A Bush adminisztráció kényelmetlen igaszsága

Oscar díj, Nobel díj – úgy tűnik, hogy ha az amerikai elnökválasztás, vagy valami más megmérettetés lett volna, Al Gore ott is tarol. Az mindenképpen biztos, hogy nem sok elnökválasztás veszteséről mondható el, hogy hét évvel a nagy (bár jelen esetben vitatható) bukta után kifejezetten nagyobb befolyással bírna a világ közvéleményére, mint a regnáló Fehér Ház, de jelen esetben mégis valami ilyesmit láthatunk.

Persze ennek ellenére, vagy még inkább éppen ezért, nem valószínű, hogy az Pennsylvania Avenue 1600 alatt, most akkor egyszeriben mindenki megvilágosodik, és hirtelen őszinte klíma-harcos lesz. Sokkal elképzelhetőbb, hogy a bizottság döntésében a jelenlegi adminisztráció szürke eminenciásai csak újabb bizonyítékát látják annak a paranoiának, mely szerint a nemzetközi fórumok egyetlen célja, az amerikai kormányzat mozgásterének és döntéseinek befolyásolása (és az összeesküvés elmélet hívők szemében Gore díja csak egy lesz, az ENSZ és Kofi Annan, Mohamed ElBaradei, ill. Jimmy Carter neve által is fémjelzett, Bush-kritikus díjazottak sorában). De ennek ellenére, nyilvánosan nem tehetnek mást, mint fokozatosan engednek a nyomásnak. Egyrészt mert standard politikai maszatolással aligha kenhető el a dolog, hiszen Gore-al, a több ezer kutatót felsorakoztató (és ennek megfelelően jelentős tudományos tekintéllyel rendelkező) IPCC is osztozott a díjon, másrészt az üzleti lobbi is egyre jobban felsorakozni látszik az elkerülhetetlennek vélt, kötelező CO2-kibocsájtás szabályozás mögé. (Kevés dolog izzasztja meg még a legszkeptikusabb üzletembereket is, mint annak a gondolata, hogy az ötven szövetségi állam, központi ukász híján, ötven, különböző szabályozást vezet majd be.)

Realistán nézve a világ szempontjából igazából mindegy, hogy valódi elkötelezettség helyett, egyszerrűen politikai kényszer hatása alatt cselekednek. A lényeg az, hogy a egy, max. két évben, keződjön el egy érdemi szabályozás – hiszen amíg Amerika nem kezd ilyesmibe, valószínűtlen, hogy Kína és India komolyabban rábeszélhető lenne a CO2 kibocsájtás-növekedés visszafogására. Pedig nem közömbös, hogy milyen utat választanak…



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.