A fertőző betegségek eredete

A járványok a történelem színházának alulbecsült szereplői: ezzel a gondolattal foglalható össze Jared Diamond 1997-es a “Háborúk, járványok, technikák” című sikerművének egyik kulcsgondolata. A szemmel láthatalan, de az emberi szervezetre adott esetben végzetes kis kórokozók már az jóval a felfedezésük előtt aktív szerepet játszottak kontinensek meghódításában, vagy éppen hódítások meghiúsulásában, mint azt Napóleon is megtapasztalhatta az oroszországi hadjáratának végén.

De mi ezeknek az emberi fertőző betegségeknek az eredete, hogyan jöttek létre? Mindig velünk voltak az őket kiváltó kórokózók, vagy csak jóval az emberi faj kialakulása után döntöttek úgy, hogy a Homo sapiens is megfelelő inkubátorok lehet számukra?

A válaszok ma még nem egyértelműek, de az említett könyv megjelenése óta eltelt tíz év során rengeteg új ismeretre tettünk szert, ezeket próbálja most Diamond a Nature-ben összegezni.

És úgy tűnik, hogy a talán a malária kivételével (amelynek eredete még vitatott: bár kétségtelen, hogy a madaraktól származik, de az még nem tisztázott, hogy már az emberek és csimpánzok közös ősében is jelen volt, vagy sem) legpusztítóbb nyavajáink szinte egytől-egyig állatoktól, pontosabban óvilági (Eurázsia + Afrika) állatoktól származnak. Utóbbiak között három nagy forrást lehet beazonosítani:

• a főemlősöket, különös tekintettel az emberszabású majmokra: bár a vadonban ezekkel viszonylag ritkán kerülnek kontaktusba az emberek, de a nagyfokú genetikai hasonlóság miatt különleges nyavajáik mégis könnyen adaptálódnak ránk (pl. HIV és hepatitis B);
• a háziasított állatokat: tőlük nagy a genetikai távolság, de mivel nagy számú, emberekkel folyamatos kontaktusban levő közösségekben élnek, mégis gyakran van rá példa, hogy betegségeik “humanizálódnak” (pl. torokgyík, influenza A, mumpsz, kanyaró, tuberkulózis, szamárköhögés, himlő);
• végül a környezetünkben élő élősködőket, például patkányokat: a logika ua., mint a háziállatok esetében, bár ez esetben mi nem törekszünk a közelségre, sőt… (pl. kiütéses tífusz és pestis).

Van néhány eset, ahol még nem teljesen tisztázott az eredet: rózsahimlő, szifilisz, tetanusz és hastífusz, de ennek ellenére a trend elég jól látszik.

Külön említésre kívánkozik, hogy különösen a mérsékelt égövre jellemző fertőző betegségek ún. “tömeg-járvány megbetegedések” (crowd epidemic disease), ahol a kórokozó fennmaradásához nagy számú, relatíve kis helyen élő embertömegre van szükség, ami egyértelművé teszi, hogy ezek a betegségek nem alakulhattak ki a mezőgazdaság megjelenése előtt (kvázi 11,000 éve), hiszen addig nem léteztek ilyen kritikus méretű települések (vagy települések, úgy egyáltalán).

Egy-egy betegség emberre való átterjedése azért nem történik ripsz-ropsz, néhány pillanat alatt, ez egy hosszú folyamat, amelynek során a kórokozó fokozatosan sajátítja el az emberi szövetekben való fennmaradás és szaporodós csínyját-bínyját. Diamond szerint öt lépésre bontható a folyamat: az elsőben a kórokozó csak állatokban él; a másodikban már képes átterjedni az emberre, de még képtelen emberek között terjedni (pl. veszettség, antrax, West Nile vírus); a harmadikban már néhány ciklust az emberekben is lehúz, de igazi otthona még az állat-gazdafaj (pl. ebola, Marburg vírus). A negyedik szakaszban aztán már édesmindegy a pathogén számára, hogy állatban vagy emberben van (pl. dengue-kór, sárgaláz, Chagas kór, influenza a, kolera, tífusz, álomkór), míg végül az ötödik lépésben elszakad eredeti gazdájától és teljesen az emberre specializálódik (pl. HIV, mumpsz, kanyaró, himlő, szifilisz).

Ez az osztályozás nemcsak tudományos szempontból érdekes (sőt, nem elsősorban abból), hanem nagyon komoly praktikus vonatkozásai vannak: naivság lenne azt hinni, hogy a különböző kórokózók molekuláris evolúciója hirtelen leállt volna napjainkban. Mint a SARS esete is mutatta, számos kórokozó képes továbblépni a láncban, nagyon komoly veszélyeket hordozva egy olyan világban, ahol New Yorkot és Szingapúrt csak egyy 11 órás repülőút választja el. És számos harmadik fázisú kórokozó képes lehet és talán lesz is tömeges pusztítást végbevinni, ha egy mutáció révén átlép a következő fázisba.

Ezért lenne fontos, hogy több figyelmet fordítsunk azokra az emberekre, akik folyamatos kontaktusban vannak az ilyen harmadik fázisú pathogének hordozójának számító állatokkal: ők lesznek az elsők akaratlanul is, akiken egy esetleges új járvány jelentkezni fog. Ezen emberek többsége fejlődő országban élő egyszerű pásztor, vagy nomád vadász, így saját érdekérvényesítő képességük gyakorlatilag nem létezik. Mégis, a saját jól megfontolt érdekünk is azt kívánja, hogy valamiképpen ők is rendszeres szűrőviszgálatnak legyenek kitéve, mert csak így lesz elkerülhető (vagy minimalizálható) egy globális gebasz.

(Az első illusztráció Arnold Boecklin “A pestis” c. képének részlete.)

Wolfe, ND, Panosian Dunavan, C, Diamond, J (2007) Origins of major human infectious diseases. Nature 447: 279-283.