És ha már a közelmúltban különleges halakról esett szó, álljon itt még egy oszlopos és uszonyos példája a természetes szelekció jellegformáló erejének.
A levegőben és a vízben való látás kicsit különböző adaptációt igényel. A két közeg törésmutatója is eltérő, ráadásul a vízben a szem kevésbé van kitéve az UV sugárzás romboló erejének, így kevésbé kell védekeznie ellene. Nehéz helyzetben van hát az olyan (gerinces) élőlény, aki egy kicsit mindkét közegben szeretne otthonosan mozogni, hiszen azt gondolnánk, hogy vagy két extra szemet lesz kénytelen “növeszteni”, hogy a másik közegben is jól lásson, vagy valamilyen módon választania kell, melyik közegben akar jobban látni.
De ha így gondolnánk, rosszul gondolnánk, mert van példa arra, hogy miképpen lehet mindkét világot gond nélkül szemmel tartani. Ez a példa pedig egy közvetlenül a vízfelszín alatt élő, kis dél-amerikai hal, az Anableps anableps, azaz helyi zsargonban “cuatro ojos”, a négyszemű hal.
A nevével ellentétben a halnak természetesen két szeme van, de mindegyik közepén (a vízfelszín magasságában) egy kis pigment folt található, ami azt az illúziót kelti, mintha a halacskának mindkét oldalon 2-2 szeme lenne egymás felett. Az Anableps szemében két fontos adaptációra lelhetünk. Egyrészt az előbb említett pigment folt alatt és felett levő szaruhártya vastagsága eltérő: a felső (levegőn levő) szaruhártya vastagabb, így jobban véd mind az esetleges kiszáradástól, mind az UV sugárzástól. Másrészt (és ez az érdekesebb) a szemlencse nem gömb, hanem elnyúlt ovoid alakú: ez pedig azt teszi lehetővé, hogy mind a vízből, mind a levegőből érkező fénysugarak optimális görbületű lencsében törnek meg és alkotnak kvázi ideális képet a retinán.
(A képek az eBioMEDIA oldaláról származnak.)
Swamynathan SK, Crawford MA, Robison WG Jr, Kanungo J, Piatigorsky J. (2003) Adaptive differences in the structure and macromolecular compositions of the air and water corneas of the “four-eyed” fish (Anableps anableps). FASEB J. 17: 1996-2005.