Ha fanyar az agyar

      Nincs hozzászólás a(z) Ha fanyar az agyar bejegyzéshez

Mozambik 20. századi története magában hordozza a hasonló egykori gyarmatok összes nyomasztó jegyét. A brit magántársaságok önkényuralma után rövid német, majd hosszabb portugál fennhatóság következett és az 1975-ös függetlenség nem valami szebb jövő, hanem egy évtizedes pusztító polgárháború kezdete lett.

Utóbbi pedig nem kímélt senkit és semmit: nemcsak az emberéletek váltak beáldozható nüanszokká, hanem az állati életek is, különösen akkor, ha a puszta húsutánpótláson kívül esetleg bármi egyéb anyagi haszon is származhatott az adott élőlény lelövéséből. Talán semmi sem példázza azt jobban, mint a Gorongosa Nemzeti Parkban élő elefántpopuláció története.

A Nemzeti Park maga a Nagy-hasadékvölgy déli végénél elhelyezkedő terület, ami már a 1960-as évek óta nemzeti parkként működött és páratlan fajgazdagsága miatt a mozambiki függetlenség hajnalára méltán világhírű lett. A polgárháború aztán ezt a páratlan faj- és egyedgazdagságot teljesen eltüntette: az állományuk század, vagy ezredrészükre zsugorodtak és egyes fajok (pl. zebra és oroszlán) gyakorlatilag kipusztultak ezen a területen. Az elefánt populáció ehhez képest szinte szerencsésnek mondható, hiszen “csak” 90%-os csökkenést könyvelhetett el és az 1972-es 2542 egyed helyett 2000-re 242 állatot lehetett még fellelni. S ami még érdekesebb, ezzel párhuzamosan a populációban látványosan megnőtt az agyar nélküli egyedek aránya.

A Gorongosa Nemzeti Park elefántpopulációjának mérete, illetve az egyes időpontokban az agyartalan példányok aránya (Forrás: Science)

A Science-ben a tegnap megjelent cikk alapján az emberek által végrehajtott brutális szelekció eredménye egy olyan allél feldúsulása lehetett a populációban, ami nagyon szép példája a nemhez-kötött, letális domináns jellegek öröklődésének.

Először is nagyon érdekes, hogy a most már félévszázados elefánt-cenzusban, sosem lehet agyar nélküli hímeket fellelni, csak nőstényeket. Ez már önmagában is azt sugallja, hogy elképzelhető, hogy egy X kromoszómához kötött tulajdonságról van szó, amelynek agyartalnaságot okozó alléja (nevezzük ezt XD-nek) hímek esetében letális. Ha így van akkor az azt is jelentené, hogy az agyartalan nőstények pedig X+XD genotípusúak. Ez pedig két fontos predikcióhoz vezetne:

  • egyrészt az agyartalan nőstények lány utódjai között viszonylag egyenlő arányban kellene találunk agyarral és agyar nélkül rendelkező egyedeket, míg a (feltehetően) X+X+ genotípusú agyaras nőstények esetében kvázi csak agyaras utódok kellene legyenek;
  • másrészt mivel az XDY genotípusú hímek nem élnek túl, az X+XD nőstények utódjai közt nem fele-fele arányban lesznek hímek és nőstények, hanem az utódok kétharmada nőstény lesz.
Az agyarral rendelkező és agyartalan nőstények utódainak megoszlása jellegzetes különbségeket mutat: előbbinek szinte kizárólag agyaras utódjai lesznek, utóbbinál pedig kb. fele-fele arányban találjuk a két fenotípust (A). Az agyartalan anyák utódainak kétharmada nőstény (ellentétben a várt 50%-al) (B). (Forrás: Science)

A megfigyelések ezt szinte tökéletesen hozzák, ezáltal egy új, szép de szomorú példát szolgáltatva a tankönyvek számára.

A kapcsoltsági elemzések alapján két gén “gyanúsítható” az agyartalan fenotípus létrehozásával, a zománcfejlődésben fontos AMELX és a dentinképzéshez szükséges MEP1A. Az ábra ezek kifejeződését mutatja a normális agyarban. (Forrás: Science)

Persze fontos kérdés az is, hogy vajon mi is az a bizonyos génvariáns, aminek a nőstények agyartalansága köszönhető? Az eddigi vizsgálatok arra voltak elegendőek, hogy az X kromoszóma egy bizonyos szakaszára le lehessen szűkíteni a keresést. Itt egy AMELX nevű, a fog-fejlődésben szerepet játszó gén található. Utóbbi a zománcfejlődésben szerepet játszó amelogenin nevű fehérjét kódolja és emberekben az ezt tartalmazó régió deléciója egy zománcképződési problémákkal járó Amelogenesis Imperfecta nevű ritka betegséget okoz, valamint – nem mellesleg – hím letalitást.

A genom többi részét is megnézve, még látható szelekció nyoma az autoszomális (vagyis nem nemi kromoszómán levő) MEP1A gén környékén is, amely egy dentin mineralizációban lényeges faktort hoz létre.

Mivel a konkrét mutációt még nem találták meg, bizonyosságról nem beszélhetünk, de jelenleg az tűnik a legvalószínűnek, hogy az elefánt-agyar iránti kereslet egy olyan mesterséges szelekciós mechanizmust hozott létre, ahol az agyartalan elefántok szelekciós előnyhöz jutottak és így a populációban addig csak kis mértékben jelen levő mutáció egy ideig dominánssá tudott válni. A polgárháború vége és a nemzeti park helyzetének javulása lehetővé tette, hogy a természetes szelekció “vegye ismét kézbe” az allél-gyakoriságok szabályozását és talán pont ennek is köszönhető, hogy ismét az agyarakkal rendelkező állatok kerültek többségbe. (Nem zárható ui. ki, hogy az XD mutációnak egyéb olyan hatásai is vannak, amelyek a rátermettséget csökkentik – a cikkből sajnos nem derül ki például, hogy az agyartalan nőstények fogai is jobban megviselődnek-e.)

A Gorongosa Nemzeti Park egyébként azért is érdekes, mert az egész története reménykeltő, hogy egy kis odafigyeléssel teljes ökoszisztémákat vissza lehet hozni a megsemmisülés határáról. Erről szól (részben) egyik nagy kedvencem, Sean B. Carroll “Serengeti Rules” c. könyve, illetve az alább linkelt előadás.

(A borítókép forrása: howstuffworks.)


Campbell-Staton SC, Arnold BJ, Gonçalves D, Granli P, Poole J, Long RA, Pringle RM (2021) Ivory poaching and the rapid evolution of tusklessness in African elephants. Science 374(6566): 483-487. doi: 10.1126/science.abe7389. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük