A paraziták általában néma borzadályt, vagy heveny undort váltanak ki az emberekből, pedig, ha atavisztikus félelmeinket leküzdjük és közelebbről megvizsgáljuk őket, gyakran hihetetlen izgalmas biológiai kérdésekre kaphatunk választ. Hogyan próbálják a paraziták áttörni a szervezet védelmét a bejutásuk során, hogyan bújnak el az immunrendszer elől, vagy épp hogyan változtatják meg a viselkedésünket, hogy saját érdekeink helyett már az ő prioritásaikat vegyük elsődlegesen figyelembe.
Ezek az idegrendszerre (is) ható, viselkedést-moduláló élőlények különösen megmozgatják nem csak a laikusok fantáziáját, de a kutatókét is, nem véletlen, hogy viszonylag intenzív tanulmányozások alanyai. Köztük is különösen jól jellemzett a Toxoplasma gondii nevű parazita egysejtű, amelynek a végső gazdaszervezete a macska (vagy valamely macskaféle), de köztes hordozóként nem ritkán olyan fajokat találunk, amelyek a macskák/macskafélék táplálékai.
Mi van az agyunkban, legfontosabb szervünkben, ami nagy valószínűséggel a világegyetem legkomplexebb objektuma is egyben? Természetesen neuronok. De kielégítő ez a válasz? Ha azt kérdeznénk, hogy mi van egy könyvben, és azt a választ kapnánk, hogy betűk, akkor nem lennénk vele túlságosan megelégedve. A kérdés az, hogy a neuronok aktivitás-mintázatukkal mit reprezentálnak, azaz mi a jelentésük a világ dolgaihoz viszonyítva. A szavak vagy mondatok egy kínai könyvben szintúgy csak formai elemek, önmagukban nem hordoznak semmiféle információt számunkra, csak akkor, ha egy szótárat is mellékelünk a kínai íráshoz.
Jó pár évvel ezelőtt, a blog hajnalán, az egyik legizgalmasabb és legfelkapottabb kérdés a biológiában az volt, hogy a különböző fajok (alfajok) morfológiai sajátosságai miképpen alakulnak ki a fejlődés során. Az evodevo tudománya – mert arról van szó – azóta kicsit kiment a mainstream divatból, de ha engem kérdezne bárki, szerintem továbbra is az egyik legizgalmasabb kérdés, amivel biológus foglalkozhat.
A fejlett világ egyik vezető halálokává előlépő dagantos megbetegedések a maguk módján tulajdonképpen nem is annyira durvák, mint lehetnének, hiszen nem fertőzőek, így minden egyes betegben a korábbiaktól függetlenül kell kialakulnia a rosszindulatú elváltozást okozó, majd metasztatizálást lehetővé tevő mutáció-kombinációnak.
