Az élővilág formagazdagságában robbanásszerű változás következett be a Kambrium során, amikor hirtelen (minden relatív – itt olyan 40-50 millió évről van szó) kétoldali-szimmetriájú állatok elképesztő tárháza tűnt fel az élet és evolúció porondján. S bár első látásra ezek mind úgy néznek ki mint, egy megtaposott meztelencsiga, közelebbi vizsgálat kiderítette róluk, hogy valójában a ma is ismert nagyobb állatcsoportok elődeit, illetve ezen csoportok mára már kihalt rokonait tisztelhetjük bennük.

Utóbbiak (mármint a kihaltak) közé tartoztak a halkieriidák és wiwaxiidák. Előbbiek leginkább a fejükön páncélt, testükön pedig páncélpikkelyt hordó meztelencsigáknak tűnnek (és egyébként a puhatestűek rokonának tartják őket), míg az utóbbiak pedig a páncélpikkely mellett hosszú, oldalsó tüskékkel felszerelt csúszómászóknak (őket pedig a gyűrűsférgekkel rokonították). A korábban legelterjedtebb nézet szerint a halkieriidák és puhatesűek közös őse elvesztette a pikkelyeit és fejpáncéljából "csigaházat" fejlesztett ki, hogy létrehozza az utóbbi csoportot, míg a wiwaxiidák és gyűrűsférgek őse a tüskékből sörtét alakított ki az analóg mutatvány során.

Most azonban egy új lelet került elő (a "szokásos" helyről, a Burgess palából), amely egyesíti a két egzotikus csoport vonásait: hosszú oldalsó tüskéi és páncélpikkelyei mellett fejpáncélt is visel. Ez az Orthozanclus reburrus, amely egy kicsit egyszerűsíti a korábbi taxonómiai spekulációkat. Ugyanis, a két csoport helyett most már csak egyet, az ún. halwaxiidákat kell elhelyezni a törzsfákon. (Mivel a puhatestűeket és gyűrűsférgeket lárváik kinézete ill. a molekuláris vizsgálatok miatt már eddig is közeli rokonoknak tartották – ők alkotják a Lopohotrochozoa csoportot -, a két ősi csoport összevonása nem okoz nagy fennakadást, sőt inkább csak alátámasztja ezt a fajta osztályozást.) Ez egyelőre nyitott kérdés maradt és kétséges, hogy DNS minták hiányában valaha képesek leszünk-e ilyesmire.

Conway Morris S, Caron J-B (2007) Halwaxiids and the Early Evolution of the Lophotrochozoans. Science 315: 1255-1258.

A Channel4 mindig is imádta a botrányokat (lásd bő egy hónapja a napi politika szintjéig feljutó Big-Brother balhét) és mára egész műsorszerkesztésük azt a mentalitást tükrözi, hogy "there's no such thing as bad publicity", vagyis mindegy, miért nézik a műsort, csak nézzék.

Nem teljesen meglepő módon ez az elv gyorsan minőségromláshoz vezet, ami a csatorna korábban színvonalas dokumentumfilm-kínálatán is rajta hagyta a nyomát. Jövő csütörtökön kerül képernyőre a "The Great Global Warming Swindle" című … khmm … alkotás, ami, mint címéből is kiderül, azt a vonalat igyekszik erősíteni, hogy ez az egész felmelegésesdi egyáltalán nem veszélyes, sőt kifejezetten természetes és kizárólag csak a luddita, fejlődésellenes zöldek nyomatják nagyon ennek az ellenkezőjét.

Mindezt azonban nem James Inhofe vagy Michael Crichton típusú önjelölt szakértők adják elő, hanem valódi kutatók. Természetesen szinte kivétel nélkül a klasszikus "szkeptikusokat" kapták mikrofonvégre (lásd itt, itt vagy itt), s ennek megfelelően a filmben elhangzó érvek már korábban is világot láttak és megmérettettek a tények ismeretében. Hogy is mondjam: kevésnek találtattak.

Mielőtt azonban nagyító alá vennénk filmben hangoztatott érvrendszert, asszem hasznos tisztázni egy lényeges dolgot: a filmben azért szólaltatják meg a szóbanforgó emberkéket, mert akadémiai rangjuk van. Ebből aztán a az átlagnéző azt a következtetést vonja le, hogy "biztos tudják mit beszélnek". Ez azonban egy fals illúzió, hiszen a tudományban sosem az számít (oké, ez picit idealizált szitu, de gyakran működik azért így) hogy ki mond valamit, hanem, hogy mit mond. (Mondjuk, ha történetesen fordítva lenne, akkor sem állnának a "szkeptikusok" jól, mert lényegesen több és fajsúlyosabb kutató és szervezet van az ellenkező állásponton.) A klímaváltozás nem azért tartjuk valósnak, mert sokan elfogadják, hanem mert a tények, adatok ma ezt támasztják alá.

A film (a Channel4 ismertetője szerint) két főbb gondolatra lett felfűzve:

1. – az utóbbi pár száz év hőmérséklet-változásai (köztük a minket is érintő) a Nap aktivitásának változásával voltak összefüggésben.

   Senki sem vonja azt kétségbe, hogy a klíma nem volt állandó. Sőt, az is többé-kevésbé elfogadott, hogy a napaktivitás fontos hatással volt korábbi klímaingadozásokra: pl. az ún. "kis jégkorszak" erős korellációt mutat az aktivitás csökkenésével (lásd "Maunder Minimum" a fönti ábrán). De a mai felmelegedésnek csak töredéke írható a napaktivitás számlájára: míg a napaktivitás mérését segítő napfoltok száma enyhe csökkenést mutatott az elmúlt évtizedekben, a globális átlaghőmérséklet töretlenül növekedett.

2. – nem a légköri CO₂ koncentráció növekedése miatt emelkedett a hőmérséklet, hanem épp fordítva: a növekvő hőmérséklet okozta a CO₂ koncentráció növekedését.

   Ez a gondolat nem teljesen hülyeség, de ettől még nem is teljesen igaz. Az antarktiszi jégminták ui. azt mutatják, hogy a hőmérséklet és a CO₂ koncentráció emelkedése összefügg, de vannak esetek, amikor a hőmérséklet emelkedése/csökkenése megelőzi a CO₂ koncentrációét. Igazuk lenne tehát a kritikusoknak? Nem, ui. egyrészt voltak olyan ciklusok, amelyek CO₂ szint emelkedéssel indítottak, másrészt az is elfogadott tény, hogy a hőmérséklet növekedés maga is olyan folyamatokat katalizál, amelyek emelik a CO₂ koncentrációt. De ez nem jelenti azt, hogy a CO₂ nem üvegházhatású: a felmelegedési ciklusok jelentős részében a gáz egyfajta pufferként működött, fenntartva a magas hőmérsékletet. Magyarán, a korábbi klíma-ciklusokban, ha egyszer valamilyen változás beindította a hőmérséklet emelkedését, az a CO₂ koncentráció (további) növekedésével járt, ami pedig fenntartotta a hőmérséklet-emelkedést. Ráadásul a manapság mért, kiugróan magas CO₂ koncentrációk egyértelműen nem magyarázhatóak pusztán a fölmelegedéssel (a most mért adatok mintegy másfélszer magasabbak, mint az utóbbi soktízezer év maximumai, a hőmérséklet szerencsére még nem tart itt) – ezekről az apró tényekről a "szkeptikusok" hajlamosak gálánsan elfelejtkezni.

Az esetleges illúziót, hogy a rendezőnek a tudományos vita ismertetése a fontosabb és nem saját, burkolt mondanivalóját akarja megjeleníteni, a film végszava rombolja végérvényesen le. Ott ugyanis (az Independent műsorismertetője szerint) egy kenyai fejlesztési szakember gondolatai hangzanak el: "Valakik szeretnék megölni az afrikai álmot. És az afrikai álom a fejlődés." Értsd a gonoszok, akik nem átallják kritizálni szennyező iparágakat, valójában a szegény afrikaiakat ítélik nyomorra. Jó kis sziruposan érzelgős szöveg, de valóságtartalma igen sekély; senki nem akar ilyesmit. Az igazság az, hogy rövid-távon a nehézfémipar és más környezetszennyező tevékenységeknek valóban kézzelfogható GDP növelő hatása van, különösen a környezetvédelmi normák leszarásával. De nem hiszem, hogy létezik olyan afrikai, aki ehhez a GDP növeléshez foggal-körömmel azután is ragaszkodna, ha megmutatnák neki ennek a hosszútávú következményeit: legyen az nagy tavak kiszáradása vagy emberéleteket követelő, egyre szeszélyesebb időjárás. Sokkal több pénzbe kerülne és több keserűséget okozna egy nagyon megváltozott bolygóhoz való alkalmazkodás, mint ami ahhoz kell, hogy a szennyező gyárakat környezetbarátabbá tegyék.

(Gondolom csütörtök után lesz több reakció, akkor majd igyekszem updatelni a posztot néhány külső véleménnyel is.)