A legdrámaibb élettérváltás a gerincesek életében a vízi életmódról a szárarazföldire való "átállás", s ennek megfelelően különleges érdeklődés szokta övezni azokat a fosszíliákat, amelyek ilyen-olyan módon ezt az átmenetet dokumentálják. A múlt heti Nature-ben a terület két nagyágyúja, Per Ahlberg és Jenny Clack tárt a nagyvilág elé egy ilyen fosszíliát; a Lettországban fellelt, felső-devoni Ventastega curonica-t.
A Ventastega-ból igazából csak a koponyáját sikerült maradéktalanul feltárni, és az ilyenkor legalább ennyire érdekes végtagokat nem, de az már így is jól látható, hogy ez a lény küllemében a Tiktaalik és az Acanthostega között helyezkedik el.
Elsőnek talán fura lehet, hogy csak egy koponya ennyit elárul egy élőlényről, de ha igazából belegondolunk, hogy egy átlagos hal és egy átlagos kétéltű koponyája hány ponton különbözik, akkor elég hamar belátható, hogy legalább annyira drámai változás következett itt be, mint a végtagövek környékén. A kopoltyút borító csontok eltűntek, kialakult egy (a mi szempontunkból) kezdetleges középfül, a szemüregek elmozdultak és az egész fej lényegesen laposabbá vált. A Ventastega koponyája (mint az az alábbi ábrán is kiszúrható) számos elemében átmenetet képvisel két előbb emlegetett rokona között.
Ugyanakkor, és ezt természetesen Ahlbergék is hangsúlyozzák, nagyon-nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy a Ventastega konkrétan maga lett volna a későbbi szárazföldi gerincesek későbbi őse. Valószínűbb, hogy a maga nemében egészen egyedi lény volt, egyfajta ősi "nagybácsink", amellyel ugyan nem vagyunk közvetlen leszármazási kapcsolatban, de rokonsága a (és ezáltal hasonlósága) a saját közvetlen őseinkkel hamar felismerhető.
Ahlberg PE, Clack JA, Luksevics E, Blom H, Zupins I (2008) Ventastega curonica and the origin of tetrapod morphology. Nature 453: 1199-1204.
Az viszont nagyon jól megkülönböztethető jelleg (és itt van a határvonal) a hal és a kétéltű közt, hogy vannak-e nyakszirti bütykök és vele izületek az első csigolyához, vagy sem?
Ha nincsenek, akkor még hallal van dolgunk, ha már vannak, akkor kétéltűvel! Minden nagy rendszertani egység esetében kénytelenek vagyunk ilyen “kapaszkodókat” találni és őket “mérföldkőként” kijelölni. Amugy persze az átmenet elődről közvetlen utódra kimutathatatlan és ezért nem léteznek az ID-sok által követelt alaptipusok és átmeneti alakok (amelyek az ember/kutató rendszerező tevékenységének a termékei).
Persze, mivel az egykori élőlényeknek csak a töredéke maradt fenn kövület formájában, és nem lehet pontosan tudni, hogy melyiknek meddig éltek ( s melyek voltak) az utódaik.