Egyszer régebben már szóbakerült a citokróm nevű enzimek jótékony detoxifikáló hatása az egyik jellegzetes emberi addikció, a cigarettázás kapcsán, mostanság pedig a Nature blogjában a koffein és a citokrómok kapcsolatára vonatkozó hírt boncolgatnak.
A jelek szerint ugyanis egy másik citokróm, a CYP1A2, egyes allélikus variánsai befolyásolhatják a szívroham valószínűségét. Az említett génnek két variánsa létezik, az egyik (a normális) amelyik gyorsan képes a koffein lebontására, illetve a másik amelyik esetében a lebomlás lelassul. A felmérés szerint azok az emberek (pontosabban costa-ricaiak) akik az utóbbira nézve homozigóták (vagyis bennük a gén mindkét példánya ez a “lassú” allél), napi 2-3 pohár kávé elfogyasztása esetén 36%-al (napi 4 pohár felett pedig már 64%-al) nagyobb eséllyel kapnak infraktust mint a kávét nem fogyasztó, vagy 1 pohárnal megálló társaik. Mivel a “gyors” alléllal rendelkezők esetében ilyesmiről szó sincs (sőt), felmerül a kérdés, vajon a felhalmozódó koffein hogyan vezet szívelégtelenségekhez. A legvalószínűbbnek tűnő elmélet szerint, a szív saját vérellátását biztosító erek rugalmasságának befolyásolása lehet a ludas, de az sem zárható ki, hogy a sok kávét fogyasztó emberek habitusa (kevesebb pihenés, több stressz) járul hozzá indirekt módon a betegség kialakulásához.
Egyelőre azonban fölösleges a patikába rohanni genetikai gyorstesztért, mert még nincs: számos kontroll-kísérlet le kell még fusson, hogy ilyesmire lehetőség nyíljon. Pl. ki kell deríteni, hogy a “lassú” allél mennyire gyakori nem közép-amerikai populációkban, illetve mennyire egyértelmű a szívrohammal való összefüggése a másfajta genetikai háttérrel rendelkező emberekben.
De eljöhet az idő, amikor néhány ember számára a reggeli kávézás már nem feltétlenül tűnik jó ötletnek.
