott, hogy a polio elleni oltások apropóján sikerült Uszama bin Laden kézrekerítése, így a fanatikusok szemében – akik eddig sem riadtak vissza attól, hogy nyugati összeesküvést lássanak az oltási kampányban – az oltással foglalkozó egészségügyi dolgozók legitim célpontokká váltak.) Ezekhez a szomorú peremvidékekhez csatlakozott nemrég Szíria, ahol a polgárháború miatt összeomlott a közegészségügy, így az újszülöttek oltása elmaradt, ami egy idő után megfelelő mennyiségű hordozót jelentett ahhoz, hogy a betegség stabilan felüthesse a fejét.
- A múlt század végére a fejlett országokban már sikerült kiírtani a poliót, és az utóbbi évtizedben a fejlődő világ is csatlakozott ehhez a trendhez, kivéve Nigériát, Afganisztánt és Pakisztánt. Szíria a szomorú “visszaeső”. (forrás: Washington Post)
Ennek megfelelően hosszú ideig az volt a konszenzus, hogy a betegség csak ezekből a gócokból terjedhetne újra el, ám egy friss tanulmány szerint óvatosabbnak kellene lenni, hiszen a polio vírus bizonyos formái most is jelen vannak az európai népességben.
A polio elleni oltás két típusa, a Salk vakcina és a Sabin csepp abban különbözik egymástól, hogy míg előbbi az elölt vírusokat használ az immunrendszer stimulálásához, addig az utóbbi élő, de több tucat mutáció révén legyengített vírusokat. Ennek az előnye az, hogy a Salk vakcinával szemben egész életre szóló védettséget ad, viszont van egy hátulütője is: ha szaporodása közben a legyengített vírus olyan mutációkat termel ki, amelyek virulensebbé teszik, akkor pont az oltás válthatja ki a betegséget (ennek egyébként kicsi az esélye, de azt is elkerülendő, már hosszú ideje itthon is átálltak a Salk vakcinára). Vagy, ha olyan személy kapja az oltást, akinek az immunrendszere nem működik megfelelően, akkor a vírus sosem pusztul ki a szervezetből, hanem hosszú időn át jelen marad – és persze ezzel párhuzamosan mutálódhat.
A PLOS Pathogens-ben megjelent cikkben egy olyan brit betegről írnak, akit immár 28 éve oltottak, de még mindig kimutatható a székletéből a vírus jelenléte. Ahogy fent is írtam, ez a vírus persze már nem az a vírus: az oltáshoz használt vírus törzshöz képest számos új mutáció jelent meg az izolátumban.
- Egy polio vírus felszíni képe. A vad polio vírushoz képest a Sabin csepphez használt, legyengített vírus számos mutációt hordoz (ezek világoskékkel vannak jelölve), az új izolátumok azonban további eltéréseket is tartlamaznak (piros foltok). (forrás: PLOS Pathogens)
Egyelőre ezek nem tűnnek veszélyesnek (egészséges, beoltott emberekből származó szérum felismerte a frissen izolált vírustörzset, vagyis a jelenlegi vakcinák immunitást biztosítanak ellene), de az ördög sosem alszik. És mivel valószínűleg nem ez az egyetlen ilyen hordozó egyén Európában – szlovákiai, finn és észt szennyvíz minták korábbi vizsgálata valószínűsíti, hogy ott is élnek ilyen betegek – nem árt a monitoring rendszert továbbra is fenntartani, és az oltáskészítésnél is olyan oltóanyagokra törekedni, amelyek a Salk vakcina biztonságát tudják ötvözni a Sabin csepp tartósságával.
(via Guardian, a borítókép a Wikipediáról van)
[A poszt eredetileg a ScienceMeetup blogjában jelent meg.]