A genom projectek biztosította, egyre bővülő szekvenciakészlet lehetővé teszi, hogy korábbi hipotéziseket nagyító alá vegyünk, s adott esetben az új adatok fényében akár el is vessünk. Nincs ez másképp a Hox-klaszter eredetét boncolgató nézetekkel sem. Egy januári posztban írtam a korábbi adataink által valószínűsíthető klaszter-evolúciós útról, azonban a Nature múlt heti számában megjelent cikk okán változni látszik a kép (ha nem is drámaian).
Ugyanis a csalánozó genomok segítségével rekonstruálhatjuk a Bilateria-Cnidaria csoportok szétválása előtti helyzetet (egyébként lásd itt, hogy miért is nem igazán jó ez a fajta csoportosítás), azaz egy olyan állapotot, amelyben a Hox gének még nem feleltek a test hosszanti tagolásáért, ráadásul jóval kevesebben lehettek.
Ha az ez alapján készített új modellt a régivel összevetjük, az a legalapvetőbb különbség, hogy a ProtoHox kluszter (a Hox és a ParaHox kluszterek őse) nem négy hanem csak két elemből áll. Ugyanis a jelek szerint csak az elülső (kékkel jelölt) Hox (és ParaHox) géneknek létezik mind csalánozó, mind Bilateria megfelelője, a hátsó (pontosabban nem elülső – non anterior, NA – piros ill. zöld) Hox gének valószínűleg külön-külön keletkeztek a két állatcsoportban.
Majd persze jött a számos duplikáció (különösen a hátsó, ízé: “nem elülső”) gének esetében), amelyek révén kialakult a gerinchúrosokra (pl. lándzsahal, avagy Amphioxus) jellemző Hox-kluszter.
Érdekesség, hogy eközben a csalánozóknál inkább az elülső Hox gének jeleskedtek a sokasodásban, hiszen az ősi csoportnak tekintett Nematostella vectensis-ben 6 elülső eredetű, de mindössze két nem elülső eredetű Hox gén található.
Chourrout D, Delsuc F, Chourrout P, Edvardsen RB, Rentzsch F, Renfer E, Jensen MF, Zhu B, de Jong P, Steele RE, Technau U. (2006) Minimal ProtoHox cluster inferred from bilaterian and cnidarian Hox complements. Nature 442: 684-687.