Ha pedig már furcsa ősgyíkokról esik szó: a Sharovipteryx mirabilis-t ugyan már bő harminc éve írták le, de egy kicsit még mindig misztikus. Ugyanis a pteroszauruszok ezen távoli és ősi rokona olyan “szárnnyal” rendelkezett, amely elsősorban a hátsó lábaira feszült rá és így egy “delta” alakú vitorlázó felületet hozott létre. A kérdés, hogy mi volt a mellső végtagokon, és mivel a kövület ezen része kevésbé részletesen örződött meg, számos ötlet született erre. A legfrissebb, ahol különböző aerodinamikai paramétereket is igyekeztek figyelembe venni egy már-már Concorde formájú gyíkot vizionál, amelynek a mellső lábain levő kis vitorla segített a manőverezésben, hasonlóan a canard-típusú repülőgépekhez.
A Sharovipteryx mirabilis repülőfelületének rekonstrukciója: (a) Sharov (1971), (b) Gans et al. (1987), (c) Wellnhofer (1991) és (d) az aktuális cikk szerzői szerint. A lépték 20 mm.
Dyke, GJ, Nudds, RL, and Rayner JMV (2006) Flight of Sharovipteryx mirabilis: the world’s first delta-winged
glider. J Evol Bio (in press) doi:10.1111/j.1420-9101.2006.01105.x
A mai Draco volans-hoz hasonlóan vitorlázó gyíkok már a triásztól éltek a földön. Mint látható a végtagokon az autopódium (kézfej, lábfej és ujjaik) nem vesz részt a patagiumban. A mai repülőgyik és más ősi formái esetében maguk a végtagok sem ( a vitorla a test oldalából eredő merevitőkön -mint az esernyő drótkerete – feszül). Mindkét módszer csak sikló, vitorlázó repülést teszi lehetővé, a mai repülő mókusukéhoz hasonlóan. A vitorla nem zavarta az állatot a járásban, a repüléshez viszont elrugaszkodásra illetve magasból való elugrásra volt szükség.