Már csak ezért is fontos:
Megj: az adatok az Egyesült Államokra vonatkoznak.
Mazur, A (2007) Disbeleivers in evolution. Science 315: 187.
Tanulni, tanulni, tanulni
Már csak ezért is fontos:
Megj: az adatok az Egyesült Államokra vonatkoznak.
Mazur, A (2007) Disbeleivers in evolution. Science 315: 187.
Akik több időt töltöttek evolucionista körökben, jobban hisznek benne. Wow 🙂
(hisznek? hmm…)
kardave,
amit irtal egy nagyon szep rekurziv erveles alapja lehet, amellyel mondjuk “A fajok eredetenek” megjeleneseig vissza is lehet menni az idoben, de vegso soron meg mindig nem sikerult vele megmagyaraznod, hogy alapvetoen a tarsadalom tanultabb retegei miert fogekonyak kevesbe a kreacionizmusra…
Dolphin! Tegnap találkoztam életemben először azzal, hog valaki nem hisz az evolúcióban. Ennek kapcsán bennem is felmerült az a kérdés, hogy miben is kell hinnie annak, aki hinni akar az evolúcióban. Például, kell-e hinnem azt, hogy az élet spontán, véletlen események következtében alakult ki?
NC,
aki elfogadja az evolúciót (szerintem ez nem hit, hanem józan mérlegelés kérdése), az úgy gondolja, hogy fokozatos kis változások összeadódva, megfelelő idő alatt radikális fenotipikus változásokat alakíthatnak kiaz élő szervezetekben. És ez a folyamat nem random: maguk a változások (mutációk) megjelenése véletlenszerű, de hogy melyik rögzül, azt az élőlény talpraesettsége határozza meg (ez pedig az esetek túlnyomó többségében már nem véletlenszerű folyamat) !
(Egyébként amire konkrétan kérdezni akarsz az asszem az abiogenezis, ami nem a biológiai evolúció, hanem annak előjátéka. De ott is (feltételezhetően – mert ebbe a korba nehéz belelátni), a biológiai evolúcióhoz hasonlóan, a véletlen változások, nem véletlen válogatással társultak.)
Dolphin,
igen, az evolúcioban nem igazan kell hinni, annak lete kb. annyira egyértelmű, mint a gravitációé.
Mégis, a grafikon cimkéjében szterepel az az összetétel, hogy believing in evolution. Ez alapján, plusz hozzáolvasva a wikipédiát, kezd erősödni bennem a gyanú, hogy itt a lényegi kérdés az élet keletkezésére vonatkozik, vagyis a kreacionizmust az abiogenezissel kellene szembeállítani (és nem az evolúcióval). Nem mellesleg van átmenet is a csak spontán folyamat, és a 6000 éve keletkezett a világ álláspontok között. Szóval, ha a kérdés úgy hangzik, mi áll közelebb az ön világképhez az élet keletkezésének tekintetében, az abiogenezis elmélete, avagy valamiféle külső hatás elmélete, akkor már nem is biztos, hogy annyira hülyének kell nézni, aki az utóbbit választja. (Kivéve a fundamentalistákat, de őket sem feltétlenül pont ezért.) Az abiogenezis ugyanis tudtommal legfeljebb annyit tudunk mondani, akár úgy is történhetett. De szivesen olvasok, ha megmondod mit kell. Köszi.
Már régóta foglalkoztat, hogy mennyire könnyű elképzelni egy olyan világot, amiben semminek sincs célja. Boríts ki egy zacskó gurulós mirelitmálnát, és nem lesz az a benyomásod, hogy egy adott szem bizonyára pont a hűtő mögé igyekszik, annak ellenére, hogy a bekövetkező káoszban felismerni vélünk szabályokkal leírható íveket, dinamikákat, amelyek ismételhetőek.
Az az érzésem, hogy az evolúciót többnyire azok tagadják, illetve a kreacionizmust azok hiszik, akik rosszul érzik magukat egy olyan világban, amelynek nincsen eredendő célja, s amelyben az ő életüknek sincsen eleve meghatározott célja.
Valamikor az ókori görögökkel jelent meg a cél (thelos) koncepciója, azaz vélhetően a célszerű tevékenység feltételezi az intelligenciát.
Vegyük észre, hogy a kreacionizmus épp ezt teszi: feltételezi az isteni (vagy földönkívüli) intelligenciát és célszerű szándékot, amivel persze csak eggyel meghosszabbítja az okok láncolatát, annak végét (a kezdetet) kényelmesen egy nem kutatható tartományba horgonyozva. “Isten titkai kifürkészhetetlenek”, stb.
Amúgy meg valóban érdemes elfogadnunk, hogy a tudományos/racionális/evolucionista stb. világképpel való azonosulás is tartalmaz hitelemet, hiszen az ember abban emelkedett az állatok többsége fölé, hogy egész élete során nyert tapasztalatait és kidolgozott gondolatait át tudja adni a következő generációnak úgy, hogy annak nem feltétlenül kell már ugyanazt az utat végigjárnia. A hit ebben az esetben az emberi tudás megszerezhetőségébe és továbbadhatóságába vetett hitt.