Bár nem egy "hiányzó láncszem" és koránt sem mérhető Lucy, a leghíresebb Australopithecus afarensis megtalálásának szenzációjához, a mai Nature-ben publikált új fosszília azért közel sem tekinthető unalmas bóvlinak.
Zeresenay Alemseged, a lipcsei Max Planck Intézet munkatársa az etiópiai Dikika közelében talált DIK-1-1 leletre. A Salem becenévre keresztelt fosszília egy 3.3 millió éve a földben nyugvó kb. 3 éves hominda gyerek maradványa (fiatal kora miatt a világsajtóban "Lucy gyermekeként" terjedt el, ami persze finoman szólva is költői túlzás), s egyszersmint az eddigi legteljesebb A. afarensis lelet.
Az Australopithecusok a legrégebbi (ismert) hominid emberősök, amelyek felépítésében érdekesen keverednek az emberi és az emberszabású majom vonások.
Salem maradványaival sincs ez másképp: egyszerre láthatjuk nyomait a rendszeres kétlábon járásnak (ez a talp szélességében nyilvánul meg), és a fán való életnek. A váll csontozata a gorillákéra emlékeztet és arról árulkodik, hogy a gazdája gyakran nyújtotta felfele a kezét, ami a kapaszkodás biztos jele, és ezt látszanak alátámasztani a hosszú ujak is.
A fiatal Australopithecusnak, amelyet feltehetően egy hirtelen árvíz temetett el, még csak a tejfogai fejlődtek ki, de CT segítségével az állkapocs mélyén meghúzódó valódi fogakat is meg lehetett pillantani. Ezek morfológiája alapján valószínűsíthető, hogy egy kislányról van szó.
A hangképzés szempontjából fontos hyoid csont Salem esetében leginkább a gorillák és csimpánzok azonos csontjára emlékeztet, megerősítve azt az álláspontot, hogy az A. afarensis még nem beszélt (legalább is nem kommunikált a "beszéd" a szó mai értelmében).
Talán a lelet legérdekesebb része az agy mérete. Gyerekről révén szó önmagában nem meglepő, hogy ez valamivel kisebb mint egy kifejlett állaté. De míg csimpázok esetében, egy három éves fiatal állat agya kb. 90%-a a felnőttekének, addig Salem esetében ez az arány csak 63-88%-ra tehető. Vagyis lényegesen kisebb, ami azonban arról árulkodik, hogy az Australopithecusoknak elhúzódó gyermekkoruk volt, ami viszont már jellegzetes emberi vonás.
Részletekért lásd még a Nature témának szentelt különoldalát és a Scientific American interakív grafikáját itt.
Alemseged Z, Spoor F, Kimbel WH, Bobe R, Geraads D, Reed D, Wynn JG (2006) A juvenile early hominin skeleton from Dikika, Ethiopia. Nature 443: 296-301.