Vak(merő)egér

Az élet egy harc, s itt most egészen prózai dologra gondolok: a nap minden órájában szervezetünk (és általában minden állati szervezet) kis betolakodók támadásának van kitéve, legtöbbször anélkül hogy tudnánk róla. Ezek az élősdik rendszertanilag rendkívül különböző csoportokból származnak, egy dologban azonban hasonlítanak egymásra: mind úgy “vélik”, hogy belsőnk ideális körülményeket biztosít életciklusuk valamelyik szakaszához.

A legtöbb hívatlan vendég egyszerűen megtelepszik (ha sikerül), majd szaporodik, és terjeszkedik, környező fajtársaink mérsékelt örömére, közvetlenül megfertőzve őket. De néhány parazita egészen extravagáns életvitelt alakított ki, ahol különböző fajokban tölti le életének egy-egy időszakát. Ennek az ún. gazdaváltásnak a leghírhedtebb mestere a maláriás fertőzésekért felelős Plasmodium, de a szúnyogok természetes viselkedésére bazírozó taktika kifejezetten primitívnek tűnik más fajokéhoz képest. Utóbbiak ugyanis képesek egyes köztesgazdáik viselkedését gyökeresen megváltoztatni, biztos pusztulásba kergetve őket, hogy saját fennmaradásukat biztosítsák.

Ennek a taktikának az egyik tankönyvi példája a Dicrocoelium lanceolatum-hoz kapcsolódik. A mételyfaj elsődleges gazdája a birka, de életciklusának egy fázisában a köztesgazdája a hangya. A fertőzött rovarok igazi zombiként viselkednek: a fűszálak tetejére másznak rágóikkal görcsösen kapaszkodnak ahhoz, amíg egy arra járó bárány el nem fogyasztja őket.

Most úgy tűnik, hogy valami hasonlóra képes az elsősorban (de nem csak) macskákban élő Toxoplasma gondii is. Arra már korábban felfigyeltek, hogy a Toxoplasmával fertőzött patkányok és egerek, mintha kevésbé tartanának a macskáktól, de senki nem tudta biztosan, hogy miért van ez. Bár a teljes válasznak most sem vagyunk a birtokában, azért a napokban egy jelentős lépéssel közelebb kerültünk hozzá: a PNAS egyik friss cikke ugyanis azt vizsgálta, hogy a fertőzött egerekben hol lelhető fel a parazita.

Mint kiderült, a fertőzés krónikus szakaszában a Toxoplasma ciszták az agyban találhatók és különösen nagy koncentrációban vannak jelen az érzelmekért felelős agyi magban, az amygdalában. Mivel ez, és a körülötte levő agyi területek fontos szerepet játszanak az érzelmi reakciók kialakításában, a legkézenfekvőbb magyarázatnak az tűnt, hogy a fertőzött rágcsálók félelemérzete megszűnik, képtelenek lesznek megtanulni, hogy mi a veszélyes és ezért nem menekülnek el időben a ragadozójuk elől. A helyet azonban ennél komplikáltabb, ui. a fertőzött egerek a legtöbb tanulási és érzelmi tesztben hasonlóan szerepeltek, mint egészséges társaik, egyetlen dolgot kivéve: a macskaszagtól nem óvakodtak ösztönösen (sőt, mintha kissé vonzódtak volna). Vagyis a Toxoplasma egy egészen specifikus viselkedést képes befolyásolni, de ahhoz, hogy konkrétan megértsük, miképpen teszi ezt, előbb azt is meg kell tanulnunk, hogyan keletkezik ez a habitus az egéragyban. Ez pedig közel sem triviális feladat, de paradox módon pont a fertőzés specifikussága jó útmutató lehet arra vonatkozóan, hogy mely idegsejtek fontosak a szóbanforgó magatartáshoz.

(Megj.: közvetett utalások léteznek arra vonatkozóan is, hogy a Toxoplasma viselkedés-formáló tulajdonsága nem szűkül az egerekre, hanem emberekben is megjelenik: egyes kutatások szerint létezik valamiféle korreláció a fertőzés és a skizofrénia előfordulása között. De, és akkor gyorsan elismétlem a régi mantrát, a korreláció megléte, még nem bizonyít ok-okozati kapcsolatot. A kérdésfeltevés érdekes, a válaszhoz azonban több adatra lesz szükség.)

Vyas, A, Kim, S-K, Giacomini, N, Boothroyd, JC, Sapolsky, RM (2007) Behavioural changes induced by Toxoplasma infection of rodents are highly specific to aversion of cat odors. PNAS 104: 6442-6447.