Az elveszett világ

Ismeretlen ízeltlábú
Hmmmm, minden, az evolúció irányában csöppnyi affinitást is érző biológus álma valami hasonlót felfedezni: a Times híre szerint Izraelben egy több millió éve hermetikusan izolált ökoszisztémára bukkantak a kutatók egy kőfejtő környékén. A külvilágtól feltételezhetően kb. 5 millió éven át elzárt barlangban minimum nyolc új fajt találtak, köztük számos a mai modern skorpiókra emlékeztető ízeltlábút. Egyelőre nem lehet sokat tudni az új fajokról, de kíváncsian várom annak leírását, hogy milyen utat választott magának az evolúció a Föld ezen eldugott szegletében. A mellékelt ábrán annyi látszik, hogy a test pigmentezettsége lecsökkent, ami egyáltalán nem meglepő a korom sötétben és a világ más tájain, egészen más fajok esetében is volt már rá példa (lásd mexikói barlangi halak – Astyanax fasciatus – esetében). Az már csak saját jóslatom, hogy (szintén hasonlóan más barlangi fajokhoz) a látószervük is totál elcsökevényesedett és pusztán más érzékszerveikre hagyatkozva tájékozódnak. Mindenesetre izgalmas lesz ezekről a kis dögökről majd bővebben is olvasni, megtudni miként mások mint a felszínen élő rokonaik, és milyen genetikai változásokra vezethetők vissza a morfológiai különbségek.

2 thoughts on “Az elveszett világ

  1. Ismeretlen_10562

    Jó, jó, klassz, hogy találtak egy ilyen elszigetelt barlangot, de azért felmerült bennem pár kérdés. Pl. mi a nyavaja tarotta őket életben? Mert fotoszintézis ezek szerint nem volt. Ilyen mértékű lett volna a kemoszintézis?

    A másik, hogy most örülünk nagyon, hogy egy 5millió éve elzárt közösségből csinálhatunk emléket? Mert ha eddig hermetikusan el volt zárva, akkor most jól feltálaltuk őket a külvilágnak. Vagy nem? Javítsatok ki!

    Reply
  2. Ismeretlen_10065

    druida, ez egy jó kérdés. Sajnos, egyelőre csak “bulvárosabb” források hozták le a hírt, (bár remélhetőleg lesz valami folytatása valamilyen mérvadóbb folyóiratban is) így pontos válaszom nincs. Mivel teljes ökoszisztémáról beszélnek kellett legyenek autotróf és heterotróf élőlények egyaránt – teszem azt a barlang alján valami baci pázsit volt, ezt ette aztán az egyik barlangi faj, mások meg őt fogyasztották.

    A másik kérdésre a válasz pedig: igen – a barlang feltárásával ez már megszűnt egy hermetikusan izolált közösségnek lenni.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.