Ítéletnap

      15 hozzászólás Ítéletnap című bejegyzéshez

Közel két éves évfordulója lesz hamarosan, hogy az értelmes tervezés híveinek papírja van arról, hogy az általuk hirdetett (ál)tudomány nem több, mint a klasszikus kreacionista dogmák felturbósított, modern változata (persze ne felejtsük el, hogy nem véletlenül jelenthetjük ezt ki teljes bizonyossággal). Mivel az emlékek ennyi idő után már-már halványodni kezdenek, üdvözlendő, hogy a pennsylvaniai Dover városát világhírűvé tevő perből film készült, és ami szerintem szintén nem ártott, végül nem Hollywood bábáskodott a project felett, hanem az amerikai ún. közszolgálati televízió, a PBS (Public Broadcasting Service) tudományos műsora, a NOVA. (A PBS-t máshol, más apropóból már ajnároztam, most csak annyit jegyeznék meg, hogy neve ellenére alig kap állami támogatást, s mégis képes a közszolgálatiságot sokkal komolyabban venni, mint bármely más, általam ismert, államilag kistafírozott (és nemcsak) média műhely.)

Az eredmény a Judgement Day – Intelligent Design on Trial, amelyet múlt héten sugároztak az Egyesült Államokban és tegnap óta online is megnézhető a NOVA honlapján. A programot csak szuperlatívuszokban tudom ajánlani, mind azoknak, akik a vitában otthonosak, mind azoknak, akik éppen csak hallottak a dologról – remek bevezető, hogy hol is tart ma az evolúció-kreacionizmus vita. (Az adás teljes szövege is letölthető innen, az olvasni jobban szeretők kedvéért.) Mivel a per legtöbb résztvevője személyesen is megszólal és kifejti a véleményét, akár kiegyensúlyozottnak is tekinthető a műsor. Ugyanakkor nem esik abba, a sok újságíró által előszeretettel elkövetett hibába, hogy ha a vitában két vélemény van, akkor neki az objektivitás jegyében kötelező a mitikus középen maradnia. A Judgement Day állást foglal az evolúció mellett – tegyük hozzá, tudományos ismeretterjesztő műsorként aligha tehetne mást.

Ha pedig túl vagyunk a közel kétórás vizuális élményen, akkor (ha épp sok időnk van) klikkeljünk ide, hogy lássuk, ugyanazon téma miképp tálalódik az MTV közszolgálatiságának jegyében, a Záróra műsor keretein belül (köszönet erg-nek a tippért). Nem nagyon van mit a dologhoz fűznöm, hiszen aki végignézte a PBS filmjét az már pontosan látni fogja, hogy Tasi István hol és mikor csúsztat (elnézést az erős fogalmazásért, de itt többről van szó egyszerű tévedésnél, hiszen az interjúalany pontosan tudja mi a baj az érveivel, mégis mondja). A műsorvezetés egészen katasztrófális, még azzal együtt is, hogy nem várom el, hogy minden riporter a téma felkent szakértője legyen. De az biztos, hogy a mellette dolgozó csapat kissé témába vágóbb kérdéseket is összekaparhatott volna, ha már valami ilyesmiért fizetik meg őket. És olyasmit, hogy "eszembe jut, hogy most nem fog eszembe jutni a neve, de van egy madár" egyszerűen nem mondunk. Mert ciki.

(p/s: Hogy malíciózus legyek: a két beszélgető hozzá(nem)értése talán ott fogható meg a legjobban, hogy minden kommentár nélkül átfut egy olyan megjegyzés, mint "a DNS molekulát Francis és Crick fedezte fel". Tudom, hogy szegény James Watson most épp büntiben van, de azért a felfedezés tényét talán nem kellene elvitatni tőle…)

15 thoughts on “Ítéletnap

  1. tamas

    Arrol nem is beszelve hogy Watson es Crick nem felfedeztek a DNS-t, “csak” elsonek fejtettek meg az egyebkent mar jol ismert molekula atomszerkezetet (kettos spiral).

    Reply
  2. Ismeretlen_10065

    Kitartas kartacsak, a 35. perc utan mar inkabb csak a vedikus tanokrol van szo, illetve Tasi uj konyvterverol, hogy a teremtes vedikus perspektivajat nepszerusitse.

    Reply
  3. bubuka

    áááááá, öt perc, amikor mosolyogva közli h szerinte elképzelehető h a Frédi és Béni igaz… nem birtam tovább

    Reply
  4. nakedape

    nekem másodzori nekifutásra sikerült eljutnom a védikus (c) reklámokig, :)még nem volt időm a Judgement Day-t megnézni, de amíg belekezdtem, addig jobban bírom, bár ott is vannak érdekes arcok..:)

    Reply
  5. nakedape

    végignéztem a Judgement Day-t is,köszönöm akedves blogank a linket:) jó volt látni, hogy még usában is ez lett az eredmény azért

    Reply
  6. Gabor

    Senki nem tudja, hogy honnan szarmazik az élet. Nem vagyok idealista, nem hiszek istenbe, de abban sem, hogy “mi tudjuk”. Senki nem tudja. Szamunkra ez teljes rejtely, amit majd valamikor a jovoben esetleg kitalalnak. Egyenlore minden ide vonatkozo elmelet puszta talalgatas.

    Az elolenyek tenyleg ugy tunik hogy “osszefuggnek valahogy”, tehat az evolucio reszlegesen valamennyire igaz lehet, de mint teljes magyarazat, nem elfogadhato (lenne ervem ra, de tul hosszu lenne leirni). Es hat az elettelen-elo anyag atmenetet az evolucio nem is foglalja magaba. Van ra a “veletlen” elmelet, ami tobb okbol is santit. A “Joisten teremtette” pedig még abszurdabb.

    Nincs kiut, nem tudjuk

    Reply
  7. Ismeretlen_10065

    Gabor,

    a gond az, hogy ennek a kerdesnek nincs koze az evoluciohoz magahoz. Ilyenkor egy az un. abiogenezist vitatod. Darwin elmelete az elso elo sejttol vonatkozik az elovilag sokfelesegenek kialakulasara.
    Ezt egyebkent Tasi is tudja, de mivel az abiogenezist konnyebb tamadni (mert az egy eleve nehezebben rekonstrualhato folyamat), szandekosan osszemossa a kettot.
    Ez a hozzaallas is sokat arulkodik arrol, hogy a kreacionizmusnak kb. mennyi koze van a moralitashoz…

    Reply
  8. primavis

    Gábor!
    Az emberi agy képtelen felfogni és értelmezni a végtelenséget is (mind térben, mind időben). De ugyanakkor, állandó késztetést érez, hogy mindent megmagyarázzon. Az élet keletkezése olyan távoli időbe nyúlik vissza, amelyről csak nagyon halvány elképzeléseink lehetnek. Ami meg az első élőlénynek nevezhető valamik óta a mai napig történt, az az evolúció. A részletek terén lehetnek tévedései a tudományak, de magának a folyamatnak a létezése vitathatatlan. A kreacionisták folyvást keresik a bogot a kákán, s ha nem találnak, akkor kötnek rá! Ezt teszi Tasi is.

    Reply
  9. nakedape

    meg igaz, hogy az abiogenezis, még tele van kérdésekkel, de igen is haladnak benne is a kutatók:) faan már pár foltozás..:)

    de ugye az is tiszta, h senkinek nem az a gondja, h jaj cáfolni akarják az evolúciós elméletet, hanem az , hogy hogyan.. szóval aki hiszi hogy tudja bizonyítani az élet keletkezesét az kutasson nyugodtan, aki hiszi, hogy valahogy keletkezik az higgye nyugodtan, csak tisztázzuk, hogy ki mit csinál

    Reply
  10. erg

    primavis, az emberi agynak semmi gondja nincs a vegtelen fogalmaval. a matematikusok (sot a fizikusok is) nagyon jol elvannak sokfele vegtelennel (mert abbol van csak igazan sok).

    Reply
  11. primavis

    erg! Kupac már megválaszolta, én csak annyit tennék hozzá, hogy próbálj meg elképzelni egy utazást a világmindenségben (minden állomás után feltéve a kérdést, hogy mi van ezután?) vagy az atomszerkezetben az atommagtól kezdve (ugyanazzal a kérdéssel), avagy vissza vagy előre az időben! S ha megtaláltad a végtelen végét, majd szólj!-:)))

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.