Bő egy hete esett szó pár millió éve trópusi mocsarakban élő halfajok szárazföld iránti vonalmáról, s itt egy újabb kis hír amely egy kortárs afrikai harcsafaj szárazföldi próbálkozásait dokumentálja.
A Channallabes apus elsősorban a mocsár aljzatán kutat élelem után, de azért a part- és vízközelbe tévedt ingyenebédet sem veti meg. Mint az a mellékelt videón is követhető, ilyen esetekben a harcsa testének eleje kiemelkedik a vízből és így próbálja megragadni (de legalább is a vízbe lökni) áldozatát. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a fejét lefele tudja hajtani, s érdekes módon ez pont olyasfajta adaptációja a csontváznak, amely megfigyelhető mind a Tiktaalik, mind az Ichthyostega csontvázakon. Azaz még az is lehet, hogy hajdanában az a bizonyos “olthatatlan” szárazföld iránti vonzalom részben annak volt köszönhető, hogy a parton szép számmal fordultak elő a táplálékként egyáltalán nem megvetendő szelvényesek, amelyeknek szárazföldi gerincesek hijján max néhány gerinctelen ragadozótól kellett tartaniuk.
Van Wassenbergh, S., Herrel, A., Adriaens, D., Huysentruyt, F., Devaere, S. and Aerts, P. (2006) A catfish that can strike its prey on land. Nature 440, 881