Mire jó a GMO? 12. – Az omega-3 zsírsavak

halolaj.jpgAz omega-3 hosszú láncú, többszörösen telítetlen zsírsavak az utóbbi időben jöttek divatba, a legtöbb helyen az örök élet zálogaként tekintenek rájuk, ennek következtében a kereslet is hirtelen megugrott irántuk. Viszont tengeri halakból vonják ki őket, így a halászat és a vízikultúra óriási terhet ró a környezetre. Nyilván sokkal egyszerűbb lenne, ha más forrásból is nyerhetnénk omega-3 zsírsavakat, nem kéne hozzá túlhalászni az utolsó néhány még meglévő tengeri élőhelyet. Nyilván az új forrásnak fenntarthatónak és bővíthetőnek kellene lennie, különben semmivel sem leszünk előrébb vele. Noemi Ruiz-Lopez és munkatársai úgy gondolják, hogy ők találtak egy ilyen alternatív forrást: A sárgarepce magvas gomborka (Camelina sativa) genomba juttatták az omega-3 zsírsavak szintéziséhez szükséges enzimeket, így a növény termeli meg a szükséges zsírsavakat.

A feleadat nem is volt olyan egyszerű, mint első látásra tűnik, ugyanis bár az omega-3 zsírsavak bioszintézise ismert, megvannak az enzimek, amelyek a folyamatot katalizálják, de ahhoz, hogy ez működjön, egyszerre kell egy növényben számos fehérjét megtermeltetni, a szerzők végül két konstruktot készítettek el, a p5_EPA öt gént tartalmazott, a p7_DHA hetet, ezek láthatóak az első ábrán. Agrobacterium-transzformációval juttatták a genomba a konstruktokat, majd fölneveltek egy adag növénykét, olajat préseltek belőlük, aztán megmérték, milyen zsírsavakból áll a termelt olaj. Az eredmény a második ábrán látható, az A a kezeletlen sárgarepce olaj összetételét mutatja, a B egy szokásos tengeri hal olajét, a C és E a két konstruktot hordozó növénykék olajáét, mígy valamiért föltűntették az egyes, legtöbb omega-3 zsírsavat termelő magok szírsavösszetételét is. Nem meglepő módon a p5 konstruktot hordozó növények EPA olajat termelnek, a p7 konstruktot hordozók pedig EPA és DHA olajokat is, a tengeri hal olajhoz hasonló arányban.

Röviden elmondható, hogy sikerült megtermeltetni sárgarepcében a tengeri halak olajában megtalálható két célvegyület a 20:5 n-3 EPA és a 22:6 n-3 DHA zsírsavakat. Ha valaha lehetne vetni ezeket a növényeket, az omega-3 zsírsav ipar meglenne halászat nélkül is, ezzel megóvhatnák a tengerek élővilágát. Természetesen ez a veszély nem fenyeget, hiszen GMOnak minősülnek, így a Föld jelentős részén tilos őket vetni.

halolaj2.jpg


Ruiz‐Lopez, N., Haslam, R. P., Napier, J. A., & Sayanova, O. (2014). Successful high‐level accumulation of fish oil omega‐3 long‐chain polyunsaturated fatty acids in a transgenic oilseed crop. The Plant Journal, 77(2), 198-208.

13 thoughts on “Mire jó a GMO? 12. – Az omega-3 zsírsavak

  1. Komavary

    ” az omega-3 zsírsav ipar meglenne halászat nélkül is, ezzel megóvhatnák a tengerek élővilágát”

    Ennél egy cseppet egyszerűbb lenne, ha felszámolnánk az omega-3 zsírsav-(és egyéb csodatáplálékkiegészítő) ipart. :p

    Reply
  2. fordulo_bogyo

    Magvas gomborka a magyar neve (soha nem hallottam rola).
    A masik neve, a sargarepce szamomra kicsit felrevezeto, hiszen a repce alapertelmezesben sarga. A gomborka pedig kevesbe sarga, mint a repce.

    Reply
  3. Sexcomb

    @Komavary: Annál az is egyszerűbb lenne, ha átköltöznénk egy másik bolygóra és ott nevelnénk tengeri halakat. Sajnos ha egy hülyeség egyszer beindult, egy terméket jól bevezettek, sohasem lehet már visszafogni a termelést, hiszen az emberek igénylik. Amíg az omega-3 zsírsav egyenlő az örök élettel, addig bizony venni is fogják, mint a cukrot. Kicsit olyan ez, mint az orszarvű tülke, a cápa uszonya meg a tigris mindenféle testrészei, működnie kell, mert hát annyian olvastak már róla a Kiskegyed magazinban.

    Reply
  4. fordulo_bogyo

    @Sexcomb:
    Nagyon jo sorozat, hianypotlo, GMO kapcsan mindenki csak a Bth toxinra meg a gyomirto-rezisztenciara gondol!

    A sargarepce is korrekt, elfogadott nev, csak szerintem felreertheto, mig a magvas gomborka valoban egyedi. orulok, hogy kicserelted.

    Egyebkent ez az omega-3 es omega-6 nekem kicsit zavaros. Azt hiszem a nevezektan miatt.

    Wiki szerint a vad tipusu noveny magja is kivetelesen magas aranyban tartalmaz omega-3 es omega-6 zsirsav tartalmu zsirokat (31% es 23%). Ettol osszezavarodtam, utana kellett olvassak, hogy megertsem.

    Ezek 18 szenatomos zsirsavak (18:3 alfa-linolensav, es 18:6 linolsav), amiket most bele gensebeszkedtek, azok meg 20 és 22 szenatomosak, ahogy irod is.

    Ennek kapcsan vegre atneztem mi ez az omega-3, a Wiki angolul nagyon jol osszefoglalja: en.wikipedia.org/wiki/Omega-3
    De ezekben az omega-3 zsirsavakban az omega-6 pozicioban is van kettos kotes…

    en.wikipedia.org/wiki/Omega-6_fatty_acid

    OK, kezdem erteni: az szamit, hogy hol van az _utolso_ kettos kotes bennuk, hogy a vegetol 3 vagy 6 szenatomra, es a hosszusag is szamit.

    Reply
  5. Komavary

    @Sexcomb:
    Szóval van egy hamis problémánk (miszerint eltoljuk a zsírsavarányt a táplálékunkban, és ezt szeretnék pótolni táplálékkiegészítővel), és erre csinálunk egy GM növényt, amit évente egyszer vagy kétszer szüretelhetünk.

    Miközben ugyanezek a zsírsavak előállíthatóak nem-GM egysejtű algával és GM élesztővel is (ez utóbbi a Föld jelentős részén használható.

    (Az előbbire lásd a Martek cég alga DHA-ját, az utóbbira:
    http://www.biofortified.org/2010/09/omega-3-oil-from-yeast-similar-to-fish-oil-in-safety-and-nutritional-effect/ )

    Szóval a fentieket meg _lehet_ csinálni magvas gomborkával (vagy más szántóföldi növénnyel – mintha lenne ilyen GMO szója is), viszont ettől még sok értelme nincsen.

    Reply
  6. Sexcomb

    @Komavary:
    A probléma valós, túlhalásszuk a tengereket, hogy omega-3 zsírsavakban gazdag olajakat nyerjünk, ezen próbálnak meg segíteni.
    Ipari felhasználásoknál a költség is súlyos szempont, ha a növényben termelt olaj egyharmadával olcsóbb, máris megvan az értelme.

    Reply
  7. fuhur

    @Komavary: Hát nem tudom. Nekem magas volt a triglicerid szintem. A gyógyszertől szarul voltam. A halolaj fogyasztásssal helyreállt a vérképem.

    Nem én mondom hanem a vérképem.

    Reply
  8. fordulo_bogyo

    @Sexcomb: A tulhalaszhoz milyen mertekben jarul hozza a hal-olaj igeny?

    Milyen halakbol keszulnek a takiegeszitok, es mi lesz a hal tobbi reszevel, tudja valaki?

    Reply
  9. Untermensch4

    @fordulo_bogyo: nem pont a kérdésedre de volt egy bulvár műsor egyszer a hekk-ről (“a hal aminek magyar ember még nem látta a fejét”), amit mi eszünk azt kb patagónia környékén halásszák, a kanadai partok közelében csodálkoztak a halászhajón mert arrafelé visszaöntik a hekket…

    Reply
  10. Komavary

    @fordulo_bogyo:
    Általánosan: alig.
    A halolaj kvázi melléktermék, a haltáp-gyártás mellékterméke.

    Konkrét fajok esetében viszont lehet a túlhalászat egyetlen oka a halolaj. (Ami hosszú életű csúcsragadozók esetében szívás.)

    Reply
  11. Komavary

    @fuhur:
    Ez nem a táplálékkiegészítőként való felhasználás.

    (És a te konkrét esetedtől függetlenül, amiről semmit sem tudok: a magas triglicerid szintet az esetek nagy részében hosszú távon jól lehet kezelni életmód- és ételmódváltással. Az utóbbiban pont az a lényeg, hogy eltávolodunk a standard nyugati koszttól, és ettől helyreáll a zsírsavarány.)

    Reply
  12. Meleg Sándor

    @fordulo_bogyo:

    Több vad növény magjában van omega-3, ezek megjelentek az étrendkiegészítő piacon is. De ez gyakorlatilag lfa-linolénsav

    A mi szempontunkból az optimális a 20-22 szénatomszámú változatok (EPA, DHA) lenne, mert ebből képződnek azok a vegyületek, amiknek az a sok jó csodálatos hatása van. Sajnos ezt a halak is a környezetükből veszik fel leginkább. Mi kis mennyiségben vagyunk a felvett linolénsavból ezeket szintetizálni, de borzalmasan kis hatásfokkal.

    Úgyhogy mindenki egyen halat, de nyugodtan lehet enni az édesvízi fajokat is enni, azokban is van.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.