Ezt gondoljátok a genomszerkesztésről

Régi adósságom, hogy a nyáron készült genomszerkesztéssel/GMO-val kapcsolatos kérdőívet kiértékeljen, de mindennek eljön az ideje, ennek pedig most jött el. Végül egész tisztességes számú, közel 1900 válasz jött össze^[1], amiből – bár nyilván ez csak online felmérés, a maga sokfajta hátrányával – valamennyire azért ki lehet már érdekes trendeket kiolvasni. És megkockáztatom, hogy azért sok szégyellnivalónk nincs, hiszen ez az adatsor is van annyira informatív, mint az egyelőre referenciaként használható, tavasszal közölt Twitter-es “nemzetközi” felmérés, illetve a Pew Research nyáron kijött, témában részben idevágó, amerikai anyaga.  (Az elemzett adatsor egyébként július 29-én lett lezárva és a csv fájl a nyers adatokkal innen letölthető.)

Kezdjük pár demográfiás dologgal, ami egy fontos rész, ha esetleg arra próbálna valaki általánosítani, hogy országosan mennyire reprezentatív a dolog. Nem igazán az, ezt biztosra mondhatom: a kitöltők többsége fővárosi, egyetemi végzettségű, középkorú férfi, vagyis az adatokat részben ennek a függvényében kell értelmezni. (Mivel a kitöltők között mindössze 11-en jelöltek be általános iskolás végzettséget, az egyszerűség kedvéért ezt hozzácsaptam a “középiskolai végzettség” adatokhoz, vagyis ezek “középiskolai végzettség vagy kevesebb”-ként értelmezendőek.)

Ugyanakkor, az például látszik, hogy ugyan sokkal kevesebb nő töltötte ki a kérdőívet, alapvetően az ő koreloszlásuk és végzettségük megegyező a férfiakéval.

Mivel azonban a főbb trendek eléggé egybecsengenek a korábban már említett nemzetközi elemzésekkel, azért mindenképpen informatívnak tűnik, amit kaptunk, (és mivel minden amatőrsége ellenére ez egyelőre talán a legrészletesebb hazai elemzés) így egy kicsit belemennék a részletezésükbe is.

Ha pusztán az önbevallást nézzük, nem nagyon volt összefüggés aközött, hogy valaki mennyire tartja magát jártasnak a biotechnológiában, és mennyire azonosul “a természetes mindig jobb” elvvel (mind az utóbbi elfogadói, mind elutasítói közepesen érzik magukat kompetensnek; egyébként a többség nem gondolja, hogy a természetesebb jobb). De mivel a biotechnológiában való jártasságot néhány későbbi indirekt kérdéssel is megpróbáltuk megszondázni, lehetőség nyílt arra, hogy egy kicsit az önbevalláson túl is vizsgálhassuk a háttérismeretek szerepét (lásd alább).

Összességében, annak a megítélésében, hogy a biotechnológiával előállított élőlények veszélyesebbek-e, mint a klasszikus nemesítéssel előállítottak, a kor és a végzettség bizonyult a két legfőbb prediktornak (a végzettség volt az erősebb): minél magasabb végzettséggel rendelkezett valaki, illetve minél fiatalabb, annál inkább elutasítja a biotechnológia inherens veszélyességének gondolatát. (Megj: az 1-5 skálán [1 = teljesen elutasít – 5 = teljesen elfogad] adott válaszokat az alábbi hőtérképen láthatjuk, ahol a piros az elutasítást, a kék pedig az állítás elfogadását jelöli.^[2])

Ez a korreláció egyébként a többi kérdésnél is fennállt – az alábbi, összefoglaló ábrán (de később részletesebben is megnézzük), hogy ezt jobban érzékeltessem, a “hőtérkép” színértékeit az egyes sorok relatív értékei adják, vagyis minden sorban a kék a nagyobb, a piros pedig a kisebb értéket jelöli). Jól megfigyelhető, hogy a posztgraduális képzéssel rendelkezők az esetek túlnyomó többségében támogatóbbak a biotechnológia alkalmazásával, mint a középiskolai végzettséggel rendelkezők, az egyetemi végzettség pedig egy köztes értéket ad. Az egyetlen – nagyon érdekes – kivétel a humán genomszerkesztés nem gyógyászati célú használata, ahol ugyan mindenki inkább elutasító álláspontot képvisel, de minél magasabb a végzettség, annál erősebb az elutasítás.

A biotechnológiában való jártasságra való közvetlen rákérdezés mellett belekerült a kérdéssorba három olyan kérdés is, ami kicsit rejtve, de ugyancsak a biotechnológiai ismereteket tesztelte. Az egyik (ez persze sokaknak feltűnt), hogy “Fogyasztana-e (tudatosan) DNS-tartalmú élelmiszert?”, ami az egyik standard beugratós kérdése az ilyen felméréseknek, hiszen természetesen minden növényi és állati táplálékunk tartalmaz DNS-t, és aki ezt nem tudja, arról nehéz elképzelni, hogy valóban informált véleményt képes alkotni a génmódosítás és génszerkesztés kérdéséről. (Egyébként meglepően sokan, 482-en válaszoltak itt “nem”-et, további 228-an pedig némileg önkritikusabban a “nem tudom”-ra kattintottak.)

A másik “tesztkérdés” arra vonatkozott, hogy a kitöltő használna-e genetikailag módosított baktériumok által előállított inzulint. Ez az ún. “rekombináns inzulin” az egyik legrégebben előállított biotech gyógyszer, tulajdonképpen ma már nem is nagyon lehet mást kapni, ami azért sem rossz, mert a lényegesen drágább alternatíva, ahogy eredetileg előállították ezeket a gyógyszereket, az malacok és tehenek elpusztítását jelentette, hogy hasnyálmirigyükből kitisztíthassák az inzulint. (Itt durván 300-300-an választották a “nem” és “nem tudom” opciókat.)

Hasonló tesztkérdés volt az is, hogy mennyire idegenekednek az emberek, biotechnológia segítségével előállított sajtoktól (vagy söröktől). Itt a kérdés tulajdonképpen arra vonatkozott, hogy ki van tisztában azzal, hogy a legtöbb sajt előállításához használt tejoltóenzim-keverék az jó eséllyel ugyanúgy rekombináns eredetű, mint az előbb említett inzulin (és az alternatíva ez esetben is elég kegyetlen, ui. szopósborjúk gyomrának kivágásával és feltrancsírozásával jár). (Ezúttal 687 “nem” és 145 “nem tudom” került be az adatsorba.)

Az már talán nem is meglepő ezek után, hogy van összefüggés a között, hogy valaki mennyire látja veszélyesnek a “táplálékban levő DNS-t”, a rekombináns eredetű enzimekkel készülő sajtot és a rekombináns inzulint, és mennyire tartja fontosnak, hogy az egyes ételek/gyógyszerek biotechnológiai eredetét feltüntessék a csomagoláson. (Megj: a színek az Y-tengelyen olvasható, címkézéses kérdésre adott válaszokat jelölik, az alsó ábrafelirat szerinti eloszlásban.)

Mindezek fényében különösen érdekes kérdésnek tűnt, hogy ha elválasztjuk a kevésbé megbízható biotechnológiai ismeretekkel rendelkezőket, azoktól akik valamennyi ismerettel mégis rendelkeznek, vajon hogyan alakul a két leggyakrabban előkerülő kérdés megítélése. Vagyis hogyan viszonyul az egyik, illetve a másik csoport a “klasszikus” génmódosításhoz (GMO), illetve az újgenerációs genomszerkesztéshez. (Megj: végül a második “tesztkérdés” szerint rendeztem a válaszokat, így az alábbi ábrán zölddel láthatók, akik eltasítják a rekombináns inzulin használatát, pirossal, akik nem, sárgával pedig az összes válaszoló – ennek az összevetésnek az erejéig félretettem a tesztkérdésre “nem tudom”-mal válaszolók adatsorát.) 

Rögtön kiszúrható, hogy érdekes (de várható) különbségek adódnak, de ezek mellett vannak közös trendek. A rekombináns inzulint elutasítók teljesen elvetik az idegen gének bevitelén alapuló génmódosítást és egyébként emiatt is a közvélemény összessége is GMO-ellenes, miközben a rekombináns inzulint elfogadók (így a fent megfogalmazottak fényében a biotechnológiában jártasabbak) összességében, ha nem is elsöprő fölényben, de inkább támogatják a GMO-k alkalmazását. A genomszerkeztésnél azonban egyértelműbb a dolog: a biotechnológiában járatlanok is kevésbé elutasítóak ezzel, a biotechnológiai ismeretekkel rendelkezők pedig kifejezetten támogatják, így egy egyértelmű, abszolút többség támogatja ezt. (Kicsit másképp fogalmazva: jelenleg a közvélemény nem veszi a GMO-kat és a genomszerkesztéssel létrehozott élőlényeket egy kalap alá, ami jól tükrözi a GMO-definíció körüli dilemmákat.)

Visszatérve a végzettség szerinti bontásra, itt is jól látható a trend. A GMO-k mezőgazdasági alkalmazása összességében kevésbé támogatott, mint a genomszerkesztés és az iskolai tanulmányok ismét elég jól korrelálnak az egyes biotechnológiák megítélésével. (Megj: a hőtékép itt és a későbbiekben a teljes táblázatra vonatkozik, vagyis nem soronként, hanem a teljes táblázatban legkisebb érték lesz piros, a legnagyobb pedig kék. A válaszok 1-5 skálán érkeztek.)  

Az is jól látható, ha a kapcsolódó kérdésekre való válaszokat menézzük, hogy mind a klasszikus génmódosítás, mind a genomszerkesztés támogatást élvez, ha állati betegségmodellek előállításáról van szó. Sőt, utóbbi akkor is többségi támogatást kap, ha hipoallergén élelmiszerek, vagy akár nagyobb hozamú termékek előállítása a cél. Ugyanez már nem mondható el a klasszikus génmódosításról, ahol csak a legmagasabb végzettséggel rendelkezők támogatják a hozamnövelő beavatkozásokat, mások inkább elutasítják azt. (Megj: az értékek a “nem”/”nem tudom”/”igen” skála -1/0/1-re konvertálása után számítódtak.) Ugyanakkor a génmódosítás minden formáját elutasították a kitöltők, ha a cél növények, vagy állatok esztétikai célú megváltoztatása volt.

A kérdőív következő része a genomszerkesztés humán vonatkozásait vizsgálta, ami nyilván az etikailag talán legfogasabb kérdéseket felvető rész. Itt a többség viszonylag támogató álláspontot foglalt el, akár életmentő, akár életminőséget súlyosan befolyásoló betegség gyógyításáról/kezeléséről volt szó (ami praktikusan születés utáni beavatkozást jelent), akár betegségek megelőzéséről (ami tulajdonképpen még az embrionális fejlődés valamelyik szakaszában történő beavatkozással érhető csak el). Ugyanakkor a betegségekhez nem köthető jellegek genomszerkesztéssel történő megváltoztatása univerzális elutasításnak örvend és itt figyelhető meg, ahogy arra már korábban is utaltam, hogy a nagyobb képzettség kicsivel nagyobb elutasítást jelöl. (Megj: az alábbi két ábrán ismét visszatérünk az 1-5 skálához, ahol 1 = teljesen elutasít – 5 = teljesen elfogad.)

Végül az utolsó pár kérdés a “gene drive”-okhoz való viszonyt feszegette, vagyis azt, hogy mennyire tartanánk elfogadhatónak, ha egész fajok genomját átírnánk, akár azzal a céllal, hogy azokat kipusztítsuk/visszaszorítsuk. Összességében ez ügyben egy egész árnyalt álláspontot képvisel a magyar társadalom: az emberi egészségre súlyosan, vagy közepesen veszélyes fajok esetében egyértelműen támogatja a többség a technológia potenciális használatát. Ökológiailag invazív fajok esetében már egy enyhe többség elutasító, míg gazdasági kártevők esetében még egyértelműbb ez az elutasítás. 

Summa summarum, ezek lennének tehát a fontosabb pontok. A nyers adatok birtokában még biztos lehet érdekességeket kimazsolázni, de végül meg kellett valahol húznom a posztíráshoz a határt és nekem ezek tűntek a leginkább említésre méltónak. Nyilván folytatódni fog a vita, hogy van-e egyáltalán értelme az ilyen felméréseknek, de azt gondolom, hogy mivel nemzetközileg is kevés megbízható adat van egyelőre, érdekes volt itt és most ezt megcsinálni, még ha azt is láttuk, hogy a magyar közvélemény (kérdőívvel elért szeglete) tulajdonképpen jobbára a nyugati trendeknek megfelelően, elég árnyaltan gondolkozik ezekről a dolgokról. 

[1] Ezer köszönet Molnár Csabának és Stöckert Gábornak, akik segítettek népszerűsíteni a felmérést. 

[2] Az illlusztrációk készítéséhez felhasznált R programcsomag d3heatmap könyvtárának egyik hátránya, hogy nem lehet abszolút értékeket beállítani – én legalábbis nem leltem módját – a színekhez. Így a skála mindig az ábrázolt minimum és maximum értékek között húzódik. Ami egyrészt jó, mert kiemeli a különbségeket, másrészt néha indokolatlanul nagy különbségek érzetét kelti.

McCaughey T, Sanfilippo PG, Gooden GE, Budden DM, Fan L, et al. (2016) A Global Social Media Survey of Attitudes to Human Genome Editing. Cell Stem Cell 18(5): 569-72.