Amikor egyes kígyók elcsökevényesedett hátsó végtagjairól (ill. azok kialakulásáról) esik szó, mindig szívesen felidézem, hogy a kezdet-kezdetén, a blog indulásakor erről szólt a legelső poszt. Nem véletlenül persze, hiszen kevés izgalmasabb téma van egy fejlődésbiológus számára, mint a csökevényszervek, az élőlények közös leszármazásának legszebb bizonyítékai.
Hasonlóan a cetek hátsó végtagjainak történetéhez, a kígyók esetében is elkezd kialakulni a végtagbimbó (A,B), csak később valami miatt nem marad meg. Eltűnik a fejlődő embrióban és vele együtt annak az esélye is, hogy kialakuljanak a végtagok. (Bár boák esetében egész csökevényesen megmaradnak, és a rendelkezésünkre álló fosszíliák, ill. genomi szakaszok segítségével rekonstruálható, hogy miként és feltehetően miért tűntek el a hátsó vegtagok.)
Mint minden csökevény szervnél, a kígyóknál is belefutunk időnként atavizmusokba, amelyek kicsi, de jól felismerhető lábakat eredményeznek (C), akárcsak a három éve Japán partjainál kifogott delfin esetében.
A képen látható különös mélytengeri gyűrűsféreg a Csendes-óceán mélyéről került elő, kb 2 kilométeres mélységből.
Ha december 1, akkor a téma “hagyományőrző” jelleggel AIDS, illetve HIV, főként hogy most kivételesen pozitív fejleményekről is be lehet számolni.
Öröm az ürömben, hogy azért messze van még a vég, és addig is annak, aki megteheti, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hogy a rászorulók számára a világ fedezni tudja a gyógyszerek költségét.