A szigetek élővilága mindig különleges, gondoljunk csak Új Zéland egészen egyedi madár faunájára vagy Galapagos pintyeire és röpképtelen kormoránjára. A szigeteken az evolúció néhány elég jól megjósolható szabály mentén gyurmázik a különböző formákkal: például ragadozók hiányában a madarak általában elveszítik repülési képességüket, de legalább ennyire gyakorinak tűnik az is, hogy a szigeteken élő fajok mérete az idők folyamán csökkeni fog (ui. a szigeten rendelkezésre álló táplálék források általában igencsak végesek, és az egyik alkalmazkodási lehetőség ehhez a helyzethez, hogy eleve kevesebbre van szükségünk). Ez az oka pl. a máltai törpeelefánt, a floresi hobbit és pár Sauropoda dinó faj apró méretének is és lehet, hogy hamarosan jópár fajjal gazdagodik majd ez a lista.
Ugyanis, ha hinni lehet egy új tanulmánynak, az emberi tevékenység következtében növekedni fog a töpörödő fajok száma, ui. nekünk köszönhetően egyre több a "sziget". Na ne romantikus, trópusi atollokra tessék gondolni (azok tényleges száma igencsak úgy tűnik, hogy csökkeni fog), hanem élőhely "szigetekre". Az élőhelyek (pl. erdők, árterek) a folyamatos emberi terjeszkedés miatt ugyanis fragmentálódnak, azaz egyre kisebb darabokra töredeznek és ezek az élőhely-"szigetek" a bennük rekedt fajok szempontjából nem sokban különböznek a valódi szigetektől: méretüknél fogva csak limitált táplálékforrást tudnak biztosítani.
A Washington államban végzett kutatás végén a kutatók, több rágcsáló- (egér- ill. pocok-) fajt vizsgálva arra jutottak, hogy azok mérete az utóbbi mintegy három évtized alatt (ennyi a max. kora a vizsgált élőhely-töredékeknek) szignifikánsan csökkent más élőhelyen leledző rokonaikhoz képest. Mivel az egerek amúgy is igen sikeresek a különböző élőhelyekhez való alkalmazkodásban, a csökkenő trend (ami az eddigi ökológiai ismereteink alapján nem meglepő, lásd fenn) megjelenése nem teljesen váratlan, de a sebessége akkor is figyelemre méltó.
Lomolino, MV, Perault, DR (2007) Body size variation of mammals in a fragmanted, temperate rainforrest. Conservation Biology doi: 10.1111/j.1523-1739.2007.00727.x