Látni nem egy haszontalan dolog, így az első fotoreceptorok feltűnése óta adott környezetben mindig is evolúciós előnyt élveztek a vizuális tájékozódásban eminenskedők kevésbé jól látó társaikkal szemben. Az emlősök kialakulásukkor (a napjainkban elfogadott tézis szerint) éjszakai rágcsálószerűségek lehettek, amelyek igencsak igyekeztek kivonni magukat az éhes húsevő dinoszauruszok érdeklődési teréből. S ez az éjszakai életmód minden bizonnyal nyomot hagyott a látórendszerükön is.
Retinánkban kétfajta fotoreceptor sejt található, az elsősorban az éjszakai látásban fontos pálcika-, valamint a nappali és szín látás szempontjából lényeges csapsejtek. Előbbiekben a fényérzékelésért a rodopszin nevű molekula felelős, míg utóbbiakban két (főemlősökben három), vele rokon opszin molekula játszik ebben a folyamatban szerepet. Ezek egyike a hosszú hullámhosszú fénysugarakra érzékeny (LWS – Long Wavelength Sensitive), míg a másik a rövid hullámhosszúakra (SWS – Short Wavelength Sensitive). Éjszakai állatokban, az SWS az ultraibolya tartományban érzékeny, azonban ez a sáv nappali állatok számára nem annyira hasznos, így mutációk révén az érékenysége számos állatban a kék tartomány fele tolódott el.
A rágcsálók ebből a szempontból igen érdekes csoportot alkotnak, mert bár többségük éjszakai, számos olyan fajt is ismerünk, amely nappali. Ilyenek például a mókusok. Egy brit kutatócsoport azt vette szemügyre, hogy milyen változások játszhattak szerepet az SWS érzékenységi tartományának eltolódásában a mókusokban más rágcsálókhoz viszonyítva [1], és arra jutottak, hogy ezért egyetlen aminosav (Phe86Tyr) megváltozása okolható (de pl. tengerimalacban ugyanaz az aminósav valinra változott és ez is hasonló eredménnyel járt). Ez önmagában is érdekes, de a történetben hab a tortán, hogy bár a mókusok többsége nappali, akad néhány éjszakai faj is, például a repülőmókusok. Az lenne a triviális, ha az ő retinájukban UV érzékeny SWS lenne található, de nem így van. Mégpedig valószínűleg azért mert az ő őseik nappali mókusok voltak, akik már rendelkeztek a fent leírt változással. Ellenben amikor a repülőmókusok őse visszatért az éjszakába, a kék színtartomány érékelése már nem nyújtott semmilyen előnyt, egyszerűen fölöslegessé vált. Márpedig ami fölösleges, az elromolhat, s mint tudjuk, ami elromolhat az el is romlik. Nincs ez másképpen most sem: két különböző repülőmókusfajt vizsgálva, mindkettőben működésképtelen SWS-t találtak (bár mindkét esetben jelen volt a 86-os pozícióban a tirozin (Tyr)). Sőt, a működésképtelenség oka a két fajban két különböző deléció volt, jól mutatva, hogy amint megszűnt a szelekciós nyomás, hogy az SWS működőképes legyen, hamar elkezdtek a mutációk felhalmozódni. (Érdekes módon nem ez az egytlen ismert példa arra, hogy a látórendszer valamelyik komponense fölöslegessé válva elromlik: a mexikói vak barlangihal (Astyanax fasciatus mexicanus) különböző barlangokban élő populációi külsejükben nagyon hasonlítanak egymásra, hiszen nincsen szemük, de mint kiderült, különböző populációkban különböző mutációk okozták a szem elvesztését. [2])
[1] Carvalho, LS, Cowing, JA, Wilkie, SE, Bowmaker, JK, and Hunt, DM (2006) Shortwave visual sensitivity in tree and flying squirrels reflects changes in lifestyle. Curr Biol 16(3):R81-R83.
[2] Jeffery WR. (2005) Adaptive evolution of eye degeneration in the Mexican blind cavefish. J Hered. 96(3): 185-196.