Első olvasatra talán értelmetlen szőrszálhasogatásnak tűnhet a címben feltett kérdés, hiszen ha valamilyen módon elérjük a genetikai anyag megváltozását, az nyilván módosítást jelent, ugyanakkor a szemantikázás egyáltalán nem véletlen és fölösleges:
nem kevesebbről szól ugyanis, mint, hogy mit tekintünk ma Európában GMO-nak.
Márpedig az nyilvánvaló, hogy – bár sok szempontból logikus lenne – se a közvélemény, se a törvények nem tekintik egyenlőnek a génmódosítás különböző formáit. Senki nem gondolja GMO-nak a hagyományos, háziasított állat és növényfajtákat (bármennyire is radikálisan különböznek a valóban természetes, vadon élő rokonaiktól), de a határ még csak nem is az egyszerű természetes szelekció és a “mesterséges”, emberi rásegítés köt van, hiszen például a mutációk véletlenszerű megjelenésének gyakoriságát nagyságrendekkel megnövelő radioaktív-sugárzáson alapuló módszerek elfogadhatóak a nem-GMO kategóriában, de a pontosabb molekuláris biológiai beavatkozások már nem. Ez a teljesen ad hoc (és ma már kifejezetten zöld-szimpatizáns publicisták szerint is értelmetlen) osztályozás azonban az újgenerációs genomszerkesztési módszerek megjelenésével komoly dilemma elé állítja a törvényhozókat: lehet-e (kell-e) pusztán egy technológia alkalmazását szankcionálni, ha annak eredménye sok esetben az eddigi szabályok szószerint vételével sem eredményez GMO-t?
A kék biotechnológia hazánkat kevéssé érintő tudományág, ugyanis a tengeri élőlényeket tanulmányozza és azok biotechnológiai célú felhasználását. Egy nagyon izgalmas tudományág, főleg ha figyelembe vesszük, hogy bolygónk kétharmadát víz borítja, a növekvő népesség ellátása pedig egy nagyobb terhet ró rá, tehát logikus, hogy új területeket keressünk, amivel gazdaságosan tudjuk termékeinket előállítani. A lehetőségek gyakorlatilag végtelenek: lehet egy új rákterápia, vagy bármilyen vegyi anyag, de akár egy víz alatti ültetvény (aquaculture). Mellette szól még, hogy a szárazföldi élőlényekhez képest meglehetősen kevés ismerettel rendelkezünk az óceánok élővilágáról, tehát ha elég türelmesek (értsd, pénzesek) vagyunk, a tengeri élőlények forradalmasíthatják iparunkat.
Jó pár évvel ezelőtt, a blog hajnalán, az egyik legizgalmasabb és legfelkapottabb kérdés a biológiában az volt, hogy a különböző fajok (alfajok) morfológiai sajátosságai miképpen alakulnak ki a fejlődés során. Az evodevo tudománya – mert arról van szó – azóta kicsit kiment a mainstream divatból, de ha engem kérdezne bárki, szerintem továbbra is az egyik legizgalmasabb kérdés, amivel biológus foglalkozhat.
A fejlett világ egyik vezető halálokává előlépő dagantos megbetegedések a maguk módján tulajdonképpen nem is annyira durvák, mint lehetnének, hiszen nem fertőzőek, így minden egyes betegben a korábbiaktól függetlenül kell kialakulnia a rosszindulatú elváltozást okozó, majd metasztatizálást lehetővé tevő mutáció-kombinációnak.
A barlangi élet különös alkalmazkodásokat követel meg azoktól az élőlényektől, akik a létnek ezt a sötét formáját választják. A jóformán örök sötétségben fölöslegessé válik a felszínen oly fontos látás, lényegtelenné a bármilyenfajta mintázat, más érzékek és más jellegek válnak fontossá az életbenmaradás és fajfenntartás céljából. 
A lóháziasítás egyik eredménye a különböző fajták minta-diverzitása, ami ha nem is annyira látványos, mint mondjuk kutyák esetében, de mindenképpen figyelemre méltó.