A kelet afrikai Nagytavakban (Malawi, Viktória és Tanganyika) élő sügérfajok mindig is az evolúció kirakatállatainak számítottak. A tavakban ma megfigyelhető több száz bölcsőszájú sügérfaj (cichlid) egyetlen közös ősből alakult ki, de mára a tavak biztosította összes élőhelyet kihasználják. Algaevő aljzatlakók és plaktonevő felszíni fajok színes kavalkádja jött létre élővilág egyik legnagyobb adaptív radiációja során.
A három tó közül talán a Viktória tó esete a legelképesztőbb, mert míg a Malawi és Tanganyika tavak esetében a radiációra közel 700,000 év állt rendelkezésre, 15,000 évvel ezelőtt a Viktória tónak nyoma sem volt. És mégis mára fajdiverzitás szempontjából nem marad el társaitól, pedig itt is egyetlen ősi fajra vezethető vissza a jelen levő cichlidek családfája.
A Viktória tó pikkelyes lakóinak evolúciója azonban koránt sem egy lezárult folyamat, hanem még most is javában tart (hogy meddig, arról majd a végén ejtek szót). A fajokat formáló folyamatok egyik fontos formája a szexuális szelekció, ez alakította ki a különböző fajok hímeinek tarka mintázatát. A nőstények vonzódnak az élénk színekhez, amelyek nagy valószínűséggek egészséges hímeket jelölnek. Ezekkel megéri összeszűrni a levet, hiszen így nagy az esély arra is, hogy a közös utódok is sikeresek lesznek. Persze ahhoz, hogy ez a logika működjön, nem elég rikító ruházatot viselni, azt észre is kell venni.
Márpedig ez bármennyire egyszerűnek is hangzik (és valóban, a tó mélyebb és tisztább részeiben az is), bonyolulttá válhat, ha a vízben a látótávolság a nullához közelít, mint például a partközeli vizekben. Itt a felkavart szerves és szervetlen anyag szétszórja és elnyeli az alacsony hullámhosszú fénysugarakat, s így eltolja a vízen áthaladó fény spektrumát a hosszabb (azaz pirosabb) hullámhosszok felé. Ennek megfelelően nem tűnik rossz adaptációnak az, ha az itt élő fajok fotoreceptorai alkalmazkodnak a körülményekhez.
A mind a partközelben, mind a mélyebb vizekben előforduló Neochromis greenwoodi és Mbipia mbipi hosszú hullámhosszú fényre rérzékeny opszin fehérjéjének (LWS) több allélja létezik. Mindkét fajban van egy olyan allél (L ill. M3), amely a homályos vizekben segíti a tájékozódást, és egy olyan (H), ami a tiszta vízben működik optimálisan. (Az N. greenwoodi esetében létezik két átmeneti allél is, az átmeneti zónákban.)
A szelekció hatására, a partközeli populációkban szinte csak az L és M3 allélokkal találkohatunk, míg a tó közepén, ahol ezek az LWS variánsok semmi előnyt nem nyújtanak, a H allélok az elterjedtebbek.
Értelemszerűen, az élesebb látás mellett, egy hím esélyeit az is növelheti, ha díszruházatát úgy alakítja, hogy az a lehető legfeltünőbb legyen. Míg a tiszta vízben a “hagyományos” feketéskék testszín és piros úszók kombinációja megfelel a kívánalmaknak, a zavarosban már koránt sem annyira előnyös. Itt a kék szín a már említett okok miatt nem látszik messzire, így előnyösebb valami más színt választani. Pl. sárgát, ami a pirossal kombinálva, akár a szigorú tekintetű nőstények kedvence lehet.
Legalább is erre utal az, hogy a tó azon (sekély vízi) populációiban, ahol az LWS L (vagy M3) allélja az elterjedt (fekete pötty a baloldalon), ott a hímek teste sokkal gyakrabban lesz sárga színű (piros pötty), mint a H allélban bővelkedő mélyebb régiókban (itt gyakorlatilag nem is találkozunk sárga színnel).
A látás evolúciója mellett kétségtelen, hogy a Viktória tó halai még az evolúció ezer más titkáról tudnának mesélni, kérdés lesz-e alkalmuk erre. Ugyanis az emberi beavatkozásnak köszönhetően esélyes, hogy néhány év múlva a Viktória tó a Kaszpi-tenger mellett a legnagyobb mesterségesen előidézett ökológiai katasztrófák egyikeként lesz elkönyvelve. A nílusi sügér (Lates niloticus) ötven évvel ezelőtti betelepítése óta a tó domináns élőlényévé avanzsált, és bár remek halászati lehetőséget biztosít ideig-óráig a tó környékén élőknek, időközben teljesen tönkretette a tó ökoszisztémáját, felzabálva a kisebb halakat (lásd még “Darwin rémálma” c. filmet, aminek Darwinhoz ugyan nincs köze, de ezt a folyamatot jól mutatja be). Ha ezt a pikkelyes csapást nem sikerül hamarosan megállítani, pár év múlva Viktória tavi cichlidekkel csak akvarisztika szaküzletek akváriumaiban találkozhatunk.
Terai Y, Seehausen O, Sasaki T, Takahashi K, Mizoiri S, et al. (2006) Divergent Selection on Opsins Drives Incipient Speciation in Lake Victoria Cichlids. PLoS Biol 4(12): e433 DOI: 10.1371/journal.pbio.0040433
Ezekkel a halakkal kapcsolatban a leggyakrabban azt hangoztatják, hogy ez a bizonyíték a synpathricus speciációra. Annak ellenére, hogy tényleg egy tóban élnek, és tényleg csomóan vannak, mégis nagyon nehéz statisztikai alapon elfogadni, hogy létezik ez a jelenség (már hogy földrajzi barrier nélkül eléggé diverzifikálódhat egy populáció két, jól definiált részre, amelyek utána még véletlenül se pároznak a másik alpop. egyedeivel, hogy a genomjuk végül eléggé különbözzön ahhoz, hogy már külön fajoknak számítsanak). Elég nehéz elképzelnem, hogy ez hogyan képzelhető el.
Persze én is hallottam a lehetséges mozgatókról, mint eltérő táplálkozás/szexuális/élőhely-preferencia. Csak az nem világos, hogy ez a pref. hogy alakulhat ki egy kezdetben homológ populációban. Ehhez az kellene, hogy viszonylag egy időben jelenjenek meg olyan mutációk a populáció számos egyedében, amelyek azonos irányú preferenciát okoznak bennük, illetve, hogy ezek az egyedek csak olyan egyedekkel pározzanak, amelyeknek hasonló preferenciájuk van. Ez nagyon valószínűtlen.
De újra mondom, azok a halak mégis ott vannak, szóval ez gáz 🙂 Valahol hallottam egy olyan elméletet, hogy korábban egy másik szárazság idején a tó vízszintje annyire lecsökkent, hogy csak különálló kis tavak mardtak, így létrejöhetett a földrajzi izoláció. De nemtom.