A baloldali képecske által sugallmazott látszat ellenére nem a
“Világok háborúja” vagy a “Támad a Mars” legújabb feldolgozásáról lesz
itt szó, hanem az anyai gondoskodás megnyilvánulásának egy érdekes
példájáról (a képen pedig egy fiatal puhatestű látható ;-)).
Mint arról a BBC is beszámolt, az eheti Nature-ben jelent meg egy rövid kis riport a Gonatus onyx nevű tintahal utódgondozási szokásairól. A tintahal-szex
egy igen síkos és tapadós esemény, melynek következménye a nagyszámú
megtermékenyített embrió (ezeket általában a puhatestű szülők szinte
azonnal magukra hagyják). Azért is keletkezik nagyszámú embrió, mert
gondoskodás hiányában sok közülük elpusztul, vagy egyszerűen más
állatok táplálékává válik (ún. “r-stratégia”), így ennyire van szükség
ahhoz, hogy néhány elérje a szaporodóképes kort (ennek ellentéte amikor
csak néhány utódot nemzenek a szülők, de azokat gondosan felnevelik).
Ami a szóbanforgó tintahalat különlegessé teszi az az, hogy e faj
esetében a nőstény gondoskodik az utódairól. A képeken, melyeket a
kutatók 1500-2500 m mélységben vettek fel távirányítású kamerák
segítségével, jól megfigyelhető, amint a nőstény karjaiban tart egy
szürke “zsákot”, amely lényegében egy vékony hártyából és a benne
található embriókból áll. A logikus kérdés az előbb elmondottak
fényében, hogy miért van szükség akkor itt szülői gondoskodásra, ha
úgyis szintén sok embrióról van szó? A válasz valószínűleg abban
rejlik, hogy ennyire mélyen a víz oxigénben elég szegény, így a
normális növekedéshez szükség van arra, hogy az anya karjaival
rendszeresen vizet áramoltasson át a “zsákon”, különben oxigén hiány
léphet fel. Ami szintén megkülönbözteti más tintahalaktól a G. onyx-t
az az, hogy jelek szerint az embrionális fejlődés sokkal lassúbb és
tovább tart mint más fajokban. Ennek szintén köze lehet a mélységhez:
nemcsak kevés oxigén van, de hideg is, így a biológiai folyamatok
lelassulnak.
Igazán példás szülőknek tekintehtjük ezeket az állatokat, hiszen az idő
alatt amíg az utódgondozás folyik a nőstények nem táplálkoznak, és nem
is mozognak túl sokat, így mire a kis tintahalak kiszabadulnak (erről itt egy videó) a
zsákból és nekilátnak felderíteni a környező világot, az anyák annyira
kiéheztetik magukat, hogy mozgásuk koordinálatlanná válik és enzimjeik
működése is lelassul. S még így sem garancia a siker, mert ez a mélység
az elefántfókák és cetek kedvelt vadászterülete, a lassan mozgó
tintahalak pedig könnyű prédának számítanak…
Seibel BA, Robison BH, Haddock SHD (2005) Post-spawning egg care by a squid. Nature 438: 929.