A szó etimológiája alapján azt feltételeznénk (egyébként részben helyesen), hogy a kromoszómák, vagyis “festődő testek” a sejtek talán legjobban megjeleníthető komponenseit képezik. És kétségtelen, hogy számos korabeli eljárással nagyon szépen láthatóvá lehetett tenni már egészen régen az örökítőanyag ezen nagy, diszkrét komponenseit, különösen osztódások során. Ugyanakkor a strukturális információ, ami ezen sejtkomponensekről így beszerezhető volt, viszonylag korlátozottnak bizonyult. Mégpedig azért (is), mert az a mérettartomány, ahol igazán megfigyelhető lenne, hogy miképp csomagolódik a DNS, kívül esik a fénymikroszkópok nagyítási képességein és az a helyzet, hogy a korábbi eljárásokkal a megfelelő felbontást már biztosító elektronmikroszkópokkal a kromoszómák nem festődtek.
Ez pedig azt a helyzetet eredményezte, hogy mindazt, amit a kromatin szerkezetéről, a sejtben levő DNS-lánc feltekeredéséről gondoltunk, elsősorban indirekt bizonyítékokon alapult.
Tim Hunt 2001-ben, Paul Nurse-szel és Leland Hartwell-lel közösen